Dán választások: Menekültkérdés és jóléti állam

MAG2019. jún 14.Pogátsa Zoltán

Míg Európa szerte történelmi mélyponton vannak a szociáldemokraták, Skandináviában továbbra is erősek. A magasabb adókkal kampányoló finn szocdemek áprilisban nyertek, június 5-én pedig a dán szocdemek. Az utóbbi pártot vezető hölgy, a 41 éves Mette Frederiksen minden idők legfiatalabb miniszterelnökévé vált.

Mivel a főáramú sajtó többnyire a könnyebben átadható identitás kérdéseket preferálja a nehezebb gazdasági kérdésekkel szemben, a választási kampány alatt az elemzések többsége a bevándorló kérdésre koncentrált, pedig a jóléti állam ügye legalább annyira fontos.

Az 5,7 milliós Dániában mintegy 350 ezer muszlim él, és egyes városi kerületekben egészen magas, húsz-harminc százalékos az arányuk.

A Szociáldemokrata Párt identitáskérdésekben is konzekvensen a liberális irányban köteleződött el: támogatja a burka és niqab (arcfátyol) viselésének és a lányok metélésének tiltását. Azaz annak a muszlimnak, aki Dániában kíván élni, el kell fogadnia a dán társadalom liberális vívmányait, a női jogokat. Valamint a muszlim menekültek gazdasági integrációjában is azt az álláspontot képviseli, hogy a bevándorlókat integrálni kell a dán társadalomba. Segélyek helyett inkább munkát adna nekik, ahogy az egész skandináv jóléti állam a munkanélküliek aktiválására épül: legyen minél kevesebb eltartott és minél több befizető, mert csak így fenntartható a jóléti modell. A menekülteket hosszabb távon eltartani ugyanúgy költség, mint a nem adózó dánokat.

Már most is a költségvetés 1%-ába kerülnek, amely hatalmas összeg a szigorú költségvetési korlátok időszakában. (Ez nagyjából az 5,7 milliós ország teljes családpolitikai kiadásainak fele!)

Jelenleg a három évnél több ideje Dániában élő menekülteknek csupán 43%-ának van munkája, miközben az országban születettek körében gyakorlatilag teljes foglalkoztatás van. Még nagyobb a különbség a női bevándorlók lemaradása: csak 19%-uknak van munkája. Ennek oka elsősorban az, hogy a muszlim családok kevésbé engedik a lányokat tanulni és a nőket dolgozni. A munkanélküli bevándorlók körében az erőszakos cselekedetek aránya is magasabb, mint a társadalom többi részében. Szó sincsen persze az európai jobboldal által emlegetett armageddonról, bevándorló terrorról, muszlim elnyomásról. Az Egyesült Államok még mindig léptékekkel veszélyesebb hely, mint Dánia. Ám a hagyományosan nagyon békés skandináv társadalmat az is okkal nyugtalanítja, ha etnikumok bandaháborúiban egyszer-egyszer autókat robbantanak fel, lövöldöznek és kézigránátokat dobálnak.

A dán szociáldemokraták álláspontját a liberális sajtó egyfajta jobboldali fordulatként ábrázolta, azzal vádolva őket, hogy így kívánnak idegengyűlölő szavazatokat szerezni.

Ezek a kritikák azonban jól mutatják a liberalizmus ideológiájának belső feszültségét: lehet-e egy liberális társadalom toleráns azokkal szemben, akik maguk nem liberálisok, nem toleránsak? (Mondjuk elnyomják a nőket…)

A dán szociáldemokraták egyáltalán nem lettek totálisan menekült ellenesek, mint Orbán vagy Salvini. Dánia már most is kiveszi a saját részét a háborús övezetekből érkezők megsegítésében. Ám a dán szocdemek úgy tűnik megtalálták a praktikus és elvszerű középutat a két fenntarthatatlan és irreális opció, a teljes bezárkózás és a válogatás nélküli nyitottság között.

