Amivel Trump nincs tisztában: az amerikai kereskedelmi deficit mélyen strukturális jellegű - Dobozi István írása

MAG2020. máj 21.Dobozi István
A rovat támogatója:

A 2016-os amerikai elnökválasztási kampány sarkalatos kérdése lett a Kínával való külkereskedelem. Kínát Donald Trump gazdasági agresszornak, ragadozónak, Amerika megerőszakolójának bélyegezte meg. A kínai behozatal gyors felfutásától szenvedő, de elektori szavazatokban gazdag Nagy-tavak ipari hátországa (a rozsdaövezet) nyerő választási terep volt Trump számára. Globalizációellenes, kereskedelmi protekcionista platformon kampányolva itt kaparintotta meg magának a Fehér Házat.

Trump számára a toronymagas – az amerikai GDP mintegy három százalékát kitevő – külkereskedelmi mérleghiány testesíti meg a külföldi partnerek „tisztességtelennek” tartott kereskedelmi praktikáit. Kínával az élen, amelynek a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való 2001-es csatlakozása óta

az Amerikával szembeni kínai exporttöbblet több mint a negyvenszeresére szaladt föl, s az utóbbi években a teljes amerikai áruforgalmi deficit közel felét tette ki.

Nem véletlen, hogy a kereskedelmi hiány leépítését gazdaságpolitikai prioritásként kezelő elnök megszállottan Kína megregulázására összpontosít. A kormány nemzetbiztonsági stratégiája a kétoldalú egyensúlyzavart a nemzetbiztonsági kockázat rangjára emelte.

2018 elején Trump elnök vámháborút intézett Kína ellen. Két év alatt a több lépésben kivetett büntetővámok következtében a kínai import mintegy kétharmadát sújtó átlagos vámtarifa 3 százalékról 20 százalékra ugrott fel. 

Arra hivatkozott, hogy Pekinget csak ezzel lehet rávenni, hogy komolyan tárgyaljon a méretes amerikai kereskedelmi mérleghiány lefaragásáról, közte a „csalásra“ és unfair kereskedelempolitikára támaszkodó kínai magatartás módosításáról.

Ezeken az elnök olyan praktikákat ért, mint a túlzott állami exporttámogatás, technológialopás, kikényszerített technológiatranszfer, valutamanipuláció és zárt belső piac. Washington az idén januárjában tető alá hozott részegyezmény keretében rávette Pekinget arra, hogy két éven belül 200 milliárd dollárral növelje (azaz közel megtriplázza) amerikai importját. A koronavírus-járvány azonban komolyan veszélyezteti az egyezmény végrehajtását, mivel Trump elnök - az egyezménybe ütköző módon - újabb büntetővámok kivetésével fenyegette meg Kínát, aminek következtében Peking elállhat a szerződéstől vagy annak újratárgyalását követelheti. (A részegyezménnyel részletesen foglalkoztam a növekedés.hu árprilis 24-i számában.)

Külkereskedelmi deficit: makroökonómiai szükségszerűség

Felmerül a kérdés: van-e gazdaságilag racionális alapja Washington merkantilista beütésű kereskedelempolitikájának, s különösen a Kína elleni vámháborúnak?

Alapvetően nincs, annak ellenére, hogy egyes kínai kereskedelmi technikákkal szemben Amerikának már hosszú ideje jogos, de javarészt orvosolatlan panaszaik voltak. Nem véletlenül hemzsegnek Kína-ellenes panaszoktól a WTO alacsony hatékonyságú vitarendezési mechanizmusai.

Trump agresszív vámpolitikája két ingatag pilléren nyugszik.

Az egyik a kereskedelmi deficittel kapcsolatos félreértés: az a legszimplább populista-merkantilista tévhit, miszerint az import rossz, mert megöli a hazai munkahelyeket, az export viszont jó, mert új állásokat teremt. A másik pillért a kereskedelmi globalizáció hatásainak nem kellő ismerete alkotja, ami a kínai mérlegtöbblet mértékének és gazdasági jelentőségének túldramatizálásához vezet.

Trump tipikusan nulla összegű, konfrontációs gondolkodásmódjában Amerika mint globális szuperhatalom számára vereséget jelent a nagyléptékű kereskedelmi hiány, ami ellen tenni kell. Szerinte az olyan kiugróan nagy exportöbblettel bíró országok, mint Kína, Németország, Japán, Mexikó és Dél-Korea „tisztességtelen” kereskedelmi technikákat alkalmaznak Amerikával szemben, s főként ennek köszönhetik mérlegaktívumukat. Trump szakmai stábjának többségére jellemző a nemzetközi közgazdaságtan fölöttébb hézagos ismerete.

