Miért nem hozott sikert az USA-nak a vámháború? - Dobozi István írása

A protekcionizmus ára

A Federal Reserve Board, az amerikai jegybank egyik tanulmánya szerint a trumpi vámok és a nyomukban kialakult bizonytalan, romló kereskedelmi környezet 2019-ben már egy százalékponttal csökkentette az amerikai GDP-t: a kormány által várt több mint 3 százalék helyett 2,1 százalékos volt a növekedési ütem. A lassulást főként a beruházások növekedésének jelentős lassulása idézte elő.

Becslések szerint a Kínából importált cikkekre kivetett pótvámok miatt – amelyek ténylegesen fogyasztási adóként működnek – évente 620 dolláros veszteség éri az átlagos amerikai háztartást, amely összesítve 80 milliárd dollárt (a GDP 0,4 százalékát) tesz ki.A vámháború egyik kiemelt célja az amerikai feldolgozóipar talpraállítása volt a „tisztességtelennek”, sőt olykor „csalónak” megbélyegzett kínai szállítókra (de az acél és alumínium esetében másokra is) kirótt büntetővámok segítségével. Ezt a célt azonban még részben sem sikerült elérni. A Federal Reserve Board empirikus elemzése a 2018-as vámtarifák közvetlen védőhatásán kívül figyelembe vette a közvetett, tovagyűrűződő hatásait is, köztük a megdrágult, közbenső importtermékek (acél, alumínium stb.) és a külföldi ellenvámok versenyképesség-csökkentő hatását a feldolgozóipar széles skáláján. A tanulmány következtetése: a közvetett negatív hatások nagyobbak, mint a vámok közvetlen védőhatásai egyes alágazatokban, azaz – legalábbis rövid távon –

a feldolgozóipar egésze nettó veszteséget szenvedett el mind a foglalkoztatás, mind a termelés területén.

A trumpi vámháborúra való (részben politikai célzatú) visszacsapásként Peking drasztikusan csökkentette, egyes esetekben (például szója) teljesen megszüntette az USA-ból származó mezőgazdasági importot, amely súlyos helyzetbe hozta az amerikai farmereket, akik számára Kína a legnagyobb és leggyorsabban bővülő exportpiac lett az utóbbi évtizedben.

Csúcsszintre jutott az agárszektor eladósodottsága és jelentősen megszaporodott a csődbe jutott farmerek száma. A kormány arra kényszerült, hogy 28 milliárd dollárra rúgó rendkívüli segéllyel mentse meg a kereskedelempolitikája miatt bajba jutott és Donald Trump politikai törzsbázisához tartozó farmereket. Az utóbbiak körében komoly az aggodalom amiatt, hogy – kormányközi egyezmények ide vagy oda – a korábban kiépített kínai agrárkapcsolatok esetleg évekig nem térnek vissza a régi kerékvágásba.

Kereskedelmi béke vagy átmeneti fegyverszünet?

A jelentős gazdasági károk miatt már jó ideje erős politikai nyomás nehezedik Trump elnökre a Kínával szemben folytatott kereskdelmi háború befejezése érdekében. Nehéz és többször megszakadt kormányközi tárgyalások után 2019 decemberében Washington részleges kereskedelmi megállapodást kötött Pekinggel. A Trump-kormány beleegyezett abba, hogy nem vezeti be a korábban kilátásba helyezett új pótvámokat, s csökkenti a már hatályban lévő vámtarifákat a kínai import viszonylag kis részére.

Cserében a kétoldalú kereskedelmi mérlegaránytalanság csökkentése érdekében Kína ígéretet tett áru- szolgáltatásimportja 200 milliárd dolláros növelésére két éven belül. Ezen kívül Peking kötelezettséget vállalt többek között arra, hogy megnyitja a pénzügyi szolgáltatások piacát az amerikai cégek előtt, fokozza az amerikai szellemi tulajdon védelmét és nem folyamodik nemzeti valutája mesterséges exportserkentést célzó manipulálásához. A megállapodás keretében a felek új vitarendezési mechanizmus felállításában is megegyeztek.

A korlátozott megállapodással csak átmenetileg jutott nyugvópontra az amerikai-kínai kereskedelmi háború, amely nem orvosolja Washington mélyebb, rendszerszintű kifogásait Pekinggel szemben

– túlzott állami beavatkozás, exportszubvenciók, külföldi beruházások korlátozása, piaci alapú versenyszabályok hiánya, globális technológiai szupremáciát célzó állami támogatás stb.– Kína kereskedelem- és technológiapolitikai magatartásával kapcsolatban.

