Lantos Csaba: Egy menő orvos már 4-8 milliót keres

• Egy menő orvos ma már 4-8 milliót megkeres, de egy szakorvos is hazavisz nettó egymilliót
• Az állami kórházakban is rendkívüli mértékben emelkednek a legális jövedelmek
• Elindult az orvosok visszaáramlása külföldről
• Nagyjából 400 orvosbáró van Magyarországon, és velük ki kell egyezni
• Nem járhat mindenkinek minden ingyen az egészségügyben
• Magyarországon kissé ciki gazdagnak lenni
• A vállalkozók félnek egy bizonyos méret fölé nőni
• A kormány akarja, hogy gazdagodjanak a magyar vállalkozók, de sokszor ez összefolyik a politikával
• Kiemelkedő a magyar gazdaság állapota
• Nagyobb a béremelés, mint a hatékonyságjavulás

Többek között ezeket nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Lantos Csaba, milliárdos vállalkozó, aki egy éve adta el a rendkívül sikeres Róbert Károly Magánkórházát.

Nagyjából egy éve adta el a döntően nőgyógyászati proflú Róbert Károly Magánkórházat. Mit csinál azóta?

Már jó ideje befektető vagyok, most is ezzel foglalkozom. Alapvetően élettudományi befektetésekbe teszem a pénzem.

Jellemzően, ha egy magyar tudós, professzor vagy mérnökcsapat kitalál valamit, amely élettudományi jellegű termékötlet, akkor én ezt  – szinte mindig másokkal együtt – valamilyen fázisig megfinanszírozom.

Számomra fontos, hogy olyan ötlet legyen, amely hozzájárul az emberek egészségi állapotának javításához. Ha sikeres lesz a termék, akkor idővel eladom. Klasszikus kockázati tőkebefektető vagyok.

Miért adta el a Róbertet, miközben az nagyon sikeres intézmény volt?

Igen, az volt. Kovács Gábor a Telki Magánkórházzal volt az első befektető ezen a területen, de rögtön utána én voltam a második, aki magánkórházat hozott létre. De mi nem zöldmezős beruházást csináltunk, hanem egy állami kórháztól kibéreltünk egy épületet, ez lett a Róbert Károly Magánkórház. Ezen kívül a Főnixmed is az ötven százalékos tulajdonomban volt. Ez pedig az egyik legnagyobb foglalkozás-egészségüggyel foglalkozó cég volt – már az Affidea része. Több érdekeltséget is szereztem ebben az időben, összesen hetet. Ma is megvan öt, de kettőt eladtam. Befektetésként tekintettem ezekre. Mindig úgy gondoltam, hogy ha jön egy vevő és olyan árat fizet érte, amely szerintem jó, akkor megválok tőlük.

Nem akartam Lantos kórházat, saját brandet építeni. Befektetés volt, ennyi.

Milyen eredményeket hoztak a befektetései?

2012-17 között az éves árbevétel növekedésünk évente 25 százalékos volt a Róbertnél. Összehasonlítottuk magunkat a piacon lévő 300 millió forint éves árbevétel fölött lévő hasonló cégekkel. A mi kategóriánkban ekkor 18 vállalkozás tevékenykedett, ilyenek, mint a Medicover, a Dr. Rose, a Budai Egészségközpont. Ezek éves átlagos növekedése 18 százalék volt. vagyis mi a 25 százalékunkkal jobban nőttünk, mint a piac. Ez dicséri a menedzsmentet és a tulajdonost is. 2016-17-ben azonban nagyon megemelkedett a munkaerőköltség, és egy humánszolgáltatónál ez a legnagyobb költségtétel. 2016-ban 33 százalékot, 2017-ben 35 százalékot nőttek a emberekkel kapcsolatos költségek. Ha a legnagyobb költségtétel ennyivel nagyobb mértékben nő, mint az egyébként egészségesen emelkedő árbevétel, akkor el kell gondolkodni, mert előbb-utóbb megeszi a marzsot a bérnövekedés. Ráadásul hirtelen nagyon sokan kezdtek lenni a magánegészségügyi piacon. Nagy, tőkeerős cégek jöttek, jönnek ide. A verseny erősödött.

Megjelent befektetőként Csányi Sándor, Wáberer György, Bolgár György, de a külföldiek is erőteljesen mozgolódnak, lásd az Affideát vagy a Duna Medical Centert, illetve a legutóbbi tranzakciót, amikor egy román tőzsdei cég megvásárolta a Rózsakert Medical Center többségét.

Van a magyar egészségügyben ekkora potenciál, látva a most történő befektetéseket?

Ez egy nagy kérdés. Mindig mérlegelni kell, én befektettem, menedzselem a céget 11 évig, amikor kaptam egy olyan ajánlatot, amit nem lehet visszautasítani, éltem vele.

