Miért mondott nemet Svájc a 10 milliós népességplafonra? - exkluzív interjú Zennyessy Lászlóval, svájci gazdasági szakértővel

Főbb megállapítások:

• Svájc 2026-ban gazdag ország, de egy kényes egyensúlyi ponton áll.
• A demokratikus döntéshozatal szerkezete 1984 óta gyökeresen megváltozott: a honosítottak és külföldi hátterű állampolgárok ma az össznépesség mintegy 40-41 százalékátt teszik ki, és egyre meghatározóbb tényezők a szavazófülkékben.
• A 10 milliós plafon elutasítása nem csupán gazdasági döntés volt, hanem egy demográfiai és politikai folyamat eredménye is, amelynek hosszú távú következményei még korántsem láthatók teljesen.

A svájci választók cirka 55 százaléka elutasította a 10 milliós népességplafont. Ön szerint a gazdasági stabilitás és a munkaerőhiánytól való félelem volt a döntő érv a „nem" szavazatok mellett?

A döntő tényező valóban a gazdasági félelem volt, de ez csupán a felszín. A szavazók többsége úgy ítélte meg, hogy az EU-val fennálló kétoldalú megállapodások, köztük a személyek szabad mozgásáról szóló egyezmény, nem kockáztathatók meg egy merev népességi plafonnal, és hogy

az egészségügyi ellátásban, a vendéglátásban és sok más területen szükség van a bevándorlókra.

Ugyanakkor, és ezt kevesen merik kimondani, vizsgáljuk meg, hogy a „szükség van rájuk" érv minden esetben helytálló-e, vagy részben egy gazdasági modell fenntartásának érdekeit tükrözi, amelyből nem mindenki profitál egyenlő mértékben.

A számok tükrében: 1984 kontra 2026

Népességi összehasonlítás:

2025 végén Svájc állandó népessége elérte a 9,14 milliót. A külföldi állampolgárok aránya 27,4 százalék volt, közel 2,5 millió fővel.

A honosítások kulcskérdése - Kik szavaznak ma?

Ez az a pont, ahol a vita rendkívül politikailag érzékennyé válik, és ahol a számok valóban drámai képet mutatnak. 1992 és 2025 között az éves honosítások száma mintegy négyszeresére nőtt, azaz cirka 11 ezerről évi 40 ezerre emelkedett.

1984 és 2026 között több mint 1,2 millió személy szerzett svájci állampolgárságot honosítás útján.

Ezek az emberek ma teljes jogú svájci választópolgárok.

Mit jelent ez a szavazati erőre nézve?

2024-ben a 15 év feletti állandó lakosság 41 százalékának volt migrációs háttere, ez összesen közel 3,1 millió személyt jelent. Ebből legalább 1,1 millió rendelkezett svájci állampolgársággal. Svájcban szavazati joggal rendelkező állampolgárok száma mintegy 5,8 millió fő. Ebből a honosított, bevándorlási hátterű svájci állampolgárok, akiknek szavazati joguk van, cirka 18-20 százalékát tehetik ki.

Vagyis a teljes svájci népességnek közel 40-41százaléka bevándorló vagy honosított, ez az arány 1984-ben még csupán 14-15 százalék körül volt.

A honosítás és a szavazás összefüggése, politikai következménye

Ez egy ritkán tárgyalt, de rendkívül fontos strukturális változás.

A városokban a szavazók 64 százaléka, az agglomerációkban 55 százaléka utasította el a 10 milliós plafont.

A városokbank, ahol a honosított állampolgárok aránya a legmagasabb a „nem" szavazatok aránya szignifikánsan magasabb volt. A honosított és migrációs hátterű választók növekvő aránya hosszabb távon nagy mértékben befolyásolhatja a politikai preferenciarendszert. Svájc demokratikus döntéshozatalának szerkezete 1984 óta gyökeresen megváltozott, és ezt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor a népszavazások eredményét értékeljük. A bevándorlók átlagos kora 27 év (BFS 2024), míg az egész népességé 42,5 év. Ez azt jelenti, hogy

a honosítások révén egyre több fiatal, bevándorló hátterű svájci állampolgár kerül a szavazói bázisba, akik általában a nyitottabb bevándorláspolitika felé húznak.

