Külföldi befektetéseink lehetőségei, avagy eléri-e a magyar GNI a GDP-t?

MAG2019. dec. 31.Becsey Zsolt
A rovat támogatója:

1. Kelet-Közép-Európában tekintélyes mértékben jelent meg 1990 után a külföldi működőtőke, hiszen a rendszerváltást követően enélkül nem lehetett megtartani a fizetőképességet, gyakorlatilag ez tartotta a kilencvenes években a folyó fizetési mérleget finanszírozható állapotban. A térség és Magyarország külkereskedelmi mérlege 2008-ig nagyrészt deficites volt. Mi nem írattunk le (a lengyelektől eltérően) devizaadósságot, így abba a bevételi kényszerhelyzetbe kerültünk, hogy nem tudtuk megadni a magyar tulajdonban maradó cégeknek azt a 10–12 éves esélyt, amit például a szlovénok igen, hogy bebizonyítsák, ki tud életben maradni és ki nem.

2. Természetesen

a működőtőke hozott magával szaktudást, termelési kultúrát, technológiát,

ami sokat segített abban, hogy országaink modernizálódjanak és lehetőséget adjanak a gazdaságba való integrálódás után a modernizációra.

3. A működő tőkeállomány növekedő trendje 2008-ban elérte csúcsát, ezután csökkent és csak napjainkban éri el a válság előtti szintet. Ráadásul elkezdték kivinni vagy legalábbis kikönyvelni a nyereséget az országból. A külföldi tulajdonú cégek nagyon jelentős importtal dolgoznak, érték szerint kicsi a nagyobbra remélt magyar beszállítói hányad. Mindezek következtében elszállt a magyar fizetési mérleg – hasonlóan a román is –, amit egy idő után nehéz volt újabb devizaalapú privatizációkkal pótolni. (Így nem tudtunk életben tartani sok magyar bejáratott márkanevet sem, sokuknak bezárás lett a sorsuk, akár a magyar csődtörvény, akár a friss külföldi tulajdonosok döntése miatt.)

4. Az EU belépés után két módon tudtuk a jövedelemmérlegünket – és ezen keresztül a folyó fizetési mérleget – javítani. Egyrészt a magyarok elindultak Európába munkát vállalni, amiből megtakarítások érkeztek haza.(A lengyelek, románok és a két déli balti tagállam nagyobb arányban jelent meg ezen a külpiacon, mint mi.) Erre a hazautalásra azonban nem lehet távlatilag számolni, mert a második generációk már nem lesznek érdekeltek a hazautalásban. Van még az első generációként kint dolgozók hazautalásaira 10–15 évünk. A hazautalások néhány, 2,5–3 milliárd euróval kitámasztják az éves magyar fizetési mérleget, vagyis jövedelem oldalon közelítik a GNI-t a GDP-hez. (Mostanában a rés 4 százalék körüli)

5. Sajnos ugyanakkor a magyar államadósság és a vállalati (pl. részvény-) piac nettó tőkeigényét nem tudja hazánk a megtakarításokból fedezni, vagyis érkeznek be külföldi befektetők, akik pozitív reálkamat reményében finanszírozzák a magyar államot és a tőzsdei cégeket. A profitjuk (mostanában már évi 16–17 milliárd euró) viszont nem az elosztható jövedelmünk, a GNI részei, jórészt ki is viszik az országból.

6. Néhány magyar vállalat regionális vagy akár annál szélesebb mértékben is mozog – elsősorban a MOL, az OTP és a Richter –, de újabb tőkekifektetők is megjelentek, amelyek már jelentős profitot, évi 7–8 milliárd eurót tudnak hazahozni. Ezért az utóbbi időben

a kifektetett/befektetett tőke része arányaiban javult,

mégha sok kifektetett működőtőke csak át is folyik rajtunk, a mérleg és annak trendje  számít. (Kína már akkora kifektetett tőkével rendelkezik, mint a bejött állománya, vagyis belépett ebből a szempontból a fejlett államok sorába. Kérdés, hogy tudja-e ezt tartani.)

7. Haza kell hozni a külföldön dolgozó magyar munkavállalók nagy részét – ez a kormánynak is hangoztatott szándéka –, levinni a dolgozókon belüli arányukat a csehek és szlovénok szintjére – a munkavállalók 2 százalékára –, hogy itthon hasznosítsák tudásukat. Ezzel párhuzamosan pótolni kell, főleg nettó exporttal a kieső deviza hazautalásokat.

