A német tartományokhoz fűződő magyar gazdasági kapcsolatokban sok még a tartalék

Van olyan tartomány, (Észak-Rajna-Vesztfália), amely a mai formájában csak a második világháború után, s olyan is, amely több délnémet tartomány egyesülésével, (konkrétan Baden-Württemberg, 1952-ben), már a szövetségi köztársaság megalakulását követően jött létre.

A piciny Saar-vidék egy, az ötvenes évek derekán megtartott népszavazás után, 1957-ben „tért vissza” Németországhoz; amely a mai formájában és struktúrájában 1990 október 3-án, az egykori szovjet megszállási övezet,

az NDK megszűnésével és a keleti tartományoknak a szövetségi köztársasághoz történt csatlakozásával alakult meg.   

A föderális felépítésű Németországban a gazdaságpolitika alakítása „kettős”, azaz szövetségi és tartományi irányítás alatt áll: a (jelenleg a szociáldemokrata, a Zöld és a liberális párt alkotta) szövetségi kormány gazdaságpolitikáját az egyes, (a szövetségitől legtöbbször eltérő politikai összetételű) tartományi kormányok gazdaságpolitikája egészíti ki (vagy inkább teszi teljessé).

A föderális felépítés – az egyes tartományok vagy Berlin, Hamburg és Bréma esetében tartományi rangú városállamok – esetében lehetőséget kínálnak többek között a történelmi és kulturális hagyományokból, továbbá az adott régió földrajzi helyzetéből és külkapcsolataiból adódó sajátosságok és esélyek kihasználására,

valamint a speciális kihívások helyben történő kezelésére, megoldására.

A föderális felépítésből adódó sajátosságok a magyar-német gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokban is megjelennek és annak összefüggéseit a Németországhoz fűződő gazdasági kapcsolatok irányítóinak és alakítóinak is nagyban figyelembe kell venniük. 

A föderális felépítésből adódó, a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokban rejlő előnyök Magyarországnak a szövetségi köztársasághoz fűződő kapcsolati rendszerében rendkívül markánsan jelentek meg a 80-as évtized közepén, amikor a rendszerváltás közeledte és a tervgazdaságból a piacgazdasággá való átalakulás esélyének megjelenése

felkeltette az egyes szövetségi tartományok gazdasági kormányzatai figyelmét a Magyarországon (és a térség más országaiban) megnyíló új feltételek és lehetőségek feltárása és kihasználásra iránt.

Bár 1974. november 11-én, a diplomáciai kapcsolatok (történetesen fél évszázaddal ezelőtti) felvétele után egy évvel aláírták a két ország gazdasági és műszaki együttműködési megállapodását, s megalakult a magyar-nyugatnémet gazdasági együttműködési vegyesbizottság, a gazdasági kapcsolatokan rejlő előnyök feltárása és kihasználása csak az egyes tartományok gazdasági kormányzatai és az adott tartományok üzleti körei, elsősorban a közép- és kisvállalatok Magyarország iránti,

a piaci és – idővel – a befektetési feltételek iránti érdeklődésének erősödésével volt képes felélénkülni.

Az érdeklődés élénkülésének azonban előfeltétele volt a külgazdasági tevékenységre és külföldi befektetők magyarországi tevékenységére vonatkozó szabályozásnak a 80-as évtized közepén elkezdett liberalizálása, a magyar gazdaságnak a fejlett ipari országok, s azon belül első helyen a Németországi Szövetségi Köztársaság felé történő nyitása.   

Német vállalati oldalról a nyitás élharcosai értelemszerűen olyan nagyvállalatok voltak, mint a Siemens, a Thyssen, a Krupp, a BASF, a Hoechst vagy a termékválasztékába magyar termékeket felvevő Quelle csomagküldő szolgálat, ugyanakkor a tartományi gazdasági kormányzatok Magyarország felé történő nyitása jelzésértékű biztatást és támogatást jelentett a piacaik bővítésére törekvő közép- és kisvállalatoknak.

A kormányzatok közötti kapcsolatfelvételhez kedvező alkalmat kínált a beruházási javak évi rendszerességgel megtartott budapesti szakvására, amelyet kiegészített egyes tartományok többségében a kamarai szervezetek közreműködésével megvalósuló információs rendezvényei.

E kapcsolatteremtés és -bővítés kiemelkedő állomása volt a még Franz Josef Strauss tartományi miniszterelnök által kezdeményezett, 1989 tavaszán a Budapest Kongresszusi Központban megrendezett „Bajor szabadállam – hagyomány és jövő” című rendezvény, melynek a legfőbb eleme

a két ország műszaki szakemberei találkozóinak megszervezése és megrendezése volt.

1990 októbere, a német újraegyesülés és a keleti tartományok létrejötte után azok – elsősorban Szászország és Brandenburg – is „becsatlakoztak” a magyar kapcsolatokban érdekelt nyugati tartományok mellé.

A 90-es évektől kezdődően – a szövetségi szintű grémium működésének értelmetlenné válása mellett - összesen hét német több tartománnyal jöttek létre a gazdasági együttműködés fejlesztését szolgáló vegyes bizottságok.

