Tavaly november 3-án Donald Trump Republikánus Pártja mindent elveszített, ami Washingtonban a legértékesebb politikai trófeának számít: a Fehér Házat és a kongresszus mindkét házát. Utoljára hasonló éles fordulat egy kormányzati ciklus alatt több mint egy évszázaddal ezelőtt volt. A demokrata Joe Biden széles alapon nyugvó, anti-Trump politikai koalíció élén diadalmaskodott, amely a nagyvárosok hagyományos liberális szavazói mellett magában foglalta a színesbőrű kisebbség, a fiatalok, a nők és az elővárosi lakosság javarészét. Egy ilyen heterogén szövetséget csak egy dolog tudott összehozni: a mély Trump-ellenesség.
Végül mi döntötte el a választást, mi vezetett Trump bukásához? Egészen biztosan nem Joe Biden ellenállhatatlan politikai vonzereje.
A fő ok a koronavírus-járvány, a gazdaság és az etnikai viszonyok egymásba fonódó hármas válsága volt a választás évében.
Amerikából követve az eseményeket meggyőződésem, hogy egy elképzelt, járványmentes politikai forgatókönyvben január 20-án újra Donald Trump fejére került volna a korona.
A demokrata kampánynak sikerült az Amerikát kiemelkedően súlyosan érintő koronavírus-járványt, s annak kormányzati félrekezelését a választás központi témájává tenni.
Ez nem volt nehéz döntés, mivel a választók jelentős többsége helytelenítette a Trump-kormány válságkezelését. A világ legerősebb szuperhatalma lett a globális gócpontja a járványnak, amelynek harmadik hulláma a választás idején tetőzött.
Súlyos örökség
Január 20-án a 78 éves Joseph R. Bident – az amerikai történelemben soha nem látott, szigorú biztonsági körülmények közepette – beiktatták az Egyesült Államok negyvenhatodik elnökévé. A második világháború utáni időszakban nem volt olyan amerikai elnök, aki elődjétől olyan terhes örökséget vett volna át, mint Biden.
Járvány
Az elnöki beiktatás napján huszonöt millió (az amerikai lakosság nyolc százaléka) volt a diagnosztizált korona-vírus esetek száma, de a tényleges fertőzöttek száma jóval magasabb ennél.
Az emberáldozatok már négyszázezer fölött vannak, több mint a második világháborúban elesett amerikai katonák száma.
A járvány október óta tomboló újabb hulláma nem csillapodik, miközben szervezetlenség és bizonyos fokú kormányzati nemtörődömség lett úrrá a vakcinák előállításában és logisztikájában. Elnökségének utolsó hónapjaiban Trump gyakorlatilag a lovak közé dobta a gyeplőt.
Gazdaság
A járvány miatt mesterséges kómába helyezett amerikai gazdaság tavaly több mint négy százalékkal zsugorodott.
A hivatalos munkanélküliség hét százalékra ugrott fel, ám a tényleges munkanélküliek aránya számottevően magasabb, s az utóbbi hónapokban – a mélyülő pandémia hatására – újra emelkedő irányzatot mutat.
A trumpi időszakban robbanásszerűen – 7,8 billió dollárral – nőtt a szövetségi kormány adóssága, amely már meghaladja az éves GDP-t, s közel van a második világháború végének adósságarányához.
Demokrácia
Biden a választási kampányban refrénszerűen figyelmeztetett, hogy Trump elnök „egzisztenciális veszélyt” jelent az amerikai értékrendszerre és demokráciára. A távozó elnök valóban komoly rombolást végzett az egyébként is több sebből vérző amerikai politikai demokráciában.
Trumpnak az elnökválasztás tisztaságát alaptalanul megkérdőjelező, Biden győzelmét elutasító magatartása – ami a kongresszus trumpista ultrák általi megrohamozásához vezetett – példátlan jelenség volt Amerika modern kori történelmében.
Az is rendkívüli fejlemény, hogy Trump lett az első amerikai elnök, aki ellen kétszer indítottak alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachmentet). A felkelésre való uszítás vádjának szenátusi tárgyalására Biden elnöksége idején kerül sor, aminek az új elnök a legkevésbé sem örül, mert már az indulásnál elvonhatja kormányprogramjáról a figyelmet, beleértve a kulcsfontosságú kabinet kinevezések szenátusi jóváhagyását.
Semmi nem mutatja szimbolikusabban az amerikai demokrácia jelenlegi törékeny helyzetét, mint az, hogy január 20-án, az elnöki beiktatás napján, Washingtonban huszonhatezer állig fölfegyverzett nemzeti gárdistának és tizenötezer rendőrnek kellett biztosítani a „békés hatalomátadást.” Ez többszöröse az Irakban és Afganisztánban szolgálatot teljesítő amerikai katonák számának.
Nemzeti egység?
