Hol válság van, ott válság van. Az elmúlt lassan három év folyamatos hullámvölgyei kapcsán eszünkbe jut a 2008-09-es időszak válságának analógiája. Most ugyan nincs olyan fizetési-likviditási gond, mint 2008-ban a pénzügyi válság idején volt, ami jelzi azt, hogy a világ jól felkészült arra, hogy kellő figyelemmel és szolidaritással megelőzze azt, hogy a fejlett világ akkorát billenjen mint bő egy évtizeddel ezelőtt.
Érvényes ez az EU-ra is, melynek a nem várt, és újszerűen sokkoló COVID-19 miatt egészségügyi járványgondokkal is meg kellett küzdenie (aminek még korántsem biztos, hogy vége van), majd pedig idén egy közeli háborús konfliktussal is.
De a válságot nem igazán ez hozza, - ezekből a történelmi tanulságok szerint akár gyorsan is fel lehet épülni -, hanem a mögötte tornyosuló strukturális gondok:
- a működőtőke áramlások és a hazai állományok befagyása,
- az értékláncok megszakadása és problémássá válása,
- időnként a termelés egy részének visszahozatalának szándéka - még akár veszteséggel is.
Az erőgyűjtés éve lesz 2023
1. Hazánk helyzete is eltér a régiónkkal együtt a 2009-estől. Bár volt 2012-ben is egy egy kisebb visszaesés Európában és nem kizárt hasonló „W” szenárió 2020 és 2023-ra vetítve, de nem ez a valószínű. Jövőre várhatóan nem lesz recesszió a fejlett világban – a felzárkózóban meg pláne nem - és kizárható az is, hogy Európában tömegesen az IMF-hez vagy az EU-hoz kelljen fordulni azonnali fizetési kölcsönért. (Eddig csak Szerbia tette ezt meg.)
Az IMF-hez való fordulást az EU a korábbi évtizedben a gazdasági együttműködés védekezési mechanizmusának reformjával kizárta. Igaz, ehhez kellett a COVID-19 kapcsán egy különleges likviditási akció, aminek lényege az uniós közös adósságként apasztorofált ÚJ Generációs program, ennek centrumában a nemzeti kibontakozási programok (RRF) állnak. Nem véletlen, hogy ez a helyreállítási program igazán a likviditási gondokkal küzdő és főleg a déli periférián lévő országokat célozza meg.
Van tehát olcsó pénz, most már csak fantázia és jó programok kellenek ahhoz, hogy ki tudjanak az európia országok emelkedni, vagyis, hogy ne ragadjanak benne egy „stagnáló növekedésben”, ami jövőre vár ránk.
Ennek oka - írja a Bizottság legutóbbi előrejelzése is -, hogy a felhasználási oldalon mind a fogyasztás - a magas infláció miatti reálbér csökkenés idején -, mind a beruházás - szintén a magas infláció okozta kivárás miatt -, mind a megtorpanó külső importigénnyel szembenéző nettó export nem tud húzni. 2023 a strukturális erőgyűjtés éve lesz annak, aki hajlandó és képes rá.
Az árfolyam és az egyensúly helyreállítása
Klasszikus mondás idehaza, hogy a felzárkózó Magyarországnak elsősorban a (gazdasági és foglalkoztatási) növekedésre kell koncentrálnia, majd az meghozza a mozgásteret az egyensúly, és mögötte a versenyképesség (innováció, belső kohézió stb.) és termelékenység javítására is.
Ehhez a második fázishoz azonban az utolsó 50 évben ritkán sikerült eljutni, általában hamarabb bebillentek az egyensúlyok és jött annak helyreállítási kényszere. Most a következő évben a fenti külső és belső körülmények miatt arra lesz lehetőségünk, hogyha nem is lesz lényeges gazdasági növekedés, legalább stabilizáljuk a mérlegeinket. Először is az egyik legfontosabb feladat, hogy szilárdítsuk meg a forint árfolyamát, hiszen a 20 százalékos értékvesztés az elmúlt időszakban az amúgy szintén gyengélkedő euróval -nem is beszélve a stratégiailag fontos importtermékeknél használt dollárról-, vagy a szintén szabadon lebegő cseh koronával szemben -, aggodalomra ad okot.
