KOPÁTSY SÁNDOR: A CSALÁDTÁMOGATÁSNÁL SZÁMÍTSON A GYEREKNEVELÉS MINŐSÉGE IS

A gazdasági felzárkózás elképzelhetetlen kiművelt emberfők nélkül, ezért a nyugdíjak és a családtámogatások megállapításánál figyelembe kellene venni a gyermeknevelés minőségét is - mondta a Növekedés.hu-nak adott interjújában Kopátsy Sándor közgazdász. Szerinte a gazdasági sikerek egyik alapja a monetáris politika jó iránya, ezért egyetért azzal, hogy most nem éri meg az euróövezethez csatlakozni. Bár idén töltötte be a 96. életévét, új gondolatok foglalkoztatják, új könyvén dolgozik. Néhány éve még a foglalkoztatottság növelését tartotta a magyar gazdaság kulcskérdésének.

A kormány saját bevallása szerint 2010 óta már 750 ezer új munkahely létesült, vagyis tíz év alatt összejöhet az ígért egymillió állás, amiben kevesen hittek akkoriban. Elégedett ezzel a fejleménnyel?

Mindig is azt vallottam, hogy a rendszerváltás utáni kormányok nagy hibát követtek el, amikor rosszul kezelték a veszteséges vállalatokat, s felszámoltak mintegy kétmillió munkahelyet. A gyárbezárások miatt több tízezer milliárd forintos vagyonvesztés érte az országot, pedig a dolgozó ember még akkor is többet ér, ha a cégnek éppen nem megy jól. Kutatásaim során úgy találtam, a vállalatbezárások összességében rontották a költségvetés helyzetét. Az ugyan igaz, hogy a veszteséges cég nem hozott hasznot, de fizette a bér- és egyéb költségeket az államkasszába, míg ha elbocsátotta az embereket, akkor az államnak kellett fizetnie a segélyeket és járandóságokat. Arról a kárról ne is beszéljünk, hogy a tartós munkanélkülieket az erkölcsi züllés is fenyegette. Miskolcon élek, s tudom, hogy például Borsod megyében volt a legnagyobb a vagyonvesztés az országban.

Egyszerűen rosszul mértük fel a munkaerő értékét.

Ezen a téren valóban sokat léptünk előre.

Sőt, mára fordult a kocka, hiszen egész iparágakat fenyeget a krónikus szakemberhiány. Nincs elég kőműves, vízvezeték-szerelő, informatikus, mérnök. Hogyan kellene változtatni a foglalkoztatás feltételein a javulás érdekében?

Ma már a minőségre kellene helyezni a hangsúlyt a mennyiség helyett. Tudomásul kell venni, hogy a versenyképesség javítása, a gazdasági felzárkózás elképzelhetetlen kiművelt emberfők nélkül.

Ezért javaslom azt, hogy a nyugdíjak és a gyermeknevelési támogatások megállapításánál vegyék figyelembe a gyermeknevelés minőségét is.

Ezzel a gondolattal biztosan nem lesz népszerű egyes körökben. Mégis hogyan képzeljük ezt el? Több nyugdíjat kapjon az a szülő, aki diplomás gyereket nevel fel?

Olyan nyugdíjrendszert javasolnék, ahol a járadék nagysága a gyermeknevelés értékétől függ. A mai családpolitika legnagyobb hibája, hogy csak a gyerekszámhoz köti a juttatásokat. Pedig tisztázni kellene azt is, hogy egy gyermek milyen életkörülmények között nő fel, milyen iskolákat végez el, s felnőve mekkora hasznot tud majd hajtani a társadalomnak.

Arra én se gondoltam, hogy ezek fontosságát épp a kínai egykepolitika igazolja.

Az ottani tapasztalatok ugyanis azt mutatják, a kevesebb utód felnevelése nemcsak kisebb költséggel jár, hanem hatékonyabb is.

A szülők az egyetlen gyermeküket sokkal gondosabban nevelik és iskoláztatják. Ráadásul jobban aggódnak az egészségéért is, ezért az egyetlen gyermeket engedélyező reform után gyorsan javult az egészségügyi ellátottság.

Ennek jele, hogy ma már a kínaiak megelőzik az amerikaiakat az egy gyermekre jutó kórházi ágyak számában. Hasonlóképpen nőtt az igény a jó iskolák iránt. De mondhatnék más példát is. Dél-Koreában és Szingapúrban is hasonló a hozzáállás ehhez a kérdéshez: drága kincsként tekintenek a gyermekre, és az egyetemek tárt karokkal várják a legtehetségesebbeket, akiket az állam kezdettől fogva kiemel, figyelemmel kísér és gondoz.

Idehaza mit tehetünk ezért a család- vagy az adópolitika átalakításán kívül?

A sportban is a művészetben is azért vannak a magyarok az élen, mert abban képezzük az embereket, amiben jók. Ugyanezt kellene megvalósítani az oktatás egyéb területein, vagyis mindenkinek azt kellene jól megtanítani, amire a képességei predesztinálják.

Ezért úgy gondolom, hogy az iskolákban az azonos képességű gyermekek által alkotott csoportok a leghatékonyabbak.

Dél-Koreában például van olyan osztály, ahol csak olyanok tanulnak, akik egyben az ország legjobb matematikusai. De idehaza javítani kellene a meglévő munkaerő képzettségén is, és ebbe beleértem azt is, hogy ma már az iparosnak is tudnia kell legalább angolul vagy németül. Semmi sem gazdagítja annyira a munkaerőt, mint a nyelvtudás.

