Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Eljött a középvállalatok aranykora a hazai tőzsdén  

Pénzügy2022. jan. 27.Növekedés.hu

Rég volt ilyen, de tavaly megtörtént: a midcapek, vagyis a közepes méretű vállalatok sokkal jobban teljesítettek, mint a négy nagy blue chip. Természetesen mindez nem determinálja azt, hogy ez az idén is így lesz, de a jelenség több mint érdekes.

Persze az, hogy 2021-ben fantasztikusan meneteltek a midcap méretű cégek nem garancia a jövőre nézve. Jelenthette akár azt is, hogy ezzel ellőtték a puskaporukat, és már nem várható tőlük hasonlóan jó teljesítmény, de azt is, hogy annyira rájuk találtak a befektetők, hogy a trend folytatódhat.

Azért érdemes talán mégis rácsodálkozni erre a tendenciára, mert ha a cégek fundamentumait is megvizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy sok cég esetében a külső környezet érdemben javult, és a kedvező külső hatások egyelőre fennmaradtak.

A 2021-es számok

A tavalyi évben a BUX 20,6 százalékkal emelkedett, ezt a drágulási ütemet a blue chipek nagyjából hozták.

Az OTP, a Mol, a Richter Gedeon, illetve a Magyar Telekom alkotta négyes mindegyike jó évet zárt, az első három nagyjából az index emelkedésével szinkronban teljesített, a Magyar Telekom egy kicsit gyengébben.

Ám ebben az évben, és ez azért eléggé szokatlan, a középméretű cégek voltak az igazi sztárok. Az Alteo 134 százalékkal, a Masterplast 107 százalékkal, az AutoWallis 41 százalékkal drágult.

Ők lettek a legjobbak, de volt további három midcap, amelyek az index és így a blue chipek felett teljesítetek: a Waberer’s, a Pannergy és a 4iG.

Mi ezt a hat társaságot fogjuk megnézni, de azért fontos rögzíteni, hogy még ezeken kívül is voltak kétszámjegyű drágulások (ANY Biztonsági Nyomda, CIG Pannónia, Graphisoft Park), de az első hat tényleg valami fundamentális okot is szolgáltatott.

Az ok a sztoriban

Szögezzük le gyorsan, hogy ezek a vállalati történetek eléggé eltérőek. Hiszen vannak 

  • olyan megújuló energiával foglalkozó cégek (Alteo, Pannergy), amelyeknek egyszerűen az energiaipar ártrendjei miatt lett sokkal meggyőzőbb az üzleti modellje,
  • más éppen most erősítette tőzsdei aktivitását és az iparág gondjai is oldódni látszottak (AutoWallis),
  • de voltak olyan régi motorosok is, amelyek vagy egy nehéz időszak után végre sikeresen stabilizáltak (Waberer’s), vagy egy stabilabb periódus utána megtalálták a kitörési lehetőségeiket (Masterplast),
  • végül volt egy cég, amelyik egy gigantikus növekedési pályát vizionált a távközlési és az informatikai ágazatokban (4iG).

De a kiemelt hatost még sokféleképpen lehetne osztályozni, talán elsőre az sem esik le, hogy a cégek között van kettő olyan, amelynek a főtulajdonosai egy csoportot alkotnak, az AutoWallis és az Alteo is Wallis-érdekeltség.

A megújuló energia

Ha van olyan ágazat, ahol érthető a drágulás, az éppen az energetikai, nem kis részben megújuló energiás projektekkel dolgozó cégek. Az Alteo sokkal jobban drágult, így ezzel a papírral fogunk részletesebben is foglalkozni, de a geotermikus energiával foglalkozó Pannergyre is igaz, hogy amennyiben az energiaválság miatt nagyon drágul a végtermék, vagyis az energia ára, de az input (nap, szél, biomassza, föld alatti forró víz) költsége nem drágult, akkor ezen cégek üzleti modellje egyszerűen jobban néz ki.