Jellemző, hogy a megállapodás végrehajtása nem kötelezi Pekinget egyetlen hatályos törvény módosítására sem.

Korábban a tárgyalások azért szakadtak meg, mert Washington foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy a kínai kormány új jogszabályokkal vagy törvénymódosításokkal erősítse meg a követelt reformok melletti elkötelezettségét. A Fehér Ház abban reménykedik, hogy a kereskedelmi megállapodás következő, második szakaszában Peking hajlandó lesz a kívánatosnak tartott, mélyebb reformok ügyében is engedményeket tenni.

Több oknál fogva ez a reménykedés azonban nem tűnik kellően megalapozottnak, különösen akkor, ha Amerika továbbra is fenn akarja tartja magának a jogot, hogy saját belátása szerint büntetővámokat vessen ki, amelyekre Kína nem válaszolhatna ellenvámokkal. A reformok jogszabályokkal való washingtoni kikényszerítését Peking minden valószínűség szerint a jövőben is ellenezni fogja, mivel az a történelmileg rossz emlékű egyenlőtlen szerződésekre emlékezteti.

A globális szuperhatalmi ambíciókat tápláló Kína a hazai és világközvélemény szemében nem mutatkozhat gyöngének, könnyen befolyásolhatónak Washingtonnal szemben a gazdasági rendszer alapvető és sikeresnek tartott elveit illetően.

A másik ok taktikai jellegű: elképzelhető, hogy a decemberi átmeneti megállapodás által előállott tűzszünetben a pekingi vezetés időhuzásra rendezkedik be, arra számítva, hogy a zsigerileg Kína-ellenesnek tartott Donald Trump nem nyeri meg a következő elnökválasztást, s könnyebb lesz az az új elnökkel való együttműködés és a vitás kérdések rendezése. Márcsak ezért sem tartom reálisnak Trump elnök azon tervét, hogy egy átfogó, végleges kereskedelmi békeszerződést nyélbe lehessen ütni 2020. november 3-a, az elnökválasztás napja előtt.

Ráadásul – Peking sokat kifogásolt nemzetközi szerződésteljesítési fegyelmén és az amerikai elnök olykor kiszámíthatatlan diplomáciai húzásain túlmenően – komoly kérdőjelek vannak az ideiglenes megállapodás jellegével és megvalósíthatóságával kapcsolatban. A megállapodás határozott lépés az államilag irányított kereskedelem (managed trade) felé, miközben a kínai kormányt Washington korábban éppen azért bírálta, mert túlzott mértékben beavatkozott a kétoldalú kereskedelembe. Például az Amerikából származó import tervezett drasztikus növelése elképzelhetetlen a kínai kormány mikromenedzselése, sőt kötelező exportutasításai nélkül. Közben Washington egyre erőteljesebben és szélesebb körben fokozza a biztonságpolitikai motivációjú korlátozásokat mind a Kínába irányuló amerikai export, mind pedig az USA-ban eszközölt kínai beruházások területén.

Nem zárható ki, hogy Peking ezeket a korlátozásokat ürügyül használja majd fel a kereskedelmi megállapodás egyes rendelkezéseinek nemteljesítésére. A WTO megkerülésével tető alá hozott megállapodás kereskedelmi diszkriminációt hordoz magában a harmadik országokkal szemben, s várhatóan ellenlépéseket fog kiváltani. Nagy a valószínűsége annak, hogy az USA-ból származó importja ugrásszerű, 200 milliárd dolláros szintemelését Kína csak importja egy részének más országokból való elterelésével tudja elérni, de még így is fennáll a súlyos alulteljesítés lehetősége. Nem kizárt továbbá az, hogy Kína logisztikai technikákhoz (például az eddig Hongkongon keresztül zajló jelentős reexport közvetlen exporttá való statisztikai átminősítésével) folyamodik majd az importvállalás formális teljesítése érdekében.

A fentiek következtében fennáll a lehetősége az egyezmény szétesésének, s nyomában a kereskedelmi háború kiújulásának.