Még mindig ilyen erőteljesen emelkednek a bérek az egészségügyben?

Azóta még tovább emelkedtek. Egy orvosnak mindig ott az opció, hogy külföldre megy. Bár hozzáteszem, csendesedett ez a fajta kiáramlás. De egyre többször fordul elő a nagy magánszolgátatóknál, hogy az orvosuk teljesen kijön az állami ellátásból és csak a magánszférában dolgozik tovább. Régebben az volt a jellemző, hogy dolgozott az állami szférában és mellette maszekolt. Ma a nagyobb magánszolgáltatóknál egyre többen csak ott dolgoznak, sőt sokan a magánrendelésüket is feladják.

Erőteljesen tisztul a piac, ez egyértelmű. De ez a legális bérek fokozott emelkedésével járt együtt.

Mennyit keres ma egy orvos?

A legmenőbb orvosok itthon is megkeresnek 4-8 millió forintot. Egy jó szakorvos, gyakorlattal egymillió nettót hazavisz. Nálunk is hazavittek ennyit. És hozzáteszem, hogy legálisan, leadózva, nem a zsebbe dugdosva a pénzt.

Kikényszeríti a piac, hogy ennyit keressenek?

Mindenképp. Az állami szférában is jelentősen emelkedtek a bérek.

A legjobb állami kórházak vezetői rákényszerülnek arra, hogy mindenféle eszközt használva, de megadják legjobb orvosaiknak ezeket a fizetéseket, mert különben tömegesen elmennek, ahogy arról olvashattunk is egy-két esetben.

Melyik kórházigazgató akar így a címlapra kerülni? Ennél akkor már jobb, ha a munkaügyi felügyelőség megbünteti a kórházat, mert nem teljesen tartja be a szabályokat. Hozzáteszem, annál most jobb a helyzet, mint amikor 4-6 helyre rohangált az orvos, hogy összeszedje a jövedelmét. Nagy elszívó hatása van a magánegészségügynek. A piac kikényszeríti a megoldást. Véleményem szerint ezért nincs más lehetőség, mint a copayment rendszer – magán és állami egészségügy kombinációja – bevezetése.  Vagy teljes kettészakadás lesz a következmény.

Ezek szerint fehéredik az orvosi szakma?

Mindenképp. Régen tipikus volt, hogy az állami rendelése mellett az orvos lakásrendelőt tartott fenn, amely szinte teljesen fekete pénz volt. Most az emberek minőségi szolgáltatás iránti igénye kikényszerítette, hogy ez megváltozzon. Melyik beteg akar furcsa helyeken, sötét kapualjakból, hátsó udvaron át bemenni egy lakásba, hogy ott ellátást kapjon? Változott az autószervíz és a telefonellátottság is, mert az igények kikényszerítették. Ugyanez van az egészségügyben is. Nagyon fehéredik a piac, sorra zárnak be a lakásrendelők.

Vannak még orvosbárók?

Vannak, de nem eltüntetni kell őket, hanem kiegyezni velük. Én nagyjából 400 főre teszem a számukat.

Az egész egészségügy alapdilemmája, hogy ők alakítják a keresletet és a kínálatot is, és ilyen nincs más szakmában. Természetesen nem egy konkrét orvos alakítja a kínálatot, de azt, hogy melyik kórházban melyik betegség csoportot gyógyítják, ott milyen terápia van, mely gyógyszereket alkalmazzák, a vezető orvosok alakítják ki. Az egészségügy a világon mindenhol hierarchizált és ezzel nincs is baj. De a keresleti oldalt is az orvos alakítja, hiszen ő mondja meg, hogy a betegnek mi a baja, ő állapítja meg a betegségét, ő szabályozza milyen gyógyszert szedjen. Információs asszimetria van, amely az internettel valamelyest demokratizálódik. Ettől függetlenül hagyományosan az orvos kulcspozícióban van.

Amerikában nem véletlenül olyan magas az egészségügy kiadása, a kulcsorvosok ott is meghatározóak. Különböző országokban különböző módon próbálják ezt szabályozni, mert nyilvánvalóan szabályozni kell, hogy az információs asszimetria ne legyen óriási. Tehát az orvosok rendelkeznek az erőforrások fölött, életekről döntenek, sokat kell dolgozni, sokat kell várni, mire oda eljutnak, ahol vannak, elvárhatják a megfelelő kompenzációt. Ezért indokolt, hogy ilyen hierarchizált a rendszer, és a csúcson keressenek is sokat. Nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy mindenki ezt legálisan meg tudja oldani, és ne feketén jusson hozzá. Ebben érdekeltté kell tenni a csúcson dolgozó orvosokat is, ki kell egyezni velük.

Mit lát a mai egészségügyi rendszer legnagyobb problémájának?