Az egymással intenzíven együttműködő olyan nehézsúlyú gazdaságok között mint Kína és az USA hosszú távon alapvetően makroökonómiai tényezők idézik elő a kereskedelmi aránytalanságokat.

Trump nem vesz tudomást arról, hogy – sajátos és rövid távon megváltoztathatatlan makroökonómiai fundamentumai miatt – Amerika számára természetes strukturális állapot a tetemes külkereskedelmi mérleghiány. Ráadásul matematikai szükségszerűség is a nemzeti jövedelmi azonosságból levezethető alábbi formula alapján: Export – Import = Megtakarítás – Beruházás. Alapvetően tehát a nemzeti megtakarítás és beruházás volumene közötti rés határozza meg a kereskedelmi mérleghiány nagyságát.

Az Egyesült Államokban a beruházások tartósan nagyobbak a belső megtakarításnál. Az utóbbi hosszú távon csökkenő irányzatot mutat és 2018-ban a GDP csupán 18,6 százalékát tette ki, szemben a 21,1 százalékos bruttó beruházási rátával.

Ebből a makroökonómiai konstellációból törvényszerűen következik az importtöbblet kialakulása a kereskedelempolitikától nagyrészt függetlenül. Nem véletlen, hogy az USA második világháború utáni exporttöbblete az 1970-es évek első felében csapott át deficitbe, amikor a megtakarítási ráta trendszerűen süllyedni kezdett. Részben a dollár nemzetközi kulcsvaluta szerepének köszönhetően a kereskedelmi mérlegdeficitet ellensúlyozza a fizetési mérleg tőkeszámlájának a fölöslege, többek között amerikai kincstárjegyek külföldiek általi vásárlása. Ennek következtében Amerika tovább nyújtózkodhat, mint ameddig a takarója ér, azaz tartósan többet fogyaszthat, mint amennyit megtermel. Ez nem a kereskedelmi deficit által okozott vereségre utaló állapot.

A külkereskedelem makroökonómiáját tekintve Kína tökéletes ellenképe Amerikának: a szuper magas belső megtakarítás (2018-ban a GDP 46,6 százaléka) jelentős kereskedelmi mérlegtöbbletet szül.

Kína az áruforgalmi többlet formájában valójában belső megtakarítása egy részét exportálja az USA-ba. Emellett az amerikai állampapírok folyamatos vásárlásával és amerikai gazdaságban eszközölt egyéb beruházásaival az ázsiai ország lehetővé teszi a kétoldalú mérleghiány hosszú távú fenntartását.

A fenti makroökonómiai összefüggésekből logikusan következik, hogy az USA nem túlfűtött protekcionizmussal, hanem elsősorban a megtakarítási ráta emelésével tudná a strukturális kereskedelmi mérleghiányát tartósan mérsékelni.

A szövetségi kormány a nemzeti megtakarítási rátát emelni tudná például a költségvetési hiány csökkentésével. Az amerikai gazdaságban empirikusan bizonyítható az „ikerdeficit” megléte, vagyis a költségvetési és kereskedelmi hiány tendenciaszerű együttmozgása. A 2017-es vaskos adóvágással és a költségvetési deficit abból fakadó jelentős növelésével azonban a Trump-kormány éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit a kereskedelmi deficit lefaragása makroökonómiailag követelne. A költségvetési hiány a 2017. évi 779 milliárd dollárról (a GDP 3,5 százaléka) 2019-re 984 milliárd dollárra ugrott fel (4,6 százalék) és 2020-ra 3700 milliárd dolláros mamutdeficit várható a járvány miatti gazdasági mentőcsomagok következtében. S valóban az ikerdeficit-elmélettel összhangban a teljes árukereskedelmi hiány 7,5 százalékkal emelkedett 2017 és 2019 között.

A már hatályban lévő vámpolitikai intézkedésekkel Washingtonnak sikerülhet ugyan a kínai deficit lefaragása, de a makrofundamentumok fennmaradása esetén fennáll a kockázat, hogy a kínai vákuumot más külföldi szállítók töltik ki az amerikai piacon.