A vámháború eddigi tanulságai

Koncepcionálisan mélyen elhibázott a Trump-kormány áruforgalmi kereskedelmi mérlegre túlzottan fókuszáló, a populista merkantilizmus szintjén mozgó kereskedelmi politikája, amely figyelmen kívül hagyja a strukturális deficit mélyebb, makroökonómiai fundamentumait, nevezetesen a széles megtakaritási-beruházási rést, amelyet elsősorban Amerika trendszerűen hanyatló, alacsony megtakarítása okoz. A szövetségi kormány költségvetési hiányának jelentős növelésével a Trump-kormány saját magának tesz keresztbe a kereskedelmi mérleg tervezett kiigazítása terén.

Különösen problematikus a mérlegkorrekció elérése csupán egy országra, Kínára fókuszálva, még akkor is, ha az adott ország (Kína), az árukereskedelmi deficit felét teszi ki.

A makroökonómiai feltételek változatlansága esetén a Kínával szembeni vámprotekcionizmus a teljes amerikai kereskedelmi hiányt nem csökkenti sem jelentősen, sem tartósan, csupán annak relációs, földrajzi szerkezetét módosítja. A kétoldalú forgalomra és a modern kereskedelempolitikában marginális szereppel bíró, elavultnak tartott vámokra való összpontosítás a világkereskedelem korszerűtlen, a globalizáció előtti trumpi felfogását tükrözi. Ha tekintetbe vesszük az országhatárokon és kontinenseken átívelő értékláncokat, a Kínában működő amerikai multik hatalmas eladásait a kínai belső piacon, a szolgáltatáskereskedelemben meglévő amerikai többletet, valamint a Hongkongon keresztüli reexportot, akkor

Amerikának nem deficitje, hanem némi többlete van Kínával szemben a gazdasági összkapcsolatok szintjén. Ez a körülmény mindennél jobban bizonyítja a Kínával szemben folytatott amerikai kereskedelmi háború gazdasági megalapozatlanságát és aránytévesztett voltát.

Amerika magas árat (elmaradt növekedés, bizonytalanabb beruházási környezet, magasabb fogyasztói árak, növekvő agrártámogatás stb.) fizet az általa kirobbantott kereskedelmi háborúért. Trump elnök nem látja, hogy a Kína büntetését és megregulázást célzó importvámokat Amerika végső soron saját magára veti ki, az amerikai vállalati és háztartási fogyasztókra. A kétoldalú háború által okozott károk kiterjednek a világkereskedelmi rendszerre a globális értékláncok (köztük amerikai értékláncok) destabilizálása, a WTO-szabályok negligálása, az unilaterális és diszkriminatív kereskedelempolitika elharapozódása révén.

A Trump-kormány eddigi intézkedései az államilag irányított kereskedelem megerősödését vonják maguk után.
Mindez korántsem jelenti azt, hogy Kína csupán áldozat, ártatlan bárány. Amerikának jogos kereskedempolitikai kifogásai vannak Kínával szemben az illegális exporttámogatástól kezdve a technológiabeszerzésen keresztül a zárt belső piacig bezárólag. E tekintetben azonban Amerika nincs egyedül, mivel a többi gazdaságilag fejlett ország is ezekkel a kihívásokkal találja magát szemben Kínával kapcsolatban. Washington nyomáspolitikája sokkal hatásosabb lenne, ha a nyugati partnereit egységbe kovácsolva lépne fel Pekinggel szemben az eddig követett, nemzetközi kereskedelmi jogba ütköző egyoldalú büntetővámokhoz és a harmadik országokat diszkrimináló, bilateális kereskedelmi egyezményekhez helyett.

Amerika és Kína között éleződő stratégiai versengés folyik a globális vezetőszerepért. Washingtonban ma Kínát tekintik a Pax Americana távlatilag legveszélyesebb kihívójának.

Emiatt a Fehér Ház Kínához való viszonyában egyre inkább a feltartóztatási és biztonságpolitikai prioritások kerekednek felül. Washington a kereskedelmi, beruházási és technológiai kapcsolatokon keresztül is Kína felemelkedésének lassítására és gazdasági gyöngítésére rendezkedett be, s ez a stratégiai vonal nagy valószínűséggel túl fogja élni a Trump-kormányt. Átmeneti tűzszünetek ide vagy oda, nagy tételben nem szabad fogadni a tartós kereskedelmi békére Washington és Peking között.

A szerző a Világbank korábbi vezető közgazdásza.