Nyugdíjvita. A nyugdíjasok jóléte ugyanolyan fontos, mint ennek helyes mérése

Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke nemes céllal válaszolt írásomra. Azonban nem a megfelelő adatokat elemzi, és azokat is hibásan értelmezi.

Jelen írásom viszontválasz a Karácsony Mihállyal készített Nyugdíjvita - tényleg nálunk a legjobb nyugdíjba menni? című interjúra, mely az én korábbi, Magyarországon a legjobb nyugdíjba menni címmel született írásomra reflektált.

Mi mennyi?

Karácsony Mihály szerint nem helyes az általam megadott 90 százalék feletti nettó nyugdíjhelyettesítési ráta. Ezen állításának igazolására a KSH adatsorát idézi meg, mely szerint a helyes számérték 49,2 százalék, azaz csupán körülbelül fele annak a számnak, melyet az én cikkem említett.

A probléma ezzel csupán az, hogy a Karácsony Mihály által megidézett adatsor nem az általam vizsgált nettó nyugdíjhelyettesítési rátát mutatja, hanem azt, hogy a magyarországi átlagos nyugdíj hány százaléka az átlagbérnek.

Mi a különbség a két mutató között? A nyugdíjhelyettesítési ráta azt mutatja meg, hogy aki adott évben nyugdíjba vonul, nála hogyan aránylik a nyugellátás összege az utolsó nettó munkabérhez. Ez az érték pedig valóban 90 százalék feletti Magyarországon, ahogyan ezt az OECD adatai is igazolják.

Ezzel szemben a Karácsony Mihály által cáfolatként használt érték nem azt vizsgálja, hogy egy adott munkavállaló esetében hogyan változik meg a jövedelem, hanem az átlagos nyugdíjat viszonyítja az átlagos keresetekhez. Ez pedig, ahogyan később bemutatom, több ok miatt is teljesen más, mint az egyéni helyettesítési ráta.

Európa-bajnokok

A magyar nyugdíjhelyettesítési ráták nem csak hogy kiemelkedőek Európán belül (férfiak esetében a 94,0 százalékos mutatónk a legjobb az egész kontinensen, míg a hölgyek 87,4 százalékos értéke éppen nem ér dobogós helyezést), de jelentősen javultak is az elmúlt években.

Ahogyan az 1. ábra is mutatja, a magyar értékek átlagosan 9,4 százalékponttal emelkedtek 2018 és 2020 között. Az EU-n belül ennél nagyobb növekedést csak a görögök (51,1 százalékról 83,6 százalékra), máltaiak (48,2 százalékról 76,3 százalékra), románok (40,7 százalékról 66,8 százalékra) és a dánok (70,9 százalékról 84,0 százalékra) esetében láthattunk. Azonban ezen országok mindegyikének alacsonyabb a 2020-as mutatója, mint az Európa-bajnok Magyarország 90,7 százalékos értéke.

1. ábra: A nettó nyugdíj-helyettesítési ráta alakulása Magyarországon. Forrás: OECD.

Ráadásul nem minden országban emelkedett a vizsgált érték 2018 és 2020 között. Ciprus esetében 10,0 százalékpontot csökkent, az olaszoknál és az izlandiaknál 10,1 százalékpontot, a bolgároknál 15,5 százalékpontot, míg az észteknél 19,3 százalékpontot.

A 90 százalék feletti magyar érték közel triplája a 30,7 százalékos litvánnak, a 32,4 százalékos lengyelnek és a 33,8 százalékos észtnek. De nem csak az átlagos mutatónk kedvező. A magyar férfiak 94,0 százalékos értéke ugyancsak Európa-bajnok, míg a magyar hölgyek 87,4 százalékos értéke a negyedik legjobb az EU-n belül.

Egy rossz hír, ami igazából jó

A Karácsony Mihály által vizsgált mutató valóban csökkent az elmúlt években, ez azonban a nyugdíjasok szempontjából nem rossz hír, hanem pontosan örvendetes. Hiszen az átlagnyugdíj átlagbérhez képest kifejezett értéke nem azért csökkent, mert a nyugellátásokat csökkentették volna. Ezt egyébként nem is lehetne megtenni. Sőt, az elmúlt években jelentős pozitív előrelépés történt, gondoljunk csak a 13. havi nyugdíjra, az éven belül akár többszöri nyugdíjemelésekre, vagy a nyugdíjprémiumra.