Ezek közül néhány – Bajorország, Baden-Württemberg, Észak-Rajna-Vesztfália, Türingia – az adott tartományok adottságainak megfelelően, más területekkel kiegészülve (oktatás, kultúra, belügyi kapcsolatok, stb.) továbbra is működik és nagyjából kétéves sűrűséggel rendszeresen összeül; voltak, amelyeket praktikus okokból „áramvonalasítottak” (Hessen, Szászország);

egy pedig a kölcsönös érdeklődés hiánya miatt megszűnt (Brandenburg).   

Magyarország Németországhoz fűződő kapcsolatrendszerében meghatározó a két nagy, fejlettségi mutatóit tekintve is legfontosabb délnémet tartomány. Bajorország és Baden-Württemberg a múlt évben a német adatok szerint csaknem 34 milliárd eurót kitevő teljes magyar kivitelben elért részesedése meghaladja a 34, illetve megközelíti a 21 százalékot.

A statisztikai adatok különbözősége ellenére megállapítható, hogy az oda irányuló magyar áruszállítások értéke alapján Bajorország önmagában is hazánk elsőszámú exportpiacának számít, (11,5 milliárd €, a tartománynak a teljes magyar kivitelben elért részaránya mintegy 8 százalék).

Mindeközben Baden-Württemberget (7.049 millió €, a teljes magyar kivitel mintegy 5 százaléka), az oda irányuló magyar kivitel célországai tekintetében, csak Olaszország (8.048 millió €), Románia (7.578 millió €) és Szlovákia (7.247 millió €) előzi meg, az oda irányuló magyar kivitel értéke az alig marad el az Ázsiába (7.580 millió €) és az amerikai kontinensre (7.277 millió €) irányuló összes magyar kivitel értékétől,

s olyan viszonylatokat előz meg, mint Ausztria (6.397 millió €), Lengyelország (6.104 millió €), Csehország (5.898 millió €) és Franciaország (6.012 millió €).

Az Észak-Rajna-Vesztfáliába és - a többek között az autóiparáról nevezetes - Alsó-Szászországba irányuló magyar kivitel értéke meghaladta a 3, míg a Hessenbe és Szászországba irányuló megközelítette a 2 milliárd €-t.

A két délnémet tartomány a Magyarországra irányuló közvetlen befektetések tekintetében is meghatározó jelentőségű: amellett, hogy a Deutsche Bank adatai szerint a hazánkba irányuló befektetések tekintetében a német tartományok rangsorát 30 százalékos részaránnyal Észak-Rajna-Vesztfália vezeti,

az egyenként 26 százalék körüli részesedést képviselő Baden-Württemberg és Bajorország együttes aránya meghaladja az 50 százalékot.

Az nyilvánvaló, hogy az írásunk visszatekintő részében leírt „ismerkedési időszak” elmúlt. Számos közép- és kisvállalat magyarországi érdekeltsége – az anyavállalat három évtizeddel ezelőtti, a budapesti ipari vásáron vagy egy-egy kamarai rendezvényen való megjelenés után – a magyar autó- és alkatrészgyártás, a feldolgozóipar egyéb területei vagy éppenséggel a szolgáltatások területén aktív résztvevőnek számítanak.   

Az elmúlt évtizedek eredményei ellenére az egyes német tartományokhoz fűződő kapcsolatokban rendkívül sok még a tartalék, ráadásul a hagyományos területek mellett olyan területek és tevékenységeken merült fel az együttműködés lehetősége és szükségessége, mint – a teljesség igénye nélkül - az innováció és digitalizáció, a közútijárműgyártás (elektromobilitás, autonóm vezetés), az energiahatékonyság javítása, a környezetvédelem és hulladékgazdálkodás.

Nyilvánvaló, hogy a magyar gazdaságpolitikának nagy, (a jelenleginél nagyobb) figyelmet kellene fordítani az egyes német tartományokhoz, elsősorban azok gazdasági kormányzataihoz, felsőoktatási és kutatási-fejlesztési hálózatához és vállalkozói szervezeteihez fűződő kapcsolatok még intenzívebbé tételére,

az egyes tartományokban rejlő lehetőségek feltárására, megfelelő projektek kidolgozására és kezdeményezésére.

Ebben - két ország politikai kapcsolataiban felmerült nézeteltérések és hangulatromlás ellenére, a külgazdasági tárcával és háttérszervezeteivel együttműködve, ugyancsak a teljesség igénye nélkül - olyan intézmények is aktív szerepet játszhatnak, mint a hivatalosan a bajor gazdaság képviseletét is ellátó, az idén fennállása három évtizedes évfordulóját ünneplő Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), a nívós szakmai rendezvényeiről ismert DialogUngarn Nonprofit Kft. és az önálló tartományi ranggal rendelkező Hamburg Szabad- és Hanzaváros a DUIHK épületében tevékenykedő magyarországi képviselője („Ambassador”-ja).

Juhász Imre: korábbi berlini kereskedelmi tanácsos

Knoll-Csete Edit : korábbi magyar diplomata Berlinben, PhD Hallgató , Károli Református Egyetem, Állam és Jogtudományi Kar