Nem segítette a helyzetet a Mohammed karikatúrák ismert ügye sem, vagy az, hogy százötven dán állampolgár ment a Közel-Keletre az ISIS oldalán harcolni. A dán szociáldemokratáknak az az álláspontja, hogy a kontrollálatlan globalizáció költségeit nem szabad a nyugati társadalmak szegényeinek a nyakába varrni. A nyugati országok fegyverexportja, az energia multik okozta globális klímaváltozás, a demokratikus kormányok által támogatott diktatórikus rezsimek mind-mind hozzájárultak a közel-keleti és afrikai háborúkhoz, alulfejlettséghez, és ezen keresztül a migrációhoz. Ennek nem lehetnek a kisebb jövedelműek a vesztesei, mint mondjuk Macron lépései nyomán a sárgamellényesek Franciaországában, ahol a gazdagok beígért adóztatása helyett a kiskeresetűek kényszerű autózását drágította meg az elnök, miután vasúti vonalakat szüntetett meg. A szociáldemokrácia hagyományosan az alul lévőket képviselte. Frederiksen szerint ezt a többi szocdempárt Európa szerte elfelejtette az elmúlt évtizedekben, a felső közepet képviselő liberálisok foglya lett, és ezért el is vesztette támogatói nagy részét.

Frederiksen a dán jóléti állam neoliberális visszaszorítását is visszafordítaná. A gazdaságilag jobboldali Liberális Párt eddigi miniszterelnöke, Lars Lokke Rasmussen durván megvágta ugyanis a korában igen jól működő jóléti államot. Az egészségügyi kiadások csökkentése miatt minden negyedik kórháznak be kellett zárnia, és az ellátások minősége is olyan mértékben romlott, hogy a dánok egy része a magánbiztosításokba volt kénytelen menekülni. A jóléti modell időszakában erre nem volt szükség, mindösszesen 4%-nak volt magánbiztosítónál számlája. Vagy 2000 ápolónő hiányzik a rendszerből, akiknek a munkáját az állam simán megfizethetné.

73 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, és megfelezték a munkanélküli segély időszakát. (Ez még így is két év, szemben a magyar három hónappal!)

Az idősgondozásra szánt összegeket is negyedével csökkentették. Az állami iskolák ötödét bezárták. A dánoknak egyszerűen elegük van mindebből, szerintük ez már nem racionalizálás volt, hanem támadás a jóléti modell ellen.

Frederiksen szocdemjei viszont most visszatérést ígérnek a klasszikus skandináv jóléti modellhez: a vállalkozások fizessenek többet, a munkavállalók negyven év munkaviszony után mehessenek nyugdíjba. Ismét növelni akarja évről évre a jóléti kiadások arányát a GDP-n belül. Szavazatszerző elkeseredettségében a választási kampányban már Rasmussen miniszterelnök is ezt kezdte el ígérgetni, ám ez már nem segített rajta: túl sokáig tette kormányon az ellenkezőjét ahhoz, hogy hiteles legyen.

Mivel Dániában csupán 49% a GDP arányos eladósodottság, bőven van tér a kormányzat értelmes beruházásaira. Sőt, adódik a kérdés: mitől tartva volt szükség egyáltalán megszorításokra? Azok ugyanis jelentősen rontották a jóléti állam esélyteremtő működését. Az oktatást, az egészségügy, az átképzés ugyanis azok az állami alrendszerek, melynek segítségével a jóléti újraelosztás megvalósul, a szegények esélyt kapnak a felemelkedésre. Dánia azok között az országok között van, ahol a leginkább romlott a társadalmi egyenlőtlenséget mérő Gini mutató az utóbbi időben. Természetesen igen kedvező szintről, és a skandináv modell még mindig működik. 66% továbbra is szakszervezeti tag például, míg Magyarországon ez mindösszesen 9%!

A dánok továbbra is értik, hogy a kapitalizmus igazságossá tételéhez szükség van a jóléti újraelosztásra. Ezért választották meg újra a skandináv modell gyökereihez visszatérő szocdemeket, ahogy a finnek is.

A szerző közgazdász, a A Nyugat-magyarországi Egyetem docense