Amerika szolgálólánya lesz vagy a sarkára áll az Unió? - Súlyos gazdasági dilemák az EU csúcs napirendjén

Brüsszel rendkívül lassan vette észre, mi történik.

Sőt, először még üdvözölte is, hogy USA is hathatósan tesz a klímavédelemért.

Vestager biztos csak az év elején kezdte kikérni a tagállamok véleményét, hogy mit is gondolnak.

Én magam többször feltettem a kérdést, miért tartott több mint négy hónapig elolvasni és felfogni a törvényszöveget, nem kaptam választ.

Aztán januárban Davosban Ursula von der Leyen négy pontban fektette le Európa válaszát, amelyet később Green Deal Ipari Tervnek kereszteltek. A terv négy pillérből áll:

gyors és egyszerű engedélyezési rendszer, rugalmas állami támogatások, képzés és kereskedelem partnerségek.

A Bizottság olyan szabályozási környezetet akar kialakítani, amely lehetővé teszi a gyors növekedést, és kedvező feltételeket teremt a nettó nulla százalék kibocsátás eléréséhez elengedhetetlen ágazatok számára, mint a szél, a napenergia, a tiszta hidrogén hasznosítása vagy a hőszivattyúk. Ehhez pedig egyszerűsíteni és gyorsítani kell az új tiszta technológiai gyártóüzemek engedélyezését.

A második pillér célja, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat ideiglenesen kiigazítsa a gyorsítás és egyszerűsítés érdekében: könnyebb számítások, egyszerűbb eljárások, sebesebb jóváhagyás.

A Green Deal ipari terv harmadik pillére az átálláshoz szükséges készségek fejlesztése lesz. A legjobb technológia is csak annyira jó, mint a szakképzett munkaerő, aki azt telepíteni és működtetni tudja.

A negyedik pillér a nyitott kereskedelem elősegítése lesz. Ehhez a szabadkereskedelmi megállapodások és partnerségek széles tárházára van szüksége Európának, egyrészt, hogy vállalataink hozzáférjenek az ipar számára szükséges nyersanyagokhoz, másrészt hogy piaci hozzáférést biztosítsunk az exportra váró termékeink számára.

E keret meghirdetése óta sorra látnak napvilágot a vonatkozó európai jogszabályok, az állami támogatási keretrendszer felülvizsgálatától a tiszta ipar és a kritikus nyersanyag törvénytervezeteken keresztül a hosszú távú versenyképesség koncepciójáig.

Ezekben hangzatos célok és célszámok szerepelnek, számomra megdöbbentő módon hatásvizsgálat nélkül.

Például a jogszabálytervezet szerint az EU éves nyersanyag-keresletének legalább 10%-át az unió területén kell kitermelnie (jelenleg ez 3%), a kereslet legalább 40%-át kitevő mennyiséget pedig az unió területén kell feldolgozni (jelenleg ez mintegy 10%). A kereslet legalább 15%-át újrahasznosításból kell fedezni, illetve az egyes stratégiai nyersanyagok uniós éves uniós keresletének legfeljebb 65%-a származhat egy harmadik országból. (bizonyos nyersanyagok esetében ez jelenleg több mint 90%).

Mindez nagyon jól hangzik, de ha belegondolunk, hogy 15 éve senki nem készített geológiai feltárást, mit is rejt Európa földjének mélye, rögtön felmerül, vajon mennyire megalapozottak ezek a számok.

A Bizottság elnöke, mintegy túlkompenzálva a hosszú tétlenkedést és ötlettelenséget, nagyobb sebességbe kapcsolt, s március 10-én Washingtonban tárgyalt Biden elnökkel.

A találkozó után kiadott Közös nyilatkozat szerint elkezdődnek a tárgyalások egy kritikus ásványokról szóló megállapodás érdekében, amely mentességet biztosítana a helyi komponens kritériuma alól.

Ennek értelmében az Európai Unióban kitermelt vagy feldolgozott releváns kritikus ásványokat be lehet számítani a tiszta járművekre vonatkozó követelményekbe. Tekintettel arra, hogy milyen csekély az európai eredetű ilyen anyag, ettől biztos nem leszünk előbbre.

Az európai autógyártóknak kevés vigaszt jelent továbbá, hogy a lízingelt európai elektromos autók kivételt kapnak a kötelező amerikai tartalom szabálya alól. Ma ugyan az Amerikában futó, Európában előállított környezetbarát kocsik 80%-a ilyen konstrukcióban jut át az óceánon, de ez az arány fokozatosan csökkenni fog, amint beindul az amerikai termelés.

Következő probléma, hogy az előírt helyi tartalom követelménye idővel nőni fog: jelenleg 40%, de 2029-re 100%-ra nő, azaz 2029-ben csak az az elektromos autógyártó kap adókedvezményt az USA-ban, amely 100%-ban amerikai eredetű terméket állít elő. Tehát ha most ki is alkuszunk valami részeredményt, az 2029-ben már nem lesz érvényes.

A közös nyilatkozat előirányoz egy Tiszta energia ösztönző dialógust a két fél között, melynek keretében majd egyeztetnek, hogy ki milyen támogatásokat nyújt a tiszta energiára. De közben az IRA ugye már ketyeg...

