Továbbfejlesztés alatt – magasabb működési szintre lép a DM-KER

Siker2019. máj. 7.Növekedés.hu

A céges szervezet átalakításával és nagyvállalati módszerek meghonosításával teszi hatékonyabbá saját működését az elsősorban Doosan és Bobcat munkagépeket, illetve Arbos traktorokat forgalmazó DM-KER Kft. A cég a Budapesti Értéktőzsde ELITE programjával készül fel az átalakulásra.

Nem indult könnyű helyzetből a 2008-ban alapított, mezőgazdasági és építőipai munkagépek forgalmazásával foglalkozó DM-KER Kft. A gazdasági válság önmagában is nehéz környezetet teremtett egy új vállalkozás elindításához, de a DM-KER számára elsődlegesen fontos két szektort, a mezőgazdaságot és az építőipart még az átlagosnál is mélyebben érintette a visszaesés.

A legfontosabb felvevőpiacaink még a kilábalás idején is alulteljesítettek” – emlékszik vissza Bátor Ferenc, aki társával, Megyeri Sándorral közösen indította a céget, melynek mai napig tulajdonosai.

A cég az indulást követően elsősorban bányászati és építőipari gépeket értékesített, de emellett viszonylag hamar foglalkozni kezdett a munkagépekhez tartozó alkatrészek forgalmazásával és szervizeléssel is. A társaságnak az alapítást követő második évben sikerült értékesítési megállapodást kötni az építőiparban világszerte rendkívül népszerű Doosan és Bobcat munkagépekre, melyeknek 2011-től hivatalos és kizárólagos képviseletét és márkaszervizelését is a DM-KER végzi.


Bátor Ferenc és Megyeri Sándor

A döcögős indulást követően a vállalat viszonylag gyorsan erőre kapott; jelenleg az országban már négy telephelyet tartanak fent, melyekről összesen több mint ötezer ügyfelet szolgálnak ki, és mintegy négyszáz darab munkagépet értékesítenek évente. Ezzel a teljesítménnyel a DM-KER az építőipari gép-forgalmazók közt hazánkban az első három, míg a mezőgazdasági területen a legjobb hét-nyolc közé került. A gyors fejlődés az árbevétel bővülésében is világosan visszaköszön:

a társaság évek óta stabilan 40 százalék körüli bővülést produkál. 

Épp a hirtelen növekedés az oka annak, hogy a DM-KER elindította vállalatfejlesztési projektjét, és ezzel együtt becsatlakozott a Budapesti Értéktőzsde ELITE-programjába.

A forgalmunk gyorsabban bővült, mint amire a cég szervezete fel volt készülve, ezért jelenleg minden erőforrásunkat leköti az operatív működés fenntartása és azzal párhuzamosan egy hatékonyabb szervezet kialakítása. Az ELITE-program segítséget nyújt ahhoz, hogy át tudjuk strukturálni, újra tudjuk szervezni a társaság működését, s ezáltal kapacitásokat szabadítsunk fel és növeljük a hatékonyságunkat” – mondja Bátor Ferenc.

A tulajdonos szerint a hazai gazdaságban viszonylag általános jelenség, hogy ha egy kkv elér egy méretet és fejlettségi szintet, onnantól – tevékenységtől és ágazattól függetlenül – sok tekintetben hasonló kihívások jelentkeznek a cég életében. A kis méretűből közepessé bővülő vállalatok jellemzően nincsenek felkészülve arra, hogy akkor is megtartsák az indulásnál még meglévő hatékonyságot, amikor a forgalom már a kezdeti sokszorosára nő. „Egy ideig a cégek még megpróbálnak futni saját maguk után, de ez előbb-utóbb a növekedés stagnálásához, majd lassú visszaeséséhez vezet. Innen csak úgy lehet továbblépni, ha felnövünk a feladathoz, és szervezeti értelemben is fejlettebbé válunk” – magyarázza a DM-KER alapítója.

Bátor Ferenc kiemeli: az ELITE-programban résztvevők nem csak a multiknál bevett, professzionális menedzsmentstratégiákat sajátíthatják el, de támogatást kapnak abban is, hogy felkészítsék vállalatukat a tőzsdei bevezetésre.

Bár a programnak nem elvárt végcélja a részvénykibocsátás, a DM-KER számára az ilyen jellegű tőkebevonás kifejezetten előnyösen hatna, így a tulajdonosok nyitottak a lehetőségre. Az alapító szerint az átalakítás fő célja egy transzparens vállalati szervezet kialakítása, melyben az irányítás már egy hatékony, a tulajdonosoktól független menedzsment kezében van, akik biztosítják  a további intenzív növekedést mind az árbevétel, mind a nyereségtermelés terén. Egy ilyen cég pedig valóban alkalmas lehet a tőkepiaci megmérettetésre.

A DM-Ker árbevétele:

2018: 8,0 milliárd Ft

2017: 6,5 milliárd Ft

2016: 4,7 milliárd Ft