A Karácsony Mihály által megidézett mutató azért csökkent, mert az erős magyar gazdaságnak hála jelentős mértékben növekedtek itthon az átlagbérek. Azaz az aktív honfitársaink egyre magasabb hozzáadott értéket termelő, egyre jobban fizető állásokban dolgoztak. Ez pedig három okból is örvendetes a jelen és a jövő magyar nyugdíjasainak.

Egyrészt hosszú távon az átlagos nyugdíj egyféleképpen emelhető, úgy, hogy az aktív lakosság bérei növekednek. Ez az egyetlen útja annak, hogy az új nyugdíjasok magasabb és magasabb ellátásban tudjanak részesülni.

Másrészt nagyon sok idős honfitársunknak segítenek a gyermekei a megélhetési költségei fedezésében. Ez viszont csak akkor tud működni, ha a fiatalabb korosztályok jövedelme lehetővé teszi a szüleik támogatását. Ehhez pedig dinamikusan növekvő bérek kellenek.

Végül, de igazából elsősorban a magyar nyugdíjrendszer jellegéből is következik, hogy annak fenttarthatósága szükségessé teszi Karácsony Mihály mutatójának folyamatos csökkenését. Ez az ok pedig a hazai nyugdíjfinanszírozás felosztó-kirovó modelljében keresendő.

A több szeletre vágott torta

Itthon az adott időszaki nyugdíjat szinte teljes egészében az éppen aktív munkavállalók által befizetett járulékok fedezik. A társadalom itthon is tapasztalható elöregedése következtében azonban nálunk is egyre több nyugdíjas eltartott jut egy munkaképes korú magyarra.

Ahogyan a 2. ábra mutatja, a hazai idősköri eltartottsági ráta a 2000-ben mért 24,5-es értékről 2075-re várhatóan több mint duplájára, 57,6-ra fog emelkedni. Ez azt jelenti, hogy míg 2000-ben közel négy aktív munkavállaló befizetései fedezték egy nyugdíjas ellátását, addig 2075-re csupán két aktív honfitársunk befizetései állnak majd rendelkezésre egy nyugdíjas ellátásának biztosítására.

2. ábra: A magyar időskori eltartottsági ráta múltbeli és várható alakulása. Forrás: OECD.

Mindez azt jelenti, hogy a következő években az eltartottsági ráta növekedésével párhuzamosan folyamatosan csökkennie kell a Karácsony Mihály által megidézett indikátornak ahhoz, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható maradjon.

Kevesebb aktív foglalkoztatott ugyanis csak akkor tud több nyugdíjast eltartani, ha a nyugdíjak arányában számított jövedelmük magasabb, így Karácsony Mihály mutatója kisebb. Ha úgy szeretnénk több szeletre vágni egy tortát, hogy közben egyik szelet méretét sem szeretnénk csökkenteni, az csak úgy vihető végbe, ha nagyobb tortát sütünk.

Összefoglalás

Karácsony Mihály mutatójának értéke nem cáfolja az általam vizsgált, más jellegű mutató cikkemben bemutatott abszolút és relatív szintjét, hiszen mást mér. Az én indikátorom egy nyugdíjba vonuló állampolgár helyzetét vizsgálja, míg Karácsony Mihály mérőszáma a jelen nyugdíjasainak járadékát méri a jövő nyugdíjasainak mostani béréhez.

Míg az én mutatóm esetében a magas érték az, ami előnyös a mostani nyugdíjasoknak, addig Karácsony Mihály indikátora esetében mind a jelen, mind a jövőbeni fenntarthatóság a mérőszám folyamatos csökkenését teszi szükségessé.

Összegezve, az én mutatóm magas értéke nem csak nem mond ellent Karácsony Mihály mutatójának, vagy fordítva, sőt, mindkét mutató értéke kifejezetten jó hírnek számít a ma és a holnap nyugdíjasainak egyaránt. Nem véletlen, hogy a Natixis közelmúltban megjelent elemzésében hazánk a nyugdíjasok anyagi jólét indexében világszinten az előkelő 12. helyen végzett.

A szerző az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.