Terítékre került Washingtonban az amerikai és európai első számú vezető között az ún. Globális alumínium és acél tárgyalások (GSA) kérdése is.

Még Trump vezetett be nemzetbiztonsági okokra hivatkozva acél- és alumíniumvámot (25%, illetve 10%) a vonatkozó kínai, ukrán és török túltermelésre hivatkozva, de úgy, hogy annak levét a többi ország, így az EU is megitta. Ennek következtében az uniós piacon bennrekedtek az uniós termelés, illetve harmadik országok vonatkozó exportjának egy része is, ami amúgy az USA-ba irányult volna.

Mikor végre az EU elhatározta magát, hogy ellenvámokat vezet be, sikerült megegyezni, hogy Amerika két évre felfüggeszti a vámokat az EU felé. Ez a periódus 2023 októberében jár le, addig ki kell találni az új rezsimet. E téren von der Leyen egyelőre a tárgyalások kilátásba helyezésén túl nem kapott semmit.

Végezetül arról is megállapodtak, hogy a G7-ek révén az USA és az EU több állami és magánfinanszírozást fog biztosítani a minőségi éghajlat- és energiabiztonsági beruházásokhoz a fejlődő országokban. Továbbá Ukrajnának mindent meg kell adni, amire szüksége van, Kínával szemben pedig minden téren fel kell lépni.

A felek ugyanis elutasítják, hogy bárki a gazdasági függőséget fegyverként használja, illetve nem piackonform eszközöket és politikákat alkalmazzon.

Az amerikai kül- és gazdaságpolitika ez utóbbi legfőbb, egyébként összamerikai, tehát nem kormányfüggő célkitűzésével kapcsolatban senkinek nem lehetett kételye. De az, hogy Európa ebben szövetséges legyen, egy olyan súlyos döntés, amelynek megszületéséről nincs tudomásom.

Két éve már Kína az Unió legfontosabb kereskedelmi partnere.

Ellátórendszerünkben nélkülözhetetlen szerepet tölt be, a lítiumtól a napelemeken át rengeteg alapanyag behozataláig (első számú import partnerünk), s közben a harmadik legfontosabb exportpiacunk. A függést és ezáltal a kiszolgáltatottságot persze csökkenteni kell, de ez nem fog egyik napról a másikra menni.

A tárgyalóasztaltól egyenlő felek esetén akkor lehet felállni, ha azt mindkét fél győztesen teheti.

Ha elmondhatja, mennyiben szolgálják az elértek az ő polgárainak, vállalatainak az érdekét.

A von der Leyen által Washingtonban kialkudottakban nem látom, hogy Európa érdekérvényesítése terén előrébb lennénk. Sőt, úgy érzem, minden kompenzáció nélkül az amerikai érdekeket mozdította elő.

Az IRA ketyeg, a Kongresszusnak nem áll szándékában kivételeket osztogatni, és ehhez módosítani a törvényt.

Közben az USA abban is gondolkodik, hogy az elektromos töltőállomások közbeszerzéseknél is „helyi tartalom” előírást fognak bevezetni.

A ma kezdődő csúcson, biztos vagyok benne, több tagállamtól elhangzik majd a kérdés, milyen mandátum alapján járt el Washingtonban a Bizottság elnök asszonya, s biztos, hogy az európai érdekeket képviselte-e.

Céges vélemények szerint a kialkudottak és az IRA-ra született európai válasz, a New Deal Ipari Terv nem lesz elég ahhoz, hogy itt marasztalja vagy ide csábítsa a tiszta technológiai beruházásokat.

A belga vegyipari cég, a Solvay első embere hiányolja a konkrétumokat, a szabályok egyszerűsítését, a forrásokhoz való gyorsabb hozzáférést várja, illetve hogy egyenlő esélyekkel versenyezzenek az USA-val.

Hasonló kijelentéseket tett a német Merck és több más európai óriásvállalat vezetője is. „Ezt hívják ugyanis versenyképességnek” - mondják, akiknek a létükről szól a kérdés.

A legfontosabb európai vállalati érdekképviseleti szerv, a BusinessEurope 35 országra kiterjedő felmérése szerint a cégek 90%-a úgy véli, az EU ma kevésbé vonzó üzleti környezetet kínál, mint három évvel ezelőtt. Német értékelés szerint az uniós szabályok 550 millió euró extra terhet rónak a cégekre.

Az EU állam- és kormányfőinek ez a nehéz téma szerepel tehát az asztalán. Arról nem is beszélve, hogy az IRA ellenlépéseit úgy kellene megvalósítani, hogy az minden tagállam, kicsik és nagyok, gazdagok és kevésbé tehetősek érdekét is szolgálja. Erről szólna ugyanis az egységes piac.

De ha sikerülne azonosítani az európai érdeket, első lépésnek már az sem volna rossz.

Az értékközösség és szövetséges viszony Amerikával ugyanis nem feltétlenül jelent azonos gazdasági érdeket is. Legyen bátorság ezt kimondani.

A szerző a Fidesz európai parlamenti képviselője, korábbi római és madridi nagykövet