Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új befektetési alapot hoz létre az MKB Alapkezelő

Pénzügy2023. jan. 24.Növekedés.hu

Új befektetési alapot indít az MKB Alapkezelő Zrt., amely 2022. augusztus 31-én az egykori MKB-Pannónia és a Budapest Alapkezelő összeolvadásával jött létre. A fuzionált cég Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője, az általa kezelt vagyon mérete meghaladja az 1200 milliárd forintot – ebből 700 milliárd forint befektetési alapokban található, 500 milliárd forint pedig az intézményi ügyfelek (nyugdíjpénztárak, biztosítók) számára végzett vagyonkezeléshez kapcsolódik. Az új termékvonal részeként induló MKB Ütemező Alap indítása, és az a tény, hogy a két legrégebben működő, hazai alapot is az egyesült alapkezelőnél menedzselik, kiváló példája a tradíció és az innováció találkozásának az MKB csoport fúziójában.

Új befektetési alap indul

2023 elején elérkezett az idő, hogy az egyesült alapkezelő elindítsa első alapját, ez az MKB Ütemező Fejlett Piaci Részvény Alapok Alapja. A megtakarító ügyfelek számára a befektetési döntések meghozatala során az egyik legnehezebb döntés az időzítés, azaz, hogy mely időpillanatban lépjünk be vevőként a részvénypiacra, főként, hogy a megtakarítók túlnyomó többségének nehézséget jelent a piacok állandó nyomon követése.

Az Alap ebben nyújt segítséget azáltal, hogy a stratégiájának köszönhetően 9-12 hónapon keresztül, ütemezetten tervezi feltöltetni az Alapot fejlett részvénypiaci eszközökkel, míg el nem éri a 90%-os részvénykitettséget – így nem a befektetőnek kell figyelnie, mi a megfelelő belépési pont.

Ebben a periódusban havonta, az aktuális nettó eszközértékének maximum a 15%-os mértékéig vásárol a megcélzott instrumentumokból, ezzel is elősegítve, hogy ne egy adott időpillanat makrogazdasági, tőkepiaci helyzetében kelljen a kezelésére bízott teljes állományt befektetnie, hanem az időzítés kockázatát mérsékelve, több hónapon keresztül építse fel az Alap részvénypiaci portfolióját. A szabad pénzeszközöket, melyek még nem kerültek befektetésre, az Alapkezelő elsősorban pénzpiaci eszközökben kívánja elhelyezni, így a portfolió részvénykitettséget még fel nem vett részével is – az elmúlt évekhez képest markánsan megemelkedett jelenlegi kamatkörnyezetben – hozamtermelésre törekszik.

Az alap jegyzési időszaka 2023. január 31-ig tart, ezen időpontig az MKB Bank hálózatában elérhető, ezt követően azonban a Takarékbank ügyfelei számára is elérhetővé válik.

Évfordulósok: itt vannak a 30 éves alapok

Az MKB Alapkezelőnél azonban nem csak az innováció, a tradíció is fontos. Az alapkezelők fúziója kapcsán az az érdekesség is előbukkant, hogy a magyar piacon legrégebben működő két befektetési alap is egy égisz alá került éppen abban az évben, amikor kerek évfordulóhoz érkeztek. Mind az egykori Budapest Alapkezelőnek, mind az egykori MKB-Pannónia Alapkezelőnek van olyan, 1992-ben indult alapja, amely 2022 decemberében ünnepelte harmincadik születésnapját.

Az MKB Prémium Vállalati Kötvény Befektetési Alap 1992. december 15. napi indulásával a legkorábban indult, jelenleg is aktívan működő hazai alap. Az alap befektetési célja, hogy a vállalati kötvények tartásával és a kamatkockázat aktív változtatásával az állampapíroknál magasabb hozamot biztosítson a befektetőknek.

A Budapest Állampapír Alap néhány nappal később, 1992. december 18-án indult, célja, hogy alacsony kockázat vállalása mellett versenyképes hozamot biztosítson a befektetési jegyek vásárlóinak, elsősorban kötvény típusú befektetéseken keresztül.

Az MKB Alapkezelő a két alapban összesen közel 18 milliárd forintnyi eszközt kezel.