Ez egy tartósan ható, önmegerősítő demográfiai folyamat.

Svájcban a cégek, kórházak és idősotthonok nagymértékben támaszkodnak az EU-ból érkező szakképzett munkaerőre. Milyen gazdasági károkat okozott volna a vállalatoknak a létszámstop?

Évenként mintegy 20.000-rel több ember lép ki a munkaerőpiacról, mint ahány fiatal pályakezdő belép. Eközben a társadalom elöregszik, és az egészségügyi ellátás, az ápolás iránti igény rohamosan nő. A bevándorlók az AHV (nyugdíjalap) befizetéseinek mintegy egyharmadát adják, miközben csak az egyötödét veszik igénybe. Azonban fel kell tennünk a fordított kérdést is, amelyet a politikai vita szinte soha nem tesz fel:

Kevesebb ápolónőre, építőmunkásra és pincérre lenne-e szükség, ha maga a bevándorló népesség is kisebb lenne?

A válasz részben igen. Svájcban az egészségügyi rendszer terhelésének, az infrastrukturális beruházásoknak és a lakásépítési szükségletnek jelentős hányada éppen a bevándorló népesség kiszolgálásából fakad. Ez egy önfenntartó kör:

több bevándorló = több infrastruktúra igény = több munkaerőhiány = még több bevándorlás.

Nem állítom, hogy ez az egész folyamat kerülendő, de azt igen, hogy ezt a körkörös logikát nyíltan kellene tárgyalni. A GDP kérdéséről: Svájc nominális GDP-je 1984 óta megtöbbszöröződött, de ez önmagában nem mér életminőséget.

Svájc állandó lakónépessége tíz év alatt közel egymillió fővel nőtt,

ez Zürich városának kétszeres méretével egyenértékű. A GDP nőtt, de a vásárlóerő, különösen az ingatlanpiacon és a bérleti díjakon mérve, a középosztály számára nem feltétlenül javult arányosan.

A kezdeményezést sokan „svájci Brexitként” emlegették, mivel a limit elérése az EU-s szabad munkaerő-áramlási megállapodás felmondását vonta volna maga után. Mekkora megkönnyebbülés ez a svájci üzleti szférának? 

Monika Rühl, az Economiesuisse igazgatója a szavazás eredményét fontos jelzésnek tekinti a közelgő kétoldalú III. tárgyaláscsomag vonatkozásában, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés a személyek szabad mozgásának egyezményét és a bilaterális utat is veszélyeztette volna. Az üzleti szférának valóban komoly megkönnyebbülést jelent.

Svájc exportorientáltsága rendkívül magas; az export/GDP arány 2024-ben mintegy 72 százalék volt, miközben az EU a svájci külgazdasági kapcsolatok egyik kulcspartnere.

Ugyanakkor a GDP emelkedése nem automatikusan jelenti a svájci polgárok jólétének növekedését, az ingatlanárak 40 év alatt reálértéken megduplázódtak, a lakbérek évente emelkednek.

Az SVP (Svájci Néppárt) a lakhatási válsággal, a növekvő bérleti díjakkal és az infrastruktúra túlterheltségével érvelt a limit mellett. Bár a javaslat elbukott, a bevándorlási viták nem fognak elcsendesedni. Milyen alternatív megoldások születhetnek ezen infrastrukturális problémák kezelésére?

Bár a javaslat megbukott, a svájci „Mitte”-párti politikusok hangsúlyozták, hogy

az elutasítás nem zárja le a vitát, hanem megbízatást ad a politikának.

Néhány konkrét alternatíva:

Lakhatás: A spekulatív ingatlanvásárlás szigorítása, a non-profit lakásépítés ösztönzése, a Lex Koller tovább-erősítése. Munkaerőpiac: A hazai munkaerő képzésébe és az automatizálásba fektetett befektetések csökkenthetik az import munkaerő függőségét egyes szektorokban, különösen az építőiparban és az ápolásban.

Demográfiai politika: A születésösztönzés és a belső szakképzés erősítése, különösen az egészségügyi, az építőipari és a szociális szektorokban, hosszú távon csökkenthetné a külső munkaerőre való ráutaltságot.

