Megoldás-e az olasz alapjövedelem?

MAG2019. máj 20.Pogátsa Zoltán

Az eurozóna áldozatainak hosszú a listája: Írország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Ciprus, Szlovénia, a balti államok, Finnország, és bizony ide tartozik Olaszország is. Ha csupán egy-két országot érintett volna negatívan az euró, elmondható lenne, hogy az kizárólag az adott ország gazdaságpolitikai hibái miatt történt. Mivel azonban a monetáris övezet majd fele ide tartozott, ez arra utal, hogy az eurózónával is igen komoly szerkezeti problémák vannak.

Az utóbbi években különös figyelem irányult Olaszországra. Ennek elsődleges oka, hogy nagymértékű instabilitást mutat az olasz bankrendszer.

Jelentős pénzintézetek nem mentek át az európai stresszteszteken, a nem teljesítő hitelek aránya pedig igen magas (17 százalék, míg egy stabil bankrendszerben ez mindösszesen 1-3 százalék szokott lenni).

Ráadásul az olasz kormánynak annak ellenére kellett részben kimentenie egy kisebb bankot, hogy az eurózóna szabályai újabban már explicite tiltják a tagállamoknak, hogy ilyet tegyenek (azaz tilos az úgynevezett bail out). Az újabb szabályok szerint a bankokat első körben maguknak a tulajdonosoknak kell kimenteniük, ha ez sem elégséges, akkor a betéteseknek (ez a bail in).

A szabály gyakorlati érvényesítése azonban olyan mértékű befektető- és betétes menekülést okozna a veszélyeztetett bankokból, hogy az állam ténylegesen mégis rákényszerült részt venni a Banca Paschi di Siena nevű közepes méretű bank megmentésében. Hogy ezt megtehesse, rendszerszintű kockázatra hivatkozott. Sokan attól tartanak, hogy ez precedenst teremt, és innentől fogva minden állam ugyanerre való hivatkozással fogja preferálni a bail outot a bail in helyett.

Az olasz bankrendszerben az említett kisebb banknál jóval jelentősebb, egészen komoly rendszerszintű bankok mutatnak veszélyes jeleket.

Mi okozta az olasz bankrendszer problémáit? Túl egyszerű lenne a szokásos választ adni. Szemben például az amerikai, a magyar vagy a balti bankrendszerekkel, az olasz esetben nem az érintett bankok, bankárok felelőtlen hitelnyújtási gyakorlata az eredeti ok.

Az igazi problémát az okozza, hogy a válság kitörése óta nincs növekedés az olasz gazdaságban.

Növekedés, kereslet hiányában pedig a korábban hitelt felvevő cégek képtelenek azok visszafizetésre. A helyzet annyira rossz, hogy Olaszország egy főre jutó GDP-je alacsonyabb, mint az eurócsatlakozás előtt volt. Az ipari kapacitás húsz százalékkal zsugorodott, a cégek 30 százaléka csődöt jelentett. Nem meglepő, hogy az euró támogatottsága uniós mérések szerint Olaszországban a legalacsonyabbak között van.

Miért nincs növekedés az olasz gazdaságban? Elsősorban az eurózóna külső megszorítási kényszere miatt.

Az állami kiadások visszafogása, a bérek és fizetések befagyasztása mind-mind oda vezettek, hogy hiányzik a kereslet az olasz vállalatok vevői körében, akik aztán ezért vagy tönkremennek, vagy nem képesek kitermelni a bankoktól felvett hitelek törlesztő részleteit. Az olasz pénzügyminisztérium szerint a 2012-15-ös megszorítások majd 5 százalékkal csökkentették az olasz GDP-t, 4 százalékkal a fogyasztást, 10 százalékkal a beruházásokat. Ráadásul a megszorítások az ezt követő években is folytatódtak. Olaszország, szemben a válságok idején racionális logikával végig pozitív költségvetési egyenleget tartott fenn, azaz az állam nem ellensúlyozta a recessziót extra költéssel, hanem még pénzt is szipkázott ki a magángazdaságból.

Pedig lehetett volna éppenséggel növelni is ezeket ezen időszak alatt. A keynesiánus gazdaságpolitika válság esetén azt javasolja, hogy a magángazdaság kieső keresletét az állam pótolja. Így vészelte át sikeresen a 2008 utáni krízist a kínai gazdaság, illetve az eurózónán kívüli Lengyelország. Olaszország számára azonban nem állt nyitva ez a lehetőség az eurózóna szabályai miatt. Az olasz állam megszorításokra alapozva nagyon hosszú idő óta folyamatosan elsődleges költségvetési többletet produkál.