Nem véletlen, hogy az összes pesti papír közül az Alteo Nyrt. bizonyult a legjobb 2021-es részvénynek.

A társaság ugyanis a jobb környezet hatására már nyereségessé vált. A Budapesti Értéktőzsdén közzétett prezentációjából az is kiderül, hogy a korábbi üzleti tervében megfogalmazott céljait már bőven a kitűzött határidő előtt elérte.

Az új, a 2022-2026 közötti ötéves stratégiában a cég további 35 milliárd forintnyi új beruházást, vállalatfelvásárlási terveket, 2026-ra 11 milliárd forintos EBITDA-t jelentett be.

A fordulat éve

A Masterplast és a Waberer’s kiváló teljesítményében a fordulat a közös kifejezés. A Masterplast stabil évek után az építőanyagok áremelkedése, a magas energiaárak miatt vonzóbbá vált szigetelései projektek és az egészségügyi termékpiacra történő, jól időzített belépése révén is sokat nyert. 

Ez a cég azért kiemelkedő, mert a 2021-es remek hozam csak megfejelte a részvény 2020-as hasonlóan szép teljesítményét.

A Waberer’s egy azonos irányú (vagyis javuló), de mégis teljesen más történet. Ez a cég a dicső régmúlt után pár éve megbicsaklott. Tőzsdére lépése után nem sok örömöt okozott a befektetőinek, a nemzetközi trendek (például a keleti kamionsofőrök) költségelőnyének eltüntetése miatt a piaci pozíciója romlott, és a járvány már eleve egy legyengült állapotban kapta el.

Ám azóta új tulajdonossal, új menedzsmenttel, új megközelítésekkel egy igazi vállalatvezetési sikersztorit látunk, vagyis a nemzetközi fuvarozás újragondolásával, a hitelezői megegyezéssel és egy erős biztosítói hozzájárulással hirtelen javulni kezdtek a mutatók.

Mivel a Waberer’s még mindig egy nagyon alulértékelt részvény, ha az üzleti trendek így maradnak, az áremelkedés akár folytatódhat is.

Az AutoWallis és a 4iG

Minden fenti történetben láthattuk, a cégek és a környezetük kapcsolata javult, vagy azért, mert a külső környezet változott, vagy azért, mert a cég alkalmazkodott ahhoz sikeresen. A kiemelt hatosunk utolsókét cégére ez szintén igaz.

A Coviddal és chiphiánnyal sújtott autószektorban az AutoWallis úgy volt képes egy részben lakossági részvénykibocsátást lebonyolítani, hogy az zajos siker lett. A társaság napról, napra vizsgálja felül a forgalmazói, vagy éppen az országonkénti kapcsolatait, de az utóbbi időben szépen javultak az üzleti számai és így érthetően az árfolyam is.

Végül a 4iG is valami nagyon nagy folyamatban van benne. Állandó üzletbővítések, cégvásárlások, nemzetközi együttműködések jellemzik a céget. Kisbefektető legyen a talpán, aki követni tudja a cég bejelentéseit: stratégiai együttműködés az Antenna Hungáriával, vagy éppen egy német hadiipari céggel, a Rheinmetallal. A Digi megvásárlása, de mindenféle nagyon trendi, műholdas, űrtechnológiai, vagy éppen más infokommunikációs együttműködés.

Ha valaki nagyon rohan a cégével, két kisbefektetői stratégia lehet adekvát:

  • kiszállni, mondván nem bírjuk, nem értjük a tempót,
  • vagy vele rohanni, mert ahol ennyi minden történik, ott ambíció biztosan van, és ha majd leülepszik a száguldó folyó, lehet, hogy ebből valami nagyon értékes alakul ki.

A tavalyi évben a befektetők láthatóan inkább az utóbbit választották a 4iG esetében, és a közös rohanásnak árfolyam-emelkedés lett a vége.