Valószínűleg nem 2022 lesz az az év, amikor hazánk felzárkózik az EU átlagához akár árszínvonalban, akár az euróban egy főre kiszámított euróban mért termelésben.
Özönlik be az infláció
Főleg az élelmiszerek áremelkedése terén verjük a regionális partnereinket, de magasabb a szolgáltatások árnövekedése is. Valószínűleg ebben nemcsak a külső okok szerepelnek fajsúlyosan, hanem a belső okok is, főleg a tetemes belső és külső hiányok miatti piaci egyensúlytalanság, vagy a különböző területeken megnyilvánuló rejtett költségek, melyek most előjönnek az infláció hírére- mondván, ha már 15 százalékos az emelkedés, akkor most lehet 20 százalék is.
Azzal egyetértek, hogy a mostani nehéz helyzetben nem fogunk áfa-szintet csökkenteni, hiszen a költségvetésnek szüksége van minden forintra. De ennek csak akkor lesz igazán áldozati értéke, ha sikerül valóban stabilizálni a költsgvetési mérleget, például azzal,hogy lemondunk presztízsköltésekről.
Árstop és kamatstop kivezetése
Mikor esik le a magyar infláció szintje? Valószínűleg a többi európai sorstársunkkal párhuzamosan a jövő év végére. De van egy sajátos probléma, nevezetesen az, hogy jövőre még ki kell vezetni az árstopokat, meg kell szüntetni az ezzel járó arbitrázsokat. Ez lassítani fogja pl. a baltiakhoz képest az infláció csökkentésének mértékét, de szükséges megtenni és nem szabad elhalasztani.
Az emiatt szociálisan nehéz helyzetbe került számtalan családnál más eszközzel kell segítenünk. A leginkább égető a helyzet a lakossági gépjármű üzemanyagok esetében. Nőtt a fogyasztás és ezáltal a mögötte álló,a drága dollárban fizetett import is. Alapszabály, hogy ahol nem fizetjük meg a termék valódi árát, ott pazarló fogyasztás alakul ki.
Eközben a közösségi közlekedés abban reménykedik, hogy a magas üzemanyagárak miatt növelheti bevételeit. Eddig nem tudta. Az üzemanyag árát azért is kell fokozatosan átzsilipelni a piaci árra, mert ha túl nagy a különbség ahatósági árhoz képest, a visszaélések mellett nehezíti a normális árképzés elfogadását.2010-14 között már volt 100 dollár fölött az olajár ( most csak 85 dollár),a jövedéki adóminimum Brüsszelből sem nőtt az elmúlt évtizedben, hiszen az ólommentes benzintermék esetében euróban 2004 óta, diesel esetében pedig 2010 óta változatlan euróban a minimum tarifa és nálunk van - a lengyelekkel és bolgárokkal együtt - ezen a szinten.
Vagyis ez ár csak rajtunk – főleg a forint árfolyamán - múlik.
A külső mérleg egyensúlyának javítása
A külső mérlegünk az idén nagyon rossz lesz, a folyó fizetési mérleg hiánya elérheti a 12 milliárd eurót a Bizottság novemberi becslése szerint. Bár az MNB szerint e téren ősszel már javuló tendencia jelent meg, azonban további takarékoskodásra van szükség.
Például az olajpazarlást csökkenteni, a túl sok benzin és főleg a diesel eladást mérsékelni kell, ehhez már tudunk magunk is lépéseket tenni például a lakosság közösségi közlekedés felé terelése révén.
A monetáris politika terén a stopok helyett át kell térni a piaci mechanizmusokra. A különadók most hasznosak és nagyrészt indokoltak, de ezeket is idővel mérsékelni kell. Soha sem vezet jóra, ha a megtakarításokat a gazdaság helyett az államadósság felé tereljük. Ezért sem jó, ha egy év alatt több ezer milliárd forinttal nő az államadósság összege.
Kell-e külső forrás? Igen.
