Az új Jeff Bezos életrajzi film 3 fontos leckére emlékezteti a vállalkozókat

Siker2022. szept. 4.B.F.

Karrierje kezdetén Jeff Bezosnak is számtalan akadállyal kellett szembenéznie, mielőtt sikerre vitte volna az Amazont. A Bezos című új életrajzi filmből az is kiderülhet, mire kell figyelnie egy kezdő vállalkozónak.

Film készült Jeff Bezos életéről, a Semmiből Hőssé (Zero to Hero, szerző: Tashena Ebanks) könyv alapján. A vállalkozó karrierjének elejére fókuszáló filmben a főszereplőt a Bezosra hasonlító, de nem különösebben ismert Armando Gutierrres alakítja.

A film rendezője Khoa Le, aki Walt Disney sikereinek kezdetét is filmre vitte 2015-ben Walt before Mickey címmel.

A mozikba még nem került Bezos című filmben néhány tanács is szerepel kezdő vállalkozóknak – hívja fel rá a figyelmet az Inc cikke.

Kiemelt fontosságú a cég neve

Az első benyomás kialakításakor kiemelten fontos szerepe van a vállalkozás nevének. Az Amazont a világ leghosszabb folyójáról nevezték el, ami jelzi a cégvezető célját, miszerint egy hatalmas üzletbirodalmat akar kiépíteni - a filmösszefoglaló szerint.

Bezos először a Cadabra Inc. nevet választotta. Ez az „abracadabra” szóval egyfajta játék volt, a mágusok ezt mondják általában a bűvésztrükkök során. A névötletet azután vetették el, miután az emberek összekeverték a „cadaver” (holttest) szóval.

Bezos ezután másik nevet keresett, mígnem a Relentless.com-ra esett a választása. Megvásárolta a Relentless webdomainjét – még ma is, ha a Relentless.com címet beírjuk a böngészőjébe, átirányít minket az Amazon kezdőlapjára.

A filmben bemutatják, hogy Bezos a szótár elejét lapozgatja, amíg az "Amazon" szóhoz nem jut, és ekkor születik meg az Amazon.com.

A .com arra utal, hogy kizárólag az interneten léteznek – mondja Bezos a filmben. 

Őszintén higgyünk az ötletünkben

Bezos, még az Amazon előtt, egy ideig a D. E. Shaw nevű befektetési alapnál dolgozott, ahol végül ő lett legfiatalabb alelnök.

Bezos akkori főnöke, David Shaw elkezdett érdeklődni az internet iránt, emiatt Bezos beleásta magát a témába, kutatta annak növekedési potenciálját. Aztán rábukkant arra az információra, miszerint az internet évente 2300 százalékkal növekszik.

Bezos megkereste Shaw-t az ötletével. Főnöke nem lelkesedett az ötletéért, sőt, meg is próbálta lebeszélni Bezost arról, hogy elhagyja a pénzügyileg biztos pozíciót, és óva intette attól, hogy belevágjon egy startupba. A filmben Shaw azt is elmondja, hogy bár tetszik neki az ötlet, de mégis igyekszik elriasztani Bezost attól, hogy folytassa törekvéseit.

Mára mindenki számára nyilvánvaló, hogy Bezos akkoriban úgy döntött, figyelmen kívül hagyja főnöke tanácsait.

Ismerjük a piacot, és legyünk tisztában vele, hogy mikor kell nemet mondani 

A döntés, hogy valaki elfogad-e egy felvásárlási ajánlatot, vagy elutasítja, több tényezőtől függ, például, hogy mennyire éri meg neki pénzügyileg az ügylet, vagy a megfelelő időben keresik-e meg a felvásárlási szándékkal. Ahogy a Bezos-film a végéhez közeledik, láthatjuk, hogy Bezos hogyan döntött karrierje kezdetén egy ilyen helyzetben.

Amikor az Amazon elindult, a Barnes & Noble uralta a könyvértékesítési iparágat több száz üzlettel és nagyjából 2 milliárd dolláros bevétellel, 1995-ben. Bezos egy ilyen környezetben tűzte ki célul a legnagyobb online könyvesbolt létrehozását.

Egyszer találkozott a Barnes & Noble elnökével, Leonard Riggióval, aki állítólag azt javasolta Bezosnak, hogy dolgozzanak együtt.

A filmben láthatjuk a feszült találkozót is, amely során Riggio felajánlja, hogy 1 millió dollárért megvásárolja az Amazont, mielőtt az elindítaná a weboldalát. Bezos viszont elutasítja, és azt mondja erről csapatának, hogy valamit biztos jót csinálnak, ha már ilyen korán kaptak egy felvásárlási ajánlatot.

A Bezos című filmet várhatóan ősszel mutatják be, de még nincs konkrét információ arról, hol lesz pontosan látható, az előzetest itt nézheti meg.