8. Továbbra is fontos, hogy az EU költségvetésből évente eddig kapott nettó 3 milliárd eurós átlagtranszfert közvetlen exportnövelő célokra költsük, így azt is túlélhetjük, ha a következő időszakban az EU nettó transzfer (most kezdődik az igazi vita az új Európai Bizottság hivatalba lépésével) évi 2 milliárd euróra csökken 2021 után.

9. Drasztikusan kell csökkenteni – pluszos, de legalább nullszaldós költségvetéssel – a magyar államadósságot, mert akkor annak finanszírozásából csökkenthető a külföldi hányad és annak profitkivonása. (Magát a devizahányadot néhány éven belül felszámoljuk, ami jó eredmény, de gyorsan tovább kellene lépni a forintkötvények közötti devizakülföldi hányad visszaszorításával, mert ez is csökkentené a GNI-GDP rést.)

10. Ösztönözni kellene újabb regionális magyar tulajdonú bajnokok létrejöttét, (erre jó példa volt a Waberer’s vagy a Fornetti, amíg magyar tulajdonban voltak), amihez az kell, hogy sikerük legyen az exportban, és az ebből keletkező aktívumot át tudják alakítani tőkekivitellé, mint azt a kínai példa is mutatja.

Vannak jó programtervek a kormányzatnál a tőkivitel segítésére, de ehhez az kell, hogy közben ne adják el külföldieknek a magyar többségi tulajdonhányadot-és ezzel a profithányadot.

11. Hiú ábránd azt hinni, hogy nálunk a GDP-t lényegesen meghaladó FDI jelenik meg, amiből jön helyi magassúrlódási – áttételes – jövedelem, mint Írországban vagy Szingapúrban: akkora, a GDP 200 százalékát meghaladó tőkebejövetelre és az európai piacokra történő további transzferre itt Közép-Európában láthatóan nincs remény. Az FDI minket a munkaerő és a termelés miatt keres elsősorban, nem ugróbázisként. (Örömmel venném, ha ezt az általános kijelentésemet évek múlva például a kínai tőke megcáfolná.)

12. Azokat a területeket kell erősen versenyben kiemelni, ahol jelentős a magyar tőkehányad, export révén saját tőkét tud termelni, különösen, ha kicsi az importhányada: ilyen a mezőgazdaság-élelmiszeripar (lásd a pozitív lengyel példát), turizmus, kulturális-oktatási szolgálatások. A presztízsberuházások fontosak a brand, a megjelenés és a külső-belső nemzeti kohézió miatt, de ezt nagyon alacsony GDP arányos korlátok között kell tartani.

13. Versenyképesebbé kell válni; elsősorban a magyar munkaerő fejlesztése révén – a fizikai infrastruktúra viszonylag jó,kedvező földrajzi fekvéssel párosul –, nagy exporttöbbletre kell törekedni, mint ez más sikeres feltörekvők esetében meg is történt. A munkaerőnek képzettnek, de drágábbnak kell lennie – stabil árfolyam kell ehhez –, különben relatív magyar hozzáadott érték nem emelkedik az értékláncok jobb munkafázisaiba kerüléssel: jelenleg a szlovákokkal együtt Európa végén kullogunk a fajlagos hozzáadott érték terén. Ehhez az államnak nem szabad feleslegesen költenie, mert az adóba kerül és ekkora adósságaránynál automatikusan nő a külső finanszírozási kényszer.

13+1. Ha ezen az úton elindulunk – a szlovénok már elkezdték –, akkor van remény arra, hogy csökken a magyar GNI–GDP rés néhány évtized után meg is szűnik, és elindulunk a nettó FDI (bejövő-kijövő) mérleg egyensúlya felé, ami a centrum felé haladás egyik alapismérve. Ahogy azt 2030-ra Magyarország számára helyesen célként kitűzték magas politikai szinten is. De ehhez a fentiekben jelzett áldozat, takarékosság és minden felesleges kiadás lenyesése, aszkéta polgári erkölcs kell. Különben mindig rohanunk egy előttünk lévő vasúti kocsi után, de nem tudjuk, mikor érjük utol.

A szerző volt külgazdasági államtitkár, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnökségi tagja.