Korábban kijelentettük, hogy megvagyunk az EU-pénzek nélkül is, de látjuk, hogy a nemzetközi válságok idején nem. Brüsszellel meg kell egyezni. Nem vagyunk most abban a helyzetben, hogy egyedül ellene menjünk a közös akaratnak.
Minden más forrás nekünk drága. Igazunk van, ha azt mondjuk, hogy az Unió ne vegyen fel több kölcsönt a COVID-alap után (most Ukrajnának), de ezzel nem érdemes vitatkoznunk és hatalmas kamatkülönbséggel a ránk eső részt felvenni és tovább adni Kijevnek.
A 18 milliárdos összeg a Új Generáció 750 milliárdos keretéhez képest eltörpül, például 2008 októberében csak nekünk 6 milliárd eurót vettek fel Brüsszelben pillanatok alatt.Rosszabb adósok vagyunk mint az Unió egésze, ezért magasabb lesz a kamatunk, ha mi vesszük ezt fel és nem Brüsszel.
2010-ben az első görög csomagot még közös mechanizmus híján az eurózóna tagállamai dobták össze gazdasági súlyuk alapján. (Akkor hálát adtunk az Istennek, hogy ebben nem kellett részt vennünk.)
Szlovákiában belpolitikai feszültséget okozott, hogy ebbe be kellett szállniuk; Fico gyorsan átadta a kormányzást Radicovának egy évre. Ezután az eurózóna is megoldotta, hogy közösen fedezik ezt a költséget is, nem az államok dobják össze.
Viharos nemzetközi idők
Racionális, ha azt mondjuk, hogy külgazdaságban békeidőben pragmatikusak vagyunk, ahonnan valamit a legolcsóbban venni tudunk, onnan vegyünk. Ha kell, Oroszországból. De legyen teljes alternatíva egyrészt a viharos nemzetközi piaci és poltikai időkre, másrészt a túlzott zsarolási helyzet elkerülésére. Erre jónak tűnik az EU szolidaritási mechanizmusa a gázellátás terén. Nem kerül pénzbe, ha a tartalékból adunk a szomszédnak, kifizeti, ahogy a szerbek tették nemrégen. De van lehetőségünk kapni is, ha úgy alakul.
Legyünk konzisztensek és elvszerűek, hiszen mindig követeljük, hogy az EU Bizottság álljon elő tervekkel ott, ahol az túllép a tagállamok tehetetlenségi küszöbén. Ha megteszi, akkor nem lehet egy tagállamnak arra hivatkozni, hogy az átlép a szuverenitásunk keretein, mi pedig csak az országunk lakosainak érdekeit nézzük. (2008-ban nem mondták azt a fizetési mérlegünk összeomlása kapcsán, hogy tessék kizárólag az IMF-hez fordulni.)
2015 után már lényegében nem engednek a tagállamoknak IMF hitelt részben sem felvenni, megoldják házon belül a tagállami likviditást, mint most a helyreállítási alapokkal. Ez előrelépés, értékelni kell.
A valós helyzet értékelése
A válság muníciót ad ahhoz, hogy értékelni tudjuk a valós helyzetünket. Se feljebb, se lejjebb. Örüljünk annak, ha szomszédjaink sikereket érnek el.
Horvátország belép egy hónap múlva az euró övezetbe és remélhetőleg hamarosan a schengeni térségbe is.
Románia most lép ki a tagságuk kezdetén 2007-ben megkapott kalodából, az igazságügyi ellenőrzési mechanizmusból (CVM), ami 2004-ben a belépő államoknál még fel sem merült.
Reméljük, hogy Románia és Bulgária –óhajuknak megfelelően-hamarosan beléphetnek nemcsak az euróövezetbe, de a schengeni zónába is. Bár 2007-ig, Szlovénia eurózóna csatlakozásáig Magyarország minden integrációs fronton élen volt (egyedül vagy másokkal), most már az eurózóna bővítésésével és az Európai Ügyészséghez csatlakozással a térségből egyre többen döntenek úgy, hogy nemcsak utolérnek, de meg is előznek minket.
A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, korábbi külgazdasági államtitkár, .
