ÁSZ: nem a hibakeresés, hanem a közpénzügyek fejlesztése a cél
PénzügyFontos digitalizációs fejlesztéseket hajtott végre az Állami Számvevőszék. Ezek segítségével közpénzt spórolnak, csökkentik a papír használatot, és az ellenőrzött társaságok - szervezetek terheit is csökkentik. Az ellenőrzések is megújultak, bevezették a kockázatalapú ellenőrzéseket. Fontos változás továbbá, hogy a feltárt szabálytalanságokról figyelemfelhívó levélben értesítik az ellenőrzötteket.
Komoly fejlesztéseket hajtott végre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ellenőrzések terén és ennek érdekében 2018 óta számos digitalizációs fejlesztést is megvalósítottak - tudtuk meg az ÁSZ online sajtóeseményén.
Fejlesztik a jelentéseket
A számvevőszék egyik stratégiai célkitűzése, a jelentések folyamatos fejlesztése, hogy mindig világosan és egyértelműen fogalmazzák meg az ellenőrzések eredményeit - fogalmazott Domokos László az ÁSZ elnöke.
Fontos, hogy a sajtó és a Parlament is megfelelő információkat kapjon, illetve azt is figyelembe veszik, hogy a jelentések közérthetőek legyenek - hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy a jelentések mind formailag és tartalmilag jelentősen megújultak.
Digitális átállás
Ehhez fontos lépcső volt, hogy az ÁSZ-nál is elindult a digitális átállás, mivel be kell lépni az új technológiai korba.
Ennek érdekében bevezették a digitális kritériumrendszerek alkalmazását a szervezeti működésben és ellenőrzési tevékenységben.
Emellett kiépítették az elektronikus adatbefogadó rendszert, és sokat tettek a papír mentesség elérésének érdekében - ismertette.
Az új adatbefogadó rendszer
az ellenőrzött szervezetek számára is előnyös,
mivel kevésbé terheli meg azokat. Emellett a digitalizációval közpénzt is lehet spórolni - tette hozzá.
A digitalizáció térnyerésével az Állami Számvevőszék különböző módszertani fejlesztéseket és folyamatszervezési megoldásokat is végrehajtott.
Így sikerült elérni például, hogy 30 év működés után mára mind a 3197 darab település integritásának az ellenőrzése egyidejűleg történt meg.
Az elindult folyamatokat a koronavírus-járvány is gyorsította.
Megerősödött az ÁSZ tanácsadói szerepe és nőtt az ellenőrzések hatékonysága,
illetve megvalósult a személyes érintkezés nélküli kapcsolattartás - húzta alá.
Kockázatalapú ellenőrzések
Nagyon fontos eredmény továbbá, hogy bevezették a kockázatalapú és monitoring típusú ellenőrzéseket – hangzott el az eseményen.
Így kevesebb dokumentumot kell ellenőrizni, szélesebb körben kerülhet sor az ellenőrzöttek értékelésére,
a tapasztalatokról jelentősebb számú ellenőrzött kap rövid időn belül visszacsatolást és gyorsabban javulhat a közpénzügyi helyzet.
Fontos, hogy az új kockázatalapú ellenőrzési rendszerben
nem a hibakeresés a hangsúlyos, hanem a közpénzügyek fejlesztése
– tudtuk meg. Épp ezért az ilyen ellenőrzések során az ÁSZ figyelemfelhívó levelek formájában jelez az ellenőrzöttek vezetői felé a feltárt hiányosságok javítása érdekében.
Csökkentek a kockázatok
A fenti módszertan bemutatása érdekében ismertették a nemzeti tulajdonú gazdasági társaságok kockázatalapú ellenőrzésének legutóbbi eredméyneit is.
Összesen 11 önkormányzati gazdasági társaságot és 2 állami gazdasági társaságot ellenőriztek. Az önkormányzati gazdasági társaságok önkormányzatoktól átvállalt közfeladatokat végeztek, az államiak pedig ingatlanok hasznosításával és fiatal tehetségek művészeti karrierjének a menedzselésével foglalkoznak.
Az ellenőrzés eredménye alapján egy társaság volt, amelyik eleget tett az alapvető jogszabályi követelményeknek.
Viszont 9 társaság esetében az ellenőrzött időszakot követően az ÁSZ felhívásának a hatására csökkentek a vagyongazdálkodási kockázatok. Ezzel szemben csupán két társaság volt ahol nem intézkedtek a feltárt kockázatok csökkentésére.
Az ÁSZ egyébként
a közelmúltban 3 ellenőrzést hajtott végre a fentebb ismertetettet is beleértve és ezek során 33 figyelemfelhívó levelet küldött ki, amikben ismertette a feltárt szabálytalanságokat, ennek hatására pedig az ellenőrzött társaságok - szervezetek túlnyomó többsége csökkentette a vagyongazdálkodási kockázatokat.
A sajtótájékoztatóról bővebben ITT olvashat.