Leteszteltük, hogy mi történik Egerben és Galyatetőn

Miközben Budapestről Galyatetőre tartunk az M3-as autópályán, azon gondolkodom, hogy az egyik legforgalmasabb magyar sztrádán miért és mire kell a díjat fizetni. Persze nem kivétel ez alól az M7-es és a többi sem. A kátyúk, a kitüremkedések, a szintkülönbséges összeillesztések egymást érik, az aszfalt minősége csapnivaló, szinte nincs olyan kilométer, ahol ne lenne emiatt balesetveszély, főleg nagy sebességnél. A sztrádán azt hinné a sofőr, hogy útminőség ennél nem lehet rosszabb az országban.  Burkolatjavítókkal, pálamunkásokkal, azaz a szokásos félpályás szűkülettel ezúttal nem találkoztunk, így a főváros és az Eger közti szakaszt bő másfél óra alatt megtettük, annak ellenére, hogy ekkor volt Mogyoródon a Forma 1-es magyar futam.

Eger a szokásos. Lüktet, egyre szebb, a szünidő miatt a diáksereget turisták hada váltotta fel.

A műemlékek sorra újulnak meg, ám apró homokszem akad a város gépezetében – legalábbis ezt veszik észre az itt élők vagy a gyakorta erre járók.

Példa erre, hogy a Bazilika körül a díszburkolat hosszú ideje sincs kész – utoljára szeptemberben jártunk arrafelé – akkor se, és most se dolgozott senki az építkezésen. Lassan haladnak, a helyiekkel beszélgetve többen mondták „olