Európa igazából csak az elmúlt évtizedben kapcsolódott be a globális cseppfolyósított földgáz (LNG - Liquified Natural Gas) kereskedelembe. A beérkező mennyiségek azóta folyamatosan emelkedtek annak ellenére, hogy az exportáló országok, közülük elsősorban az USA világosan érzékelték, hogy a vezetéken érkező versenyképes árú orosz gáz jelenlétében az LNG-re korlátozott szerep vár. Mindezt az európai üvegházhatású gázkibocsátás csökkentési ambíciók is erősítették, részben emiatt csökkentve a beruházási hajlandóságot az európai LNG bizniszbe.
2021-ben rekord mennyiség, 22,2 Mrd m3 LNG érkezett az USA-ból Európába. Szakértők szerint ez 5 éven belül a duplájára nőhet, ami így eléri az EU importigényének a 10-15%-át.
Hogy ezt a helyére tehessük, tisztában kell lenni az európai földgázkereskedelem néhány alapszámával.
Az EU földgázfogyasztása 521 Mrd m3 volt 2021-ben, amiből olyan 360 Mrd m3-ert tett ki az import. Ennek a 45-50%-a, 160-180 Mrd m3 származott Oroszországból, a negyede Norvégiából az import többi része pedig Észak-Afrikából és a Perzsa-öböl menti országokból.
Azt hiszem ebből látszik, hogy az LNG rövid távon, a következő három-öt évben biztosan nem jelent majd túl stabil mentőövet Európa számára. A második számú LNG exportőr Katarnak egyelőre nincs meg az infrastruktúrája az export bővítésére, az ausztrál, a malajziai és az indonéz LNG pedig Ázsiába megy – szintén egyelőre.
Az LNG azért sem azonnali alternatíva Európa számára, mert a skandináv országokon, Spanyolországon, Hollandián és Észak-Olaszországon kívül nincs megfelelő kapacitású, kiépített LNG infrastruktúra Európában.
Ne felejtsük el azt sem, hogy az USA-ban is vannak olyanok, akik nem nézik jó szemmel ezt a magas áron történő LNG export-boom-ot, félve attól, hogy a magas export árak felhajtó hatással lesznek az amerikai belföldi árakra is, nem mellékesen felpörgetve az inflációt.
Jellemző, hogy még nem is történt semmilyen áttörés LNG fronton, a német Zöldek máris ellenzik a LNG terminálok építését, mondván a földgáz lehet megoldás rövidtávon, de a klímaváltozás előrehaladtával, hosszabb távon a fosszilis LNG csak problémát jelent majd.
Az LNG-nek fő szerepet szánó forgatókönyveket azonban nem csak a Zöldek oldaláról éri kritika.
Pénzügyi és ellátásbiztonsági szempontból is kockázatokat rejt az LNG-kereskedelem azon sajátossága, hogy a csővezetéken szállított gázhoz képest a hajón szállított LNG dinamikusan képes lekövetni a nagykereskedelmi árak változását olyan értelemben, hogy a tanker hajók egyszerűen a magasabb árat, a nagyobb margint ajánló és nagyobb eladható mennyiséget ígérő terminálba érkeznek.
Ezt hívhatjuk úgy is, hogy piac, és mondhatjuk, hogy ennek bizony így kellene működnie, csakhogy 2021 – az orosz-ukrán háborútól függetlenül is – megmutatta, mennyire veszélyes játék egy fizikai nyersanyag piacra beengedni a nagy pénzügyi befektetőket – szinte bármilyen regulátori kontroll nélkül.
Ugyanis a gázárak nem csak az oroszok szállítási manipulációja miatt szálltak el, mint a győzelmi zászló (és ragadtak magasan), hanem a kontrollálatlan (és szinte korlátlan) forró pénz gázpiacra ömlése miatt is. Aminek a végeredménye szállítási hiány, infláció és csődhullámok lesznek.
Nos, ezen a likvid LNG piacon ez egy hatványozott veszély, így Brüsszelnek ezen is alaposan el kellene gondolkodnia, hogy az európai szén-dioxid piac manipulációi után hogyan szab gátat annak, hogy az orosz gáztól való mentőövet kínáló LNG piacot ne verhessék szét teljesen a spekulánsok.
Ázsia, Dél-Amerika és Európa ugyanazon forrásokért verseng, a legnagyobb margin, a legjobb ajánlat mindent visz, és erre még rájön a fent leírt probléma is. Mindez magyarul azt jelenti, hogy nagyon drága lesz a gáz – már ha lesz!
A fentiek ismeretében kell értékelnünk az Európai Bizottság javaslatát egy olyan rendszer kialakítására, amelynek keretében az uniós országok közösen vásárolhatnának stratégiai gázkészleteket, ami az esetleges ellátási zavarok ellen pufferként szolgálna. Ezt néhány tagállam, köztük elsősorban Spanyolország szorgalmazta. Az ellátási zavaroktól való félelem pedig az orosz-ukrán háború kitörése óta meghatványozódott.
Brüsszel közölte, hogy segíteni fogja az országokat az idei közös gázvásárlás során, emellett várhatóan a héten olyan szabályok javaslatait terjeszti elő, amelyek előírják a tagországok számára, hogy minden évben a téli időszakot megelőzően 90%-ra növeljék a gáztárolók töltöttségét. A tárolók jelenleg a kapacitás 26%-án állnak. A tagországok a nyilatkozattervezet szerint már megállapodtak a tárolók feltöltésének összehangolásáról.
A kérdés, hogyha egy következő szankciócsomag megtiltja az orosz gáz importját, vagy Moszkva maga zárja el a még működő gázcsapokat, akkor vajon mi lesz?
Az oroszok narratívája az, hogy értük nem kell aggódni, és hogy ők felkészültek a legrosszabb forgatókönyvre is. Még javában tart az általuk elkezdett háború, de Moszkvában egymásnak adják a kilincset az ázsiai országok vezetői, jelentkezve az Európának „nem kellő” orosz gázra. Többek között megállapodás született a Kína felé gázt szállító, 50 Mrd m3/év kapacitású Szibéria Ereje-2 vezeték megépítéséről is. Bár a bucsai vérengzés után India látványosan elkezdett kihátrálni ebből az éppen csak alakuló triumvirátusból, és Kína is feltűnően tartózkodó lett politikai és hadászati kérdésekben.
A háborús narratíván túl sem olyan egyszerű a gázelzárás az oroszoknak, mint ahogyan azt el akarják az európaiakkal hitetni.
A Gazprom orosz gáztárolói kapacitása nem ismert pontosan, de tavaly pl. 73 Mrd m3 gázt tároltak le a téli szezonra készülve. Ennek csak kisebb részét üríthették le, mivel rekord alacsonyak voltak az európai és ázsiai szállításaik, így volt bőven felesleges gáz az orosz piacon. Nos, amennyiben elzárják a gázcsapokat, a nyugat-szibériai gázmezőkről ömlő gázt csak a belső piacon tudják felhasználni, illetve le tudják tárolni. Onnan Ázsiába gázt csövön nem tudnak szállítani, maximum a Jamal-félszigetről, LNG formájában.
Ha most elzárnák a gázt, az orosz tárolók nagyjából május végére tele lennének, a nyár folyamán minimális lenne a belső fogyasztás (télhez képest), és a Gazpromnak el kellene kezdenie lezárni a termelőkutak egy részét. Amiket újraindítani költséges, időigényes és bonyolult, ráadásul jelentős hozamcsökkenéssel is jár.
Azaz nem igaz, hogy az oroszok „simán kibírnák”, ha most el kellene zárniuk a gázcsapokat Európa felé. És ez csak a fizikai oldala, a pénzügyi oldalát itt nem elemezném, hiszen egyértelmű, most Moszkvának mennyire fontos minden euró bevétel a gázból, modernkori történelme legköltségesebb háborúja finanszírozása szempontjából.
Summázva a leírtakat, az LNG közép- és hosszútávon jó alternatíva az orosz csöves gázra, de rövid távon komoly technikai buktatói vannak.
Európában és itthon sokan azt feltételezik, hogy a kieső földgázt és kőolajat a fűtési célú felhasználás csökkentésével, gyorsított közlekedési villamosítással és felpörgetett zöldítéssel lehetne pótolni.
Mondhatnánk erre, hogy rendben van, háború közeli helyzetben minden alternatívát meg kell vizsgálni. Magyarországról nézve: földgáz és Paks-2 konyec?
Csakhogy háborús helyzetben nem a drága és műszakilag kiforratlan megoldásokra szoktak szavazni a döntéshozók. Háborús helyzetben Paks-2 és az orosz földgáz nélkül az egyedüli megoldás a hazai-, illetve a korlátozás nélkül beszerezhető energiaforrások felé való elmozdulás lehetne.
Miután az ipari méretű villamosenergia tárolás lehetőségének a hiányában az időjárásfüggő megújulókra nem alapozható az ellátásbiztonság, a Paks-2 projekt és az orosz gázszállítások leállítása nagy valószínűséggel azt eredményezné, hogy a hazai lignit energetikai hasznosítása 2025 után is megmarad, sőt még kapacitásbővítés is szükséges lehet a Mátrai Erőműben. Szükség lehet a Tisza II. és a Dunamenti Erőmű fűtőolajjal is üzemeltethető blokkjainak a működőképessé tételére is. Sőt, ezek újtechnológiájú fenntartása még ezek mellett sem elképzelhetetlen, az új világrend hajnalán, az új európai energiapiaci anomáliák korszakában.
Bár rövid távon Magyarországnak szüksége van az orosz gázra, de középtávon kiváltható hazai fosszilis forrásokra alapozva (lásd zalai kismezős beruházások), emellett újraélesztve a román Neptun gázprojektet, és megint a tervezőasztalra téve a horvát-magyar-ukrán LNG-korridort, ahol is a Krk LNG jelentős bővítésével (és a meglévő INA-részesedés szinergiáit kihasználva) akár 2025-26-ra is leválhatna Magyarország teljesen az orosz gázról.
Emellett rövid távon is nagy mozgásteret ad hazánknak a kiemelkedő tárolói kapacitása és a stratégiai tároló. Igazából hazánknak lehetne a legnagyobb külpolitikai mozgástere a gázfüggő európai országok közül, ha szigorúan csak a gázt nézzük, lényegesen nagyobb, mint a németeknek pl.
Ezentúl ésszerű folytatni a nukleáris beruházást is – amennyiben az folytatható a Roszatommal.
Ez nem a magyar döntéshozókon múlik, hanem Moszkva lépéseitől függ, és az arra adott európai (és amerikai – lásd. GE-turbinák) válaszoktól. Kizárólag. Ha az oroszokkal nem lehet folytatni közvetlenül a beruházást, akkor közvetve lehet támaszkodni a technológiára, ami 40 éve üzemel problémamentesen Magyarországon. Ha pedig minden kötél szakad, ott a nyugati vagy koreai technológia, de zéró emissziós zsinórtermelés nélkül búcsút inthetünk a zöldítésnek évtizedes távon is!
Az orosz agresszió Ukrajna ellen tehát visszarepít minket időben a klímavédelem kőkorszakába, ha úgy tetszik.
Úgy is mondhatnánk, hogy a kőszén korszakába. Ezért is kéne minél előbb befejezni azt és békét kötni. Persze nemcsak ezért…
A szerző az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.