Tehát nem történik más, mint relációs importhelyettesítés, az import földrajzi szerkezetének módosulása. Rövid távon azonban nem könnyű külföldi vagy hazai helyettesítőket találni a kínai importtermékekre. Nem véletlen, hogy 2018-ban, a vámháború első évében a bilaterális árukereskedelmi hiány nem csökkent, sőt tovább emelkedett. Csupán 2019-ben sikerült a hiányt 74 milliárd dollárral (17 százalékkal) mérsékelni, amit azonban majdnem teljesen ellensúlyozott a világ többi részével szemben fennálló amerikai deficit jelentős növekedése, aminek következtében a teljes hiány alig, csupán 2,5 százalékkal zsugorodott. Például a magas pótvámok miatt megdrágult kínai mosógépeket az amerikai importőrök a Thaiföldről és más ázsiai országból származó behozatal fokozásával pótolták.

A kereskedelmi globalizáció optikai torzításai

A világkereskedelem korszerűtlen, a globalizáció előtti érát tükröző felfogása a másik ok, amiért Trump és kereskedelempolitikai stábja számára Kína mumussá vált.

Az elmúlt évtizedek viharos ütemű gazdasági nemzetköziesedése és a multinacionális vállalatok kontinenseken átnyúló értékláncai elavulttá, torzítottá tették a hagyományos, bruttó szemléletű kereskedelmi statisztikákat. A nemzetközi szállítási hálózatok felnagyítják a világkereskedelemben a globális értékláncok végén elhelyezkedő olyan összeszerelő országok súlyát, mint Kína.

Kína az évek folyamán a világ legnagyobb ipari összeszerelő műhelyévé tornázta fel magát, ahol főként a más ázsiai országokból (Japán, Dél-Korea, Tajvan stb.) és az USA-ból odaszállított közbenső termékek végső összeszerelése folyik, igen gyakran jelentős kézi munkára támaszkodva.

Az ázsiai ország exportjának nagyobbik fele főként amerikai multikon keresztül jut a világpiacra és az USA-ba. A bruttó szemléletű exportstatisztikák azonban a végső termék teljes értékét a „feladó” országnak tulajdonítják, akkor is, ha az ott hozzáadott érték csak töredékét teszi ki a végtermék teljes értékének. Például 2017-ben az amerikai Apple cég Kínában összeszerelt iPhone-ja mesterségesen felnagyítva, 16 milliárd dollárt kitevő értékben járult hozzá Kína Amerikával szembeni exporttöbbletéhez, mivel az okostelefon 230 dollárra becsült előállítási egységköltségén számították be az exportba. Az egységnyi kínai hozzáadott érték – alkatrészek és munkaerő – azonban csak 8,5 dollár volt.

A kínai hozzáadott érték aránya az Amerikába irányuló statisztikailag kimutatott export harmadára becsülhető. A Kínával szembeni „tényleges“ amerikai kereskedelmi hiány így mintegy 100 milliárd dollárral kisebb, mint amennyit a hivatalos statisztikák mutatnak. A szolgáltatáskereskedelemben (turizmus, oktatás, pénzügyi szolgáltatások stb.) az USA-nak jelentős, évente 40 milliárd dollárra rúgó exporttöbblete van kínai relációban. Emellett Amerika Hongkonggal szembeni 30 milliárd dolláros kereskedelmi többletének java részét Kínába re-exportálják. De ami a kétoldalú gazdasági együttműködés összképe szempontjából a legfontosabb: a Kínában működő amerikai multik (Apple, Nike, Ford, General Motors stb.) évente mintegy 250 milliárd dollár értékű árut adnak el az ottani belső piacon. Például a GM már több járművet értékesít Kínában, mint otthon.

A gazdasági együttműködés egésze szempontjából az összkép tehát meglehetősen kiegyensúlyozott, sőt a Wall Street Journalban és a Financial Timesban közölt becsléseim szerint még némi nettó többlet is mutatkozik Amerika javára.

Mindez ellentmond a Trump-kormány által hangsúlyozott „kolosszális aránytalanságnak“, Amerika Kína általi „megvágásának“, amely az árukereskedelemre való túlzottan egyoldalú, korszerűtlen szemléletből következik. Ez vezetett Washington Peking elleni aránytévesztett protekcionista lépéseihez. Trump nem érzékeli, hogy a Kína büntetését és megregulázását célzó importvámokat Amerika végső soron saját magára veti ki.

A szerző a Világbank korábbi vezető közgazdásza.