Vállalkozások figyelem! Újjászerveződik az innovációs pályázati rendszer

Pályázatok2019. feb. 19.F. K.

A vállalati hatékonyság és versenyképesség növelését célzó innovációs és K+F projektekre helyezi a hangsúlyt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az új hazai pályázatok kiírásánál – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Andorka Miklós, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. stratégiai igazgatója. A megújuló kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati rendszerrel kapcsolatos javaslatokat országos konzultációsorozaton vitatják meg.

A munkaerőhiány valamint a világpiaci kihívások – mint például a robotika és az informatika szédületes fejlődése – új feladatok elé állítják a magyar vállalatokat is.

Az NKFIH is újragombolja a kabátot, és átalakítja a hazai kutatás-fejlesztés és innováció (KFI) pályázati rendszerét.

A hivatal eddig – hazai forrásból – évente nagyjából 80 milliárd forintos támogatást nyújtott ilyen célokra, többségében vállalkozásoknak. – Minden bizonnyal idén is több tízmilliárd forintot szán a KFI-re, ebben nem várható lényeges változás. Az újabb pályázati felhívások tervezetéből azonban komoly hangsúlyeltolódás rajzolódik ki – mondta portálunknak Andorka Miklós. Úgy látja,

a hivatal a jövőben inkább a piacvezérelt módon megvalósuló vállalati innovációs projektek támogatására fókuszál.

A cél ugyanis a vállalkozások versenyképességének erősítése, piacképes termékek és szolgáltatások fejlesztése révén. Vagyis a kutatás-fejlesztésben (K+F) és az innovációban is egyre inkább az lesz a szempont, hogy annak végeredménye a gazdaságban hasznosuljon, amit jó iránynak tart a szakértő. Mint hozzátette,

a korábbi pályázatoknál az elvárások nem mindig tudtak igazodni a piaci realitásokhoz.

Az NKFI Hivatal ebben a hónapban Országos Innovációs Fórumot is indított, hogy megismertesse terveit a helyi és térségi vállalkozásokkal, szakmai szervezetekkel. Andorka Miklós szerint ez hiánypótló kezdeményezés, amire eddig nem volt példa, és mindenképpen üdvözlendő, hogy meghallgatják és bevonják a piaci szereplőket is az új rendszer kialakításába.

A rendezvénysorozat keretében néhány felhívás irányvonala körvonalazódni látszik, melyek közül négy jelentős terület vonatkozik a vállalkozásokra. Az első a KKV Start Innováció nevet viseli, amely kifejezetten mikro, kis- és középvállalkozások számára lesz elérhető, 10-20 millió forintos vissza nem térítendő támogatás mellett. Ezt egyébként olyan kkv-k igényelhetik majd, amelyek korábban nem részesültek KFI támogatásban.

A Piacvezérelt KFI projektre a kis- és középvállalkozások, a nagyvállalatok, valamint konzorciumi partnerként a felsőoktatási intézmények jelentkezhetnek, az igényelhető támogatás összege 50 és 700 millió forint között mozog majd. Ennél a felhívásnál lényeges szempont, hogy a támogatások minimum 80 százaléka a vállalkozásokhoz kell, hogy kerüljön.

A Nyílt Innováció című felhívás a nagyvállalatokat, és konzorciumi partnerként a kkv-kat célozza, a vissza nem térítendő támogatási összeg 10-150 millió forint lehet. Ebbe a projektbe csak szolgáltatásnyújtóként lehet bevonni valamilyen felsőoktatási intézményt. A negyedik csoportba tartozik az Ipar-Egyetem Együttműködés, amelyre a nagyvállalatok és a felsőoktatási intézmények konzorciumai jelentkezhetnek, az elnyerhető támogatás összege pedig 1 és 6 milliárd forint közé esik. Ennél a programnál tehát nagyságrendileg is nagyobb összegre lehet pályázni, miközben a maximális támogatási mérték 80 százalék lehet, míg a másik három felhívás esetében ez csak 60 százalék. A tervezet külön kiemeli, hogy csak azok jogosultak bármelyik felhívás keretében a pályázásra, ahol rendelkezésre áll a 2018-as üzleti évre vonatkozó lezárt és közzétett beszámoló, vagyis

pénzügyi helyzetüket tekintve stabil cégek jelentkezését várják.

Andorka Miklós hangsúlyozta, hogy a tervezett irányok piaci szempontból is bizakodásra adnak okot, különös tekintettel arra, hogy várhatóan jogosultsági elvárásként fognak megjelenni a múltbéli stabil gazdálkodási adatok a cégek esetében. – Ezek a feltételek biztosítják, hogy a támogatásokat pénzügyi szempontból is életképes projektekre fordítsák, ami a források hatékony felhasználásának alapját jelenti – húzta alá a szakértő.