Vlagyimir Putyin sokat tanulhatott volna Lev Tolsztojtól, aki a katonai ütőerőt a hadsereg tömegének és harci szellemének együtteseként határozta meg. Az Ukrajna elleni, világháborús dimenziójú háborújában Oroszország nemcsak a tömegnek van híján, de a küzdőszellemnek is, szemben a lebecsült ellenféllel.
A londoni Economist múlt heti száma felveti a nagy kérdést:
Mennyire van lerohadva az orosz hadsereg?
Nem ismerjük pontosan a Kreml által eredetileg blitzkriegnek tervezett, de már több mint két hónapja tartó orosz-ukrán háború pontos veszteségadatait, de az világos, hogy az orosz hadsereg – nem várt módon – olyan hatalmas veszteségeket szenvedett máris, hogy komolyan előkerült a korábban hihetetlennek tűnő forgatókönyv: orosz katonai vereség a fél világ által támogatott Ukrajna ellen.
Moszkvának az atomfegyver bevetésével való egyre kevésbé burkolt zsarolása mögött a végső vereség lehetőségének beismerése húzódik meg.
Putyin a múlt héten mondta: „Ha bárki beavatkozik Ukrajnában, amivel elfogadhatatlan stratégiai fenyegetést okoz számunkra, villámgyors válaszra számíthat. Megvannak az eszközeink és szükség esetén bevetjük őket.” Szergej Lavrov külügyminiszter még konkrétabb volt: „A nukleáris konfliktus kockázata komoly, nem szabad alábecsülni.”)
Bár a háborúnak még távolról sincs vége, az elkövetkező hónapok katonai cselekményei Ukrajna déli és keleti térségeiben döntően befolyásolhatják a háború végleges kimenetelét.
Túlértékelt orosz hadsereg?
Az oroszok harctéri alkalmazkodási és megújulási képessége ismeretlen változó. Egy dolog azonban már egyértelmű: ez nem az a szupermozgékony, csúcstechnológiájú, professzionális haderő, mint amilyennek azt az utóbbi tíz évben végrehajtott putyini reformokra hivatkozva Moszkvában reklámozták.
Amerikai és más nyugati szakértők már egyenesen „rossz” hadseregről beszélnek, de már Moszkvában is kevesen hisznek abban, hogy a korábban használt jelzők – „félelmetes”, „világszínvonalú” – érvényesek az ukrajnai inváziós csapatokra. Az erős amerikai túlértékelést jól tükrözte például Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke, aki három héttel az orosz invázió megindulása előtt azt mondta, hogy Kijev 72 órán belül eleshet, ha Moszkva totális támadást intéz Ukrajna ellen.
Miért „rossz” az orosz hadsereg? Miért teljesítettek eddig ennyire mélyen alul az orosz csapatok Ukrajnában? Ahány katonai elemző, annyi különböző válasz.
Orosz hübrisz
Különösen a 2014-es, első ukrán háború könnyű győzelmétől, vagyis a Krím félsziget elcsatolása és a Donbász jelentős részének orosz felügyelet alá vonása, és az azt követő szíriai katonai beavatkozás sikerétől némileg elvakultak az oroszok. Sokszor helytelen a katonai stratégia és taktika, vaskosak a koordinációs és logisztikai hiányosságok, illetve felkészületlenek és gyengén kiképzettek a katonák.
A mélyebben gyökerező okok után kutatva az Economist egészen Leon Trockij híres, száműzött kommunista vezetőig megy vissza, aki közel egy évszázaddal ezelőtt mondta a korabeli szovjet-orosz viszonyokat szem előtt tartva:
A hadsereg a társadalom másolata, annak betegségeitől szenved, de magasabb lázzal kísérve.
Trockijnak természetesen igaza volt. Ám egy másik híres orosz, Lev Tolsztoj talán még pontosabban és konkrétabban jelezte előre a mostani katonai kudarc egyik fő okát. Tolsztoj a Háború és békében írja:
A haditudomány azt mondja, hogy minél nagyobb a hadsereg, annál nagyobb az ereje.