Az egységre és összefogásra való felhívás minden elnöki beiktatási beszéd elengedhetetlen, elvárt része. A szokatlanul eldurvult választási kampány és a washingtoni kongresszusban lezajlott erőszakos cselekmények tükrében az új elnök elődjeinél szenvedélyesebben szólt az összefogás, a nemzeti egység megteremtésének fontosságáról és szükségességéről.
A véleménykülönbséghez való jog az egyik legértékesebb erőforrásunk, de az egyetértés hiánya nem szabad, hogy az ország széteséséhez vezessen. A politikának nem kell pusztító tűzzé válnia, amely útjában mindent elpusztít
mondta.
Az Egyesült Államok talán a polgárháború óta nem volt annyira megosztott mély törésvonalak mentén, mint Trump elnöksége alatt: piros kontra kék, liberális kontra konzervatív, tengerparti metropoliszok kontra vidék, Wall Street kontra Main Street, a „kultúrháborús” ellentétekről (rasszok, szexuális orientáció, vallás stb.) nem is beszélve.
A Heritage Foundation, az amerikai mélykonzervatizmus egyik szellemi bástyája már megadta az ellenzéki alaphangot ahhoz, hogy mi vár Joe Bidenre kormányzása első napjától:
„Az ádáz és kiábrándítóan végződött választási harc után különleges szerep és felelősség hárul a konzervatív oldalra: opponálni kell a demokrata kormány progresszív programját, amely több központi tervezést, állami szabályozást, magasabb adót és költekezést jelent! A Biden-kormány programjával Amerika a szocializmushoz vezető útra kerül.”
A nemzeti egység, a „tökéletes unió” csak Biden álmaiban valósulhat meg egy ilyen végletekig megosztott országban, ahol a republikánus szavazók közel kétharmada még ma is úgy véli, hogy Donald Trump nyerte meg a legutóbbi elnökválasztást, így Joe Biden de facto illegitim elnöknek számít a szemükben.
A fő politikai ellenlábasnak tekinthető trumpizmus – az etnocentrista, nacionalista és antiglobalista elveket megtestesítő illiberális mozgalom – Trump bukásával sem szavazódott ki az amerikai politikából.
A választási vereség következtében a Republikánus Pártban bizonyára kiéleződnek a belső konfliktusok. Hogyan tovább: Trumppal vagy nélküle?
Rand Paul, az ismert republikánus szenátor például arra számít, hogy a párt híveinek harmadáról le kell majd mondani, ha az impeachment szenátusi tárgyalásán Donald Trumpot a republikánus honatyák voksaival mondják ki bűnösnek a lázadásra való felbújtás vádjában.
Van azonban némi reménysugár Biden egységesítő álmai számára. Trump Fehér Házból való távozásának már önmagában pozitív hatása lesz. Paradox módon a lakosság jelentős többségét sokkoló kongresszusi ostrom még meg is könnyítheti Biden dolgát a nemzeti egység erősítésében. A támadás hangos politikai ébresztővel ér föl és fokozottabb kétpárti együttműködésre és kormányzásra kényszerítheti a washingtoni politikai osztályt.
Kedvező esetben Biden még arra is számíthat, hogy a munkásosztály és a középosztály Trumpból kiábrándult rétegét megnyeri politikai és gazdasági programjai számára, esetleg a demokrata jelöltek támogatására is a 2022-es időközi referendumon, ahol a republikánusok a kongresszusi többség visszaszerzésében reménykednek.
Ezeken a választásokon a hivatalban lévő elnök pártja rendszerint rosszul szerepel.
Csupán egy demokrata mandátum elvesztése esetén is republikánus többség lenne a szenátusban.
Marad-e a cselekvésképtelen kormányzás?
Amerikában ritka, hogy az a párt, amelyik a Fehér Ház gazdáját adja, egyúttal többségben van a kongresszus mindkét házában is.
Megszűnik-e most a sokat átkozott gridlock, a politikai patthelyzet a Fehér Ház és a törvényhozás között, amely megbéklyózta Washington cselekvőképességét. Nem valószínű.
Túlságosan szűk ugyanis a demokrata többség, különösen a szenátusban, ahol 50-50 demokrata és republikánus mandátum van, s „döntetlen” esetén Kamala Harris alelnök (aki egyben a szenátus elnöke is) döntheti el a szavazás kinenetelét.
Hacsak a demokrata vezérkar – jelentős kompromisszumokkal, vagyis a törvényjavaslatok felvizezésével – nem nyeri meg magának a republikánus szenátorok egy részét. Ezzel viszont Biden elidegenítheti magától a Demokrata Párt aktivista progresszív szárnyát, amelynek szemében az új elnök egyébként is túlzottan mérsékelt és centrista beállítottságúnak számít. (A kormányprogrammal kapcsolatos párton belüli alkudozások során Biden elnökjelölt lesöpörte az asztalról a Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez által vezetett progresszívek számos fontos javaslatát, például az ingyenes állami felsőoktatást és az egészségbiztosítás államosítását.)
A repubikánusok számára ott van még a hírhedt „filibuster” obstrukciós fegyvere, amely a legtöbb törvényjavaslat elfogadásához minimum hatvan szavazatot ír elő a száztagú szenátusban.