Ezek szerint Ön nem osztja napjaink francia sztárközgazdásza, Thomas Piketty nézeteit arról, hogy a tőkevagyon a legfontosabb?

A 20. század elején volt a legalacsonyabb a tudás iránti igény, de ma már minden ezen a tényezőn múlik. A technika fejlődése robbanásszerű változást hozott az információáramlásban is. A mobiltelefon jobban átalakította az életünket, mint akárhány elmélet vagy intézkedés. Többek között ezekhez a változásokhoz is köthető a közgazdasági gondolkodás megújulása iránti igény. Nem véletlen, hogy a neoliberális gazdaságpolitikával, dogmákkal elégedetlen közgazdászok az év elején kiszögezték 33 tézisből álló kiáltványukat a világhírű London School of Economics kapujára.

Úgy látom, az utóbbi időben csökken a neoliberalizmus befolyása Nyugaton, és még inkább ez várható Kína felemelkedésével. Munkásságom alapján nyilvánvaló, hogy jómagam sem vagyok a liberálisok híve.

Hol helyezné el a negyedik Orbán-kormányt ezen a palettán?

Hazánkban a Fidesz az a párt, amelyik a legjobban hasonlít a magyar népre. Az Orbán-kormány olyan, mint a hazai társadalom: konzervatív, nemzeti, kissé klerikális és arisztokratikus. A liberális gazdaságpolitika vesztét épp az okozta, hogy hívei nem vették figyelembe az ország adottságait.  

Mit vár az új összetételű kabinettől?

Nem várok jelentős gazdaságpolitikai változást. Szerintem a monetáris politika jó irányt követ. Az export miatt a forint leértékelődése is sokat számít: ha 260 forint lenne egy euró, nem lenne ilyen jelentős a külkereskedelmi többlet, és máshogy festene a gazdasági növekedési pálya.

Már említettem, hogy a versenyképesség javításának egyik feltétele a minőségi oktatás. A másik fontos feltétel, hogy közös pénzük csak közös kultúrájú és fejlettségű országoknak legyen.

Ezért hazánknak most egyáltalán nem érdemes átvennie az eurót.

Gondoljunk csak bele, a magyar gazdaság nem képes lépést tartani a némettel, és az ottani mentalitás is idegen számunkra. Meg lehet nézni a görögöket, mekkora válságba jutottak, mert például sokkal gyengébb az ottani adófizetési fegyelem, mint Svédországban. Miután más és más az egyes országok teljesítőképessége, szerintem még távlati célként sem érdemes kitűzni az euró bevezetését.

Semmit sem ér a szuverenitás, ha egy ország nem tudja kordában tartani és szabályozni a saját valutáját.

Úgy látom, hogy a világon a puritán beállítottságú országok lesznek a leggazdagabbak a század közepére. Vagyis az angolszász országok, a németek, a skandinávok, a balti népek, a japánok, az ázsiai „kistigrisek” és a kínaiak. Tehát nem feltétlenül igaz az, hogy a minél nagyobb államoké a jövő, amint az Yuval Noah Harari izraeli történész állítja az emberiség történelmét összefoglaló könyveiben.

Harari munkássága sokak érdeklődését felkeltette: napjaink vezető milliárdosai, Bill Gates és Mark Zuckerberg is méltatták könyveit. Az Ön figyelmét mi ragadta meg?

Bármily megosztó, nagyon jelentősnek tartom Sapiens – az emberiség rövid története című könyvét. Fő mondanivalója, hogy az ősi gyűjtögető-vadászó társadalom tudás-koncentrált volt, és tagjai boldogan éltek. Ez megváltozott a mezőgazdasági forradalom, a földművelés és az állatok háziasításának megjelenésével, ahol a munka robottá vált, és a Sapiens helyhez kötve, a gyüjtőgető-vadászó életmódnál rosszabb körülmények között, exponenciálisan szaporodott. A szerző szerint a mezőgazdasági forradalom a történelem legnagyobb csalása, ami kiszolgáltatottá tette az embert, és túlnépesedéshez vezetett. Ez ellen háromféleképpen védekeztek: növelték a szegénységet, háborúztak, és üldözték a tudást. A középkorban az egyes országok által megtermelt jövedelem 10-15 százaléka ment el a honvédelemre, és akkoriban a háborúk okozta anyagi és emberi veszteség sokkal nagyobb volt, mint manapság. Úgy tudom, ma már az Egyesült Államok is csak a bruttó hazai termék 4-4,5 százalékát fordítja a hadseregre, Európában pedig ez arány még kevesebb, 2 százalék körüli. Persze a szegénység fokozását és a háborúzást sem lehetett volna megvalósítani a tudásvágy üldözése nélkül. Ma már más a helyzet, a tudományos forradalom állandósult. De azt még mindig a közgazdaságtan szégyenének tartom, hogy nem mondjuk ki, mit jelent, ha egy szegény családban nő az eltartottak száma.

Ezért kellene inkább az egy főre jutó nemzeti jövedelmeket, a várható életkort és az átlagos iskolázottságot összevetni, ha jobb képet akarunk kapni arról, mennyire fejlett valójában egy ország.

Az ENSZ rangsorolása alapján a világ tíz legfejlettebb államának sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Új-Zéland, Ausztrália, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Hazánk körülbelül az ötvenedik helyen van, innen kellene előre lépni.