Hogyan oszlottak meg a szavazatok a városi és a vidéki lakosság, illetve a kantonok között ebben a kérdésben?

A városokban a szavazók 64 százaléka, az agglomerációkban 55 százaléka utasította el a javaslatot, míg vidéken az inaktívak hajszálnyira megszerezhették  volna a többséget (49 százalék „nem" szavazat).

A kantonok 13:10 arányban utasítottak el a javaslatot. A nőknél 56 százalékos, a férfiaknál 54 százalékos volt az elutasítás.

Korcsoportok szerint a 35- 49 évesek körében az iniciatíva éppen többséget kapott volna, míg az idősebb korosztályok inkább elutasítottak. Ez a megosztottság mélyen szimbolikus.

A városi érdekek döntötték el az eredményt, miközben a vidéki Svájc, ahol az emberek az infrastruktúra-túlterhelést nap mint nap megélik, más véleményen volt.

A honosított állampolgárok zöme a nagyvárosokban él, ami tovább erősítette ezt a törésvonalat.

Mit üzen ez a döntés Svájc jövőbeli EU-s kapcsolatairól, különösen a kül- és biztonságpolitikai, valamint a kétoldalú piaci tárgyalások fényében? 

A politológusok szerint a döntésnél szerepet játszott a jelenlegi geopolitikai bizonytalanság is,

az instabil biztonságpolitikai környezetben a választók inkább a stabil EU-kapcsolatokra szavaztak, különösen a Schengen-együttműködést szem előtt tartva.

Ez a szavazás egyértelműen megerősíti a kétoldalú III. tárgyalásokhoz vezető utat. Svájc számára nincs realista alternatíva a bilaterális együttműködéssel szemben. Ugyanakkor a bevándorlási vita nem fog elcsendesedni, az SVP (Svájci Nép-Párt) és a vidéki Svájc által képviselt aggodalmak valósak, és ha a politika nem ad rájuk érdemi választ, a következő népszavazás akár másképp végződhet.

Térjünk rá a svájci-magyar relációkra. Hogyan értékelhető a két ország közötti kétoldalú áruforgalom és a Magyarországon működő több mint 800 svájci vállalat gazdasági súlya? 

A svájci-magyar gazdasági kapcsolatok az elmúlt évtizedekben folyamatosan erősödtek.

Svájc Magyarország 9. legnagyobb befektetője, svájci vállalatok mintegy 30 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon, és a két ország közötti éves kereskedelmi forgalom meghaladja a 2 milliárd eurót. Magyarországon jóval több mint 800 svájci vállalat működik. A Nestlé, Novartis, Roche, ABB, Givaudan és más svájci multinacionálisok mind magas hozzáadott értékű szektorokban tevékenykednek Magyrországon. A két ország kapcsolata nem korlátozódik az üzleti szférára.

2022-ben új Svájci-Magyar Együttműködési Program indult, amelynek keretében Svájc 87,6 millió frank támogatást biztosít Magyarországnak a regionális egyenlőtlenségek csökkentésére, a program 2029-ig fut.

A svájci parlament napirendjén szerepelt a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény. Ez hogyan formálja át a kétoldalú tőkeáramlást a gyakorlatban? 

A 2013-as kétoldalú adóegyezmény 2024-ben megújításra és kiegészítésre került az azóta elfogadott nemzetközi adóreformoknak megfelelően.

Az egyezmény alkalmazásával kizárható mind a magánszemélyek, mind a vállalatok jövedelmének és vagyonának kettős adóztatása, emellett lehetővé teszi a kölcsönös egyeztető eljárást és a hatóságok közötti információcserét is.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországon tevékenykedő svájci vállalatok hatékonyabban tervezhetik adóstruktúrájukat, csökken a bürokratikus teher, és a tőkemozgás átláthatóbbá válik. A svájci cégek magyarországi befektetéseit elsősorban a versenyképességük fenntartása, a piacszerzés és a svájci szektorális munkaerőhiány motiválja, ez utóbbi önmagában is rámutat arra a paradoxonra, hogy Svájc részben azért fektet külföldön, mert otthon oly mértékben megemelte a munkabérszintet és az életköltségeket, hogy bizonyos gyártási és szolgáltatási funkciókat gazdaságosabb külföldön ellátni.