Az ellenzék végső törvénykezési védvonala lehet a Legfelsőbb Bíróság, ahol 6-3-as konzervatív főbírói fölény van.
Ezek a körülmények érezhetően szűkíteni fogják a demokraták és Biden elnök manőverezési lehetőségét az új felállású törvényhozásban. Washingtonban sokan abban reménykednek, hogy a tovább tomboló járvány, Trump távozása és a január 6-i lázadás konstruktívabb légkört teremt a kétpárti együttműködés számára a törvényhozásban.
Segíthet az elnök és Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakcióvezetője közötti jó személyes kapcsolat és Bidennek a több évtizedes szenátusi tagsága során bizonyított alkuteremtő képessége.
Amerika azonban továbbra is politikailag/ideológiailag alapvetően jobbközép ország maradt: a választók alig egynegyede vallja magát liberálisnak, a többi mérsékelt centrista vagy konzervatív beállítottságú.
A közvélemény jóval konzervatívabb, mint a Bident politikai nyomás alatt tartó demokrata progresszívek gondolják, elutasítja a gyökeres változásokat, s a kölcsönös engedményekkel járó politikai megegyezéseket részesíti előnyben. Ez a körülmény és a 2022-es időközi választási érdek Bident a politikai centrumhoz közeli kományzásra fogja kényszeríteni.
Rövid távú belpolitikai prioritások
Anti-Obamaként meghatározva magát Donald Trump az előd vívmányainak visszafordítására szánta elnökségének első részét – nem is sikertelenül. Joe Biden aligha elégedne meg azzal, hogy csupán anti-Trumpként vonuljon be az amerikai történelembe.
Pedig gyanítom, hogy az amerikaiak többsége és a világ leginkább így fog majd rá emlékezni.
Nem csak azért, mert már elnökségének első óráiban tizenhét elnöki rendeletet írt alá javarészt Trump rendeleteinek hatályon kívül helyezése céljából: a mexikói határfal finanszírozásának leállításától kezdve a párizsi klímaegyezményhez és az Egészségügyi Világszervezethez való visszatérésig bezárólag.
A választási kampányban maga Biden hangoztatta úton-útfélen, hogy Trump kaotikus, romboló hatású elnöksége után „meg kell menteni a nemzet lelkét“ és normális kerékvágásba kell billenteni a dolgokat a bel- és a külpolitikában egyaránt.
Olyan hévvel hangsúlyozta a „normalitáshoz való visszatérést”, hogy egyesek már az Obama/Biden-kormány harmadik ciklusáról kezdtek beszélni. Ezt az érzést csak erősítette, hogy személyzeti politikájában az új elnök erősen támaszkodik az Obama/Biden-kormányból jól ismert arcokra.
Biden beiktatási beszédében hat, egyre súlyosbodó válságról beszélt, amelyekkel az Egyesült Államoknak szembe kell néznie: koronavírus, klímaváltozás, növekvő egyenlőtlenség, rasszizmus, Amerika helyzete a világban, valamint az igazság és demokrácia elleni támadás.
A listába be kellett volna venni még egy krízist: a gazdaságét, amely szervesen összefonódik a többivel.
Biden és csapata nagyon jól tudja, hogy a tavaly mély recesszióba zuhant gazdaság talpraállítása nélkül a többi válságot sem lehet eredményesen kezelni.
Arról nem is szólva, hogy a felsorolt krízisek többsége csak hosszú távú stratégiákkal oldhatók meg. Mik lesznek a Biden-kormány fő prioritásai az első évben? Egyértelműen a járvány és az általa okozott gazdasági károk leküzdése.
A két prioritás szorosan kötődik egymáshoz.
A Biden-kormány 1,9 billió dolláros (a tavalyi GDP kilenc százalékát kitevő) tervet jelentett be a koronavírus-járvány gazdasági sokkhatásainak enyhítése és a gazdaság élénkítése érdekében. A tervben a szövetségi államok és helyi önkormányzatok támogatása, valamint megemelt munkanélküli segélyezés szerepel. Továbbá 1400 dolláros (420 ezer forint) egyszeri személyi támogatást kapnának az arra jogosult állampolgárok.
Az intézkedéscsomag hatalmas összeget különít el a nemzeti oltási tervre és tesztelésre. A cél az, hogy az új kormány első száz napja alatt legalább százmillió ember részesüljön védőoltásban (eddig tizenöt millió amerikait oltottak be).
A tervet a kormány rövidesen a kongresszus elé terjeszti jóváhagyásra, de a rendkívül magas összeg és több kifogásolható elem miatt nem számíthat a republikánusok támogatására. A kompromisszumos megoldást egy kevésbé költséges csomag jelentheti. Több ismert közgazdász is úgy véli, hogy a terv túlméretezett és az eredeti formában való megvalósítása túlfűtötté tenné a gazdaságot és inflációt idézhet elő.
A szerző a Világbank korábbi vezető közgazdásza.