A katonai témákban is otthonos remekíró szerint azonban a katonai ütőerő „a hadsereg tömegének és valamilyen ismeretlen x-nek a szorzata.” De mi az x? A hadvezér lángelméje, a tábornoki parancsok vagy a hadfelszerelés minősége? Nem – vélte a napóleoni háborúk egyik leghíresebb irodalmi krónikása.
A hadsereg ütőerejét meghatározó x ismeretlent a katonák harci szelleme, küzdeni akarása és veszélyvállalási hajlandósága alkotja, ami megfoghatatlan, immateriális, nem mérhető, de ettől függetlenül tényleges hatótényező.
Afganisztánban is volt x-faktor, amivel senki nem számolt
Tavaly Amerikában és világszerte megdöbbenés és nagyfokú értetlenség kísérte Afganisztán több mint háromszázezres, az amerikaiak által jól kiképzett és korszerűen felszerelt hadseregének rendkívül gyors és váratlan összecsuklását, valamint Kabul elesését.
A két évtizedes háború alatt az Egyesült Államok közel százmilliárd dollárt költött az afgán hadsereg, légierő és a különleges katonai egységek létrehozására, korszerű fegyverekkel való felszerelésére és kiképzésére. Ezt fejelték meg a szövetséges NATO-államok méretes támogatásai.
Ezzel szembenállt a tálibok maximum nyolvanezerre becsült, jórészt Kalasnyikov AK-47-eseket használó, szedett-vedett serege, amely pár hónap alatt győzött a kártyavárként összeomló afgán állami hadsereggel szemben.
A tálibokról korábban maga Joe Biden elnök mondta leértékelően: még távolról sem hasonlíthatók a Saigont 1975. április 30-án villámgyorsan elfoglaló Vietkonghoz. Úgy gondolta, hogy a Talibán és az amerikaiak által fölépített afgán hadsereg nincsenek egy súlycsoportban, ezért nagyon kicsinek tartotta Kabul gyors lerohanásának valószínűségét. A főváros 2021. augusztus 15-én mégis a tálibok kezére került.
Hogyan tévedhetett a külpolitikailag profinak hitt Biden, a világ legnagyobb katonai hírszerző szolgálatát maga mögött tudó elnök ekkorát az afgán hadsereg ütőerejének és kitartásának vaskos túlértékelésével?
Nem volt tudatában a tolsztoji x-faktornak, annak, hogy a harctéri küzdő szellemet és áldozatvállalási hajlandóságot nem lehet pénzzel megvenni. Az afgán katonák nem voltak hajlandók harcolni és meghalni egy velejéig korrupt, amerikai bábkormányért. Dezertáltak, hazamentek a családjukat, törzsbeli rokonaikat és tulajdonukat védelmezni.
Bidenhez hasonlóan és vesztére Putyin orosz elnök sincs tisztában az x-tényező kiemelkedő katonai jelentőségével.
Az ukrán hadsereg katonái a hazájukat védik, annak túléléséért küzdenek egy külső agresszorral szemben.
Magas fokú küzdőszellemükkel és erős elszántságukkal eddig nemcsak hogy sikerült feltartóztatniuk a világ egyik legnagyobb hadseregét, de az is sarkallja őket, hogy már a végső győzelem sem tűnik elérhetetlennek, miközben élvezik a világközvélemény java részének rokonszenvét és morális támogatását.
Ezzel szemben állnak a megszálló orosz csapatok demotivált, lelkesedés nélküli katonái, akik harci kedvüket, küzdeni akarásukat illetően mindinkább az afgán hadsereghez kezdenek hasonlítani.
Sokan közülük azt sem tudták február 24-e előtt, hogy háborúba küldik őket egy testvérnép ellen, amellyel történelmi, vallási, kulturális és családi kapcsolatok sűrű szálai kötik össze hazájukat. Látják, hogy igazságtalan és értelmetlen háborúban vesznek részt, amely tönkreteszi saját hazájukat is. Igen, Vlagyimir Putyinnak több Tolsztojt kellett volna olvasnia. De lehet, hogy már túl késő ezt bepótolni.
A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.
