Ennél szebb túraútvonalat nehéz Magyarországon találni - ideje kerékpárra pattanni

Utazás2024. aug. 11.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Pár éve az év legjobbjának választott kerékpárút a Gerecse hegység lankáival a háttérben, réteken át, halastavak mellett kígyózik Tatáig.

Ha majd enyhül a nyári hőség és az időjárás picit hűvösebbé válik, egyre csábítóbb lehet a kerékpározás gondolata. Jó választás végigtekerni az Által-ér völgyi, Tatabányától Tatán áthaladó Dunaalmásig vezető kerékpárutat.

A túra Tatbányán, a kertvárosi körforgalomtól vagy ha a „hivatalos” útvonalat szeretnénk követni, és emelkedőre is vágyunk, akkor a Turul szobortól indul. Egyébként, szinte végig sík terepen halad. Mivel nem nagy távolságról van szó (körülbelül ötven-hatvan kilométer, az aktív kerékpározás, tempótól függően három-négy óra)

ezért sok változatos program beleférhet egy jól megtervezett napba.

Az Által-ér egyébként a Vértesben ered és Dunaalmásnál folyik be a Dunába. Néhol tényleg csak egy kis ér, de a Tata és Dunaalmás közötti szakasz mentén ennél komoly méreteket is ölthet.

A néhány éve új aszfaltot kapott kerékpárút első hat-hét kilométeres szakaszát 2020-ban az év kerékpárútjának választották. A Gerecse hegység lankáival a háttérben, réteken át, halastavak mellett kígyózik az út Tatáig, nagyon jó minőségű és biztonságos.

Kellemesek a kanyarok, több  pihenőhelyet is kialakítottak az út mentén. Érdemes kis kitérőt tenni Vértesszőlősön, és meglátogatni az Őskőkori Előembertelepet, és köszönni Samunak, a vértesszőlősi előembernek.

Kicsit hosszabb a táv, ha a tatai Öreg-tó kört is belecsempésszük az útvonalba.

Ezt mindenképpen javasoljuk, hiszen nagy élmény végigtekerni a tó túloldalán, az elvarázsolt ligetes, bujazöld, érintetlen szakaszon. A tó körbetekerése közben megcsodálhatjuk a történelmi épületeket: a Tatai várat (az 1300-as évek végén kezdték el építeni; Zsigmond király és Hunyadi Mátyás kedvenc nyaraló helye volt) az Esterházy család kastélyát, és az Eötvös József Gimnázium épületét.

A közel hét kilométeres tó-kör után, a nádas, zsombékos mocsárvilágot hátrahagyva visszatértünk a platánsorra és megpihenhetünk egy kávéra vagy egy pohár italra.

Kisgyerekes családok lerövidíthetik a túrát és csak Tatáig (és majd onnan vissza) tekernek és eltöltenek néhány kellemes órát Tatán és környékén.

Az Öreg-tó mellett nagy zöld területek, játszóterek, kávézók, éttermek vannak. Tata eleven ugyanakkor elegáns város számos további izgalmas „néznivalóval”. Érdemes meglátogatni a Kálvária kápolnát, a Szent Kereszt Plébániatemplomot (mindkettő Fellner Jakab alkotása) a jellegzetes vízi malmokat, az angol kertet és esetleg a közeli Agostyáni Arborétumot.

A tatai Öreg-tó partján végihúzódó szép, rendezett promenádon óvatosan lehet haladni (a végén le is kell szállni a bicikliről) és osztozni kell a gyalogosokkal. A platánsor alatt meghúzódó kávézók éttermek mellett található az Új Kajakház Turisztikai Központ, ahol csónakot, kajakot, SUP-ot, kerékpárt lehet bérelni.

Ugyan már csak tizenkét kilométernyi tekerés van hátra, el kell búcsúznunk Tatától egy rövid időre.

Visszafelé – ha marad idő – be lehet iktatni a fent említett programok közül egyet-kettőt.  Tatát elhagyva a kerékpárút a Fényes-tanösvény mellett halad. A misztikus hangulatú tanösvényt a források felett kiépített pallókon lehet végig járni. Egyedi madárvilága és növényzete miatt kellemes színfoltja lehet a napnak és jól esik egy kicsit gyalogolni a biciklizés közben.

Tovább haladva a „szalagos” kerékpárúton, itt is végig kifejezetten jó minőségű utakon lehet kerékpározni a kellemes ritmusban kanyargó aszfalton. Lazán, kényelmesen vagy gyorsan, sportosan is teljesíthető a hullámzó mezőket átszelő táv. Néha vasútvonal mentén halad az út. Közben lecsapni készülő ragadozó madarakat lehet megfigyelni.

A ferencmajori halastavakat elhagyva, széles réteken, lovardák mellett elhaladva, megérkezünk Dunaalmás határába, az Által-ér zárózsilipjéhez. Itt található a Bufogó-forrás, egy kiépített forrásfoglalás, ahol az elfolyó vizet egy kiépített, kikövezett csatornába vezetik közvetlenül.

Innen a falu utcáin át hamarosan ki lehet jutni a Duna partra. A part közelében több vendéglátóhely is található, rétesbolt, kávézó és kis bisztró.

Egy picit érdemes megpihenni a széles, sebesen folyó Duna partján majd komoly döntést kell hozni: visszainduljunk vagy tekerjünk tovább a tavaly elkészült Dunaalmás és Neszmély közötti hét és fél kilométeres új szakaszon (EuroVelo 6 része) és ha már ott vagyunk akkor fel a két kilométeres emelkedőn a Hilltop Neszmély Borbirtokra.

Ha inkább visszaindulnánk, akkor még előtte keressük meg a három másik dunaalmási forrást, a Medencés, a Kék vagy a kénes vizű, Csokonai Vitéz Mihály múzsájáról elnevezett Lilla-forrást.

Az Által-ér völgyi kerékpártúra azért nagyon jó választás, mert sokféleképpen teljesíthető.

Lehet indulni Tatabányáról, Tatáról, de az ellenkező irányból a Duna partjáról is. Számos egyéb, kulturális, természeti, gasztronómiai vagy gyerek programmal kiegészíthető. Be lehet iktatni több Tata környéki helyszín, vagy egy neszmélyi borbirtok látogatását is. Teljesíthető sportosan, néhány óra alatt vagy egy nap alatt, nagyon kényelmesen, programokkal teletűzdelve.


Őskőkori Előembertelep:   Nyitva tartás: Kedd-péntek 10-től 3, hétvégén 6 óráig.

                                             Belépőjegy felnőtteknek: 800 Ft, diákjegy: 400 Ft


Fényes tanösvény:  Nyitva tartás: minden nap 9-től este 7 óráig.

                                                 Belépőjegy felnőtteknek: 2.200 Ft, diákjegy: 1.700 Ft


Eszterházy kastély:  Nyitva tartás: Keddtől-vasárnapig 10-től 6 óráig

                                                 Belépőjegy: 3.500 Ft, diákjegy: 1.750 Ft


Tatai vár:  Nyitva tartás: Keddtől-vasárnapig 10-től 5 óráig

                                                     Belépőjegy: 1.000 Ft, diákjegy: 500 Ft