Akár havi 20 euróért megszerezhető a Citroën elektromos kisautója

Tech2020. szept. 23.Növekedés.hu

Története legolcsóbb és legapróbb gyártmányával, egy elektromos meghajtású kisautóval igyekszik meghódítani a német piacot a francia Citroën.

A német vásárlók ugyan csak a jövő év elejétől juthatnak hozzá az Ami (jelentése: barát) elnevezésű Citroën modellhez, a gyártó már elindította nagyszabású kampányát, amelynek első állomásaként a szaksajtó Berlinbe összehívott munkatársainak mutatták be a leginkább egy műanyag kockára hasonlító autót.

A Franciaországban nyáron forgalomba került Ami kisebb, mint a Smart, a konkurens német autógyártó, a Mercedes-Benz kisautója: 2,41 méter hosszú, 1,39 méter széles és 1,52 méter magas, a legapróbb parkolóhelyre is befér, és egy 7,2 méter átmérőjű körön is képes megfordulni. Az utastér igencsak fapados, a legtöbb elem műanyagból készült, egyetlen kipárnázott rész az ülés.

A Citroën Kacsa modern „dédunokája” - amely a mechanikusan felnyitható oldalablakaival tiszteleg elődjének - egy töltéssel 75 kilométert tud megtenni. Akkumulátora 5,5 kilowattórás, motorja 8 lóerős. A mopedautót autópályán nem lehet használni, megalkotói célzottan a környezetbarát nagyvárosi közlekedésre optimalizálták, a sebessége is korlátozott, maximum 45 kilométer/órával képes haladni.

A járművet letesztelő német szakújságok összefoglalóan úgy festik le a pöttöm járgányt, hogy az Ami olyan, mint egy elektromos roller, csak négy kerekén fut és óriási ablakai vannak.

A panorámán kívül ezért nagy luxusra ne is számítsunk, legfeljebb arra, hogy eső esetén nem ázunk meg benne, télen pedig jól jön a fűtés. A töltése akár az otthoni konnektorról is megoldható 3 óra alatt, a kábelt úgy kell kihúzni, mint egy porszívóét.

A miniautó minden tulajdonsága arra utal, hogy a célközönsége a fiatalok.

A járgány interneten rendelhető, házhoz szállítják, és például van pohártartója, de nincs rádiója. A szórakoztatást és az informálást a használó mobiltelefonja látja el, ehhez külön alkalmazást kell letölteni. Segédmotoros jogosítvánnyal, országonként eltérően, de már 14-16 életévtől vezethető.

Az apró mérete miatt az Ami-nak nincs csomagtartója, de az „anyósülés” előtt kialakított hellyel egy heti bevásárlás simán megoldható.

Ami pedig az árát illeti: a „Tescós Tesla” 6-7000 euróba kerül, de akár havi 20 euróért – alig hétezer forintért – akár lízingelni is lehet négyéves futamidővel.

Az Ami karrierje még megjósolhatatlan. A német szaklapok szerint egyelőre csak az biztos, hogy megjelenése mosolyt csal az arcunkra. Ugyanakkor a miniautó nagy lehetőséget rejt, a fiatalok megnyerésével lökést adhat a városi elektromos közlekedés fejlesztéséhez, amivel komoly szolgálatot tehet a jövőnek, és akár a húszas évek egyik ikonikus autója is lehet.