Hiányzik tehát az állami kereslet, ami ismét csak olasz állami beszállítókat lehetetlenített el.

De azt is látni kell, hogy az állam a költségvetési többlet előállításához definíciószerűen a magángazdaságból szipkázza el a forrásokat, azaz onnan is jelentős források hiányoznak. Akik azt hiszik, hogy az állam úgy működik, mint egy háztartás, azaz egyensúlyban van a költségvetése, azok ezt az összefüggést sajnos nem látják.

Történelmi rekordszinten alacsony az állam forráshoz jutásának kamatszintje, ennek ellenére az Eurogroup nem engedi a tagországoknak értelmes beruházásokra – például a leromlott infrastruktúra javítására – költendő új adósság felvételét, ezen keresztül pedig a keynesiánus állami keresletélénkítést.

Pedig mint a hírekben láthattuk, bőven lenne lehetőség értelmes állami beruházásokra az olasz humán tőke és infrastruktúra fejlesztés területén. Gondoljunk csak az összeomlott genovai autópálya hídra, melyről utólag kiderült, hogy évtizedek óta nem volt karbantartva… Nem meglepő, hogy az újonnan megválasztott radikális jobboldali olasz kormány háborút vív Brüsszellel, hogy engedélyezzenek nekik magasabb költségvetési hiányt.

Az olasz kibocsátás zuhanását és ezen keresztül a bankrendszer problémáit tehát elsősorban maga az eurózóna, annak megszorításokra épülő külső feltételrendszere okozta. Kérdés, hogy mi tudja ellensúlyozni a Brüsszelből letiltott állami keresletélénkítésen kívül?

Az Öt Csillag mozgalom javaslata erre a választási kampányban a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése volt.

Miután Matteo Salvini Ligájáva összefogva kormányra kerültek, be is tartották ígéretüket. Legalábbis valamilyen formában, mert az a támogatás, amely ténylegesen megvalósult, kevéssé emlékeztet a Feltétel Nélkül Alapjövedelem (FNA) eredeti koncepciójára. (Hogy ez mi, arról részletesebben itt irtunk.) A Feltétel Nélküli Alapjövedelem ugyanis… feltétel nélküli. Az olasz támogatás azonban nem ilyen. A jogosultságot a jövedelem, a megtakarítások és a vagyon alapján határozzák meg.

Egy minimális megtakarításokkal rendelkező, alacsony jövedelmű, bérelt lakásában egyedül élő olasz maximum havi 780 euró támogatásra jogosult. A támogatás magasabb, amennyiben a háztartás több tagú.

A juttatást külön kártyára adják, azaz korlátozottan költhető el, mint annak idején a magyar szociális kártya, vagy az amerikai foodstamps esetén.

De ráadásul a támogatás nem is ellentételezés nélküli. Annak feltétele, hogy az állampolgár a számára felajánlott munkát elvállalja. A munkaügyi központ előbb közelebbi munkát ajánl, ám ha ez nem materializálódik, akkor akár Olaszország bármely területén munkát ajánlhatnak a támogatottnak. Azt lehet tehát mondani,  hogy az olasz juttatás egyáltalán nem FNA, sokkal inkább egyfajta munkanélküli segély, amely egy kemény workfare paradigmába illeszkedik.

Hogy mi lesz a hatása? Egyrészt nyilvánvalóan valamifajta segítséget jelent majd a szegényebbeknek. Másrészt jelentősen emeli majd a belső keresletet, ami, mint azt fentebb írtuk, Olaszország első számú problémája.

7,1 milliárd euró van rá félretéve, amely még olasz méretekben is jelentős összegnek mondható. Majd egymillió ember kérelmezte már, akik mivel a legszegényebbek közé tartoznak, vélhetően helyben költik majd el. Nem viszik offshore-ba, nem külföldön vásárolnak belőle, nem drága importtermékekre megy majd el, hanem remélhetően a helyi kis és középvállalkozások profitálnak belőle, azaz megforog az olasz gazdaságban, a legszegényebb térségekben.

Az olasz alapjövedelem tehát nem igazán FNA, de akár még hasznos is lehet…