Nézzük mi a jó. Ma Magyarországon az állami rendszerben az átlagos orvosi képesség nem rosszabb, mint Nyugat-Európában. Még annak ellenére sem, hogy kiléptek sokan az állami rendszerből. Ami ugyanakkor az elsőszámú rossz, hogy a beteg erről mit sem tud, és a véletlenen múlik – konkrétan azon, hogy hol lakik –, hogy ő személyesen melyik orvoshoz kerül. Csapnivalóan rossz, de a legjobb ellátást is kaphatja. Az informális kapcsolati hálón keresztül, illetve hálapénzzel próbálja a vásárló a hallomás alapján számára legjobb orvost megtalálni.

A ratinget hiányolja?

Nincs semmilyen nyilvánosság arról, hogyan működnek a kórházak.

Máshol van?

Elfogadhatatlan egy civilizált országban, hogy például ne lehessen tudni a keresztfertőzések arányát.

Az embernek van egy vásárlói élménye arról, hogy ha bemegy mondjuk a János Kórházba, akkor az úgy ránézésre milyen. De hogy az ellátás milyen lesz, azt nem tudja a beteg. Teljes a kiszolgáltatottság. Mindaz, ami más országokban triviális, vagyis hogy publikusak azok az egészségügy jellegű szakmai adatok, ami alapján ő tud dönteni, az nálunk nincs.

De mindenki tartozik valahová, ahová elvileg mennie kell.

Igen, nagyon nagy probléma, hogy a szocializmusban kialakult a területi ellátási kötelezettség. Ez mit sem változott, vagyis van egy szabály, amit senki nem tart be. Területileg kötelező lenne odamenni. Bármely középosztálybeli nőnek eszébe jutott valaha is, hogy neki ne lenne természet adta joga, hogy maga válassza meg a saját nőgyógyászát? Pedig van neki egy körzetileg kijelölt orvosa. Vagyis vannak szabályok és azokat senki nem veszi komolyan. Az egészségügy az utolsó nagy rendszer, ahol a késő Kádár-kor itt van velünk.

A kormány semmiképpen nem akarja összekeverni a magán és az állami ellátást.

De közben össze van keverve.

Nehezen felvállalható politikailag, hogy ha több pénzed van, lényegesen jobb ellátást kapsz.

De miért nem? Ez a világon másutt is így működik.

Hazugság az, hogy mindenkinek minden és egyformán ingyenesen jár.

Persze ehhez tudni kellene, hogy mi az, ami tényleg mindenkinek jár, például ilyen a sürgősségi ellátás. A mentő nem válogathat.

Ha most valaki egy magánkórház előtt rosszul lesz, kötelességük ellátni ingyenesen?

Ma nem, mert felépült egy olyan egészségügyi rendszer, amely semmilyen téren nem része az állami ellátásnak. Nyilván emberiességi szempontból ellátnák, de azért a magánkórház senkitől nem kap pénzt. A területi ellátási kötelezettséggel az a baj, hogy ha egy példával éljek a BKK kihirdeti a menetrendet, akkor fix költségek felmerülnek akkor is, ha egy utast sem visz. Ha a területi ellátási kötelezettséget elrendeltem, akkor fixen fizetnem kell, mert azt a kapacitást fenn kell tartani.

De a magyar egészségügy nem igy finanszírozott, mert semmilyen szempontból nem tükrözi a valóságot, a bázisalapú finanszírozás. Bejött a HBCS modell, a homogén betegség csoport, ez egy amerikai, és nem egy rossz modell. Számbavette, hogy mennyi önköltséggel jár egy-egy betegségcsoport. Minél bonyolultabb egy beavatkozás, annál magasabb a HBCS értéke és annak alapján fizetnek a kórháznak. De aztán annyira elszállt a büdzsé még a 90-es években, hogy végül még Horn Gyula időszakában rátettek egy teljesítmény volumen korlátot, ez a tvk. Vagyis bár hivatalosan nem bázisalapon finanszírozzák az egészségügyet, de a nap végén mégis kialakult egy bázisszemlélet.

Ha egy magánkórházat beengednének a rendszerbe, amelynek nincs teljesítmény volumen korlátja, nincs területi ellátási kötelezettsége, akkor az alaprendszerből ki kéne venni pénzt és akkor sérül a betegek érdeke – vélik az állami oldalon. Erre nekem az a válaszom, hogy adják a 70 százalékát az adott HBCS értéknek, a magánkórház azért is megcsinálja, hiszen egyéb módon is keres pénzt a betegen. Cserébe engedjük meg azt, hogy a nem területi állami kötelezettségű kórház is megcsinálhassa ugyanezt. Csak azon betegek után ne szedhessen pénzt az állami kórház, amely tényleg az ő ellátási területéről érkezett, de ha átmegy másik kórházba, akkor az a kórház is megkapja az adott térítés 70 százalékát, és kérjen a betegtől valami pénzt. Ma azt próbáljuk meg eljátszani, hogy nincs verseny, miközben minden költségtényezőben verseny van.

Haza lehet hozni az orvosokat külföldről?

Hogyne. Ma is van egy oda-vissza áramlás. Sokan vannak, akik hétvégére repülnek ki. De már olyan is van, aki hazarepül hétvégére dolgozni.

Túl az egészségügyön, Ön szerint miért nem alakult ki egy nemzetközileg is aktív vállalkozói réteg Magyarországon, mint például a lengyeleknél, cseheknél, de a szlovákoknál is?

Megtanulták a magyarok, hogy nem jó túl nagyra nőni, mert a végén levágják a fejüket.

Nem akarnak díjat kapni, nem akarnak látszani, félnek mindentől. Elvannak a saját kis köreikben. Van egy saját magunknak beépített növekedési korlát, mely szerint bizonyos szintnél nem érdemes nagyobbra nőni. Ez egy történelmileg kialakult dolog. Nálunk a vállalkozó,  – és nem is tőkés, mert ez a szó, hogy tőkés nem hangzik el soha – biztos csal, lop. Eleve ahogy a vállalkozót elképzeljük kopaszon és egy nagy autóval. Van bennünk egy kultúrális fék a vállalkozókkal szemben.

Magyarországon ciki gazdagnak lenni?

Szerintem más országokhoz képest igen. Ebben benne van a teljes rendszerváltásunk.

Rubik Ernőt tisztának tekintik, azt elhiszik a magyarok, hogy ő alkotott valamit, és abból jogosan gazdag. Talán még Csányi Sándor az, aki a Prima Primissima Díjjal, a Csányi Alapítvánnyal, az MLSZ-szel elfogadható a magyarok számára.

De nincs túl sok ilyen. Hol vannak a mi gazdag hőseink? Az utóbbi időben talán a Wizz Air tulajdonos Váradi József jó sztori, de ő sem Magyarországon csinálta meg a sikerét.

A kormány eléggé támogatja a magyar vállalkozókat?

Igen, egyértelműen látszik, akarja, hogy a magyar vállalkozói réteg gazdagodjon. De sajnos egyes esetekben ez nehezen elválasztható a politikától, és ez baj. A tőzsdénk igyekszik ugyan, de a vállalkozóink nem mernek tőzsdére menni, nem akarnak látszani, mert félnek. Nincs elég önbizalom sem a nemzetközi piacokhoz. Nagyon keveseknek sikerült ez. Talán ilyen a Graphisoftos Bojár Gábor, aki szintén eladta végén a cégét. A vállalkozó-hiány oka lehet, hogy nálunk a rendszerváltáskor nem a környező országokban alkalmazott utat jártuk, hogy pénz nélkül lehetett vagyonhoz jutni, és később a versenyben talpon maradni. Olyan borzasztó nagy volt az adósság, hogy mindent pénzért kellett eladni. És kinek van pénze? A külföldieknek.

Mi nagyon korán privatizáltuk a középvállalatainkat, zömében a multiknak. Hány olyan magyar vállalat van, amely akkor nagyvállalat volt és túlélt magyar kézben? Talán a Videoton.

Milyennek látja most a magyar gazdaságot?

Továbbra is fennáll a duális struktúra. Erős multik, nagy tőkével, korszerű, versenyképes, hatékony, magas hozzáadott értékű termeléssel. Ezzel szemben van a kisvállalkozói kör, amely sok embert tart el, és nincs elég tőkéje. Ezt a nyűgöt a rendszerváltás óta hordozza a magyar kisvállalkozói szektor. Most zajlik a generáció váltás nálunk is, mert ez inkább regionális sajátosság. Talán az újabb tulajdonosi és manageri réteg már bátrabb lesz, és tovább mer növekedni. Nincs mese: nekünk saját magunknak kell megteremtenünk azt a közép-vállalati kört, amely legalább regionálisan versenyképes. Hál'Isten vannak – bár sajnos nem nagy számossággal – azért pozitív történetek!

Az utóbbi időben kiemelkedőek voltak a növekedési adataink. Tudtunk élni vele?

Ilyen jó tíz évünk  szerintem a kiegyezés óta nem volt. 2009 második felétől gyakorlatilag megy a magyar gazdaság, kegyelmi időszakban vagyunk. Ha jönni fog lassulás, egészen kedvezően jöhetünk ki belőle, kétségkívül válságállóbbak lettünk. Ez a gazdaságpolitika sok mindent rendbetett, sokat nőttünk. Erős bérfelzárkózás indult meg, bár csöndben azért megjegyzem, hogy ennyire a hatékonyság nem javult.

A fogyasztás emelkedik, szóval rendben vannak a dolgok összességében, bár szerintem ebben a tíz évben nagyobbat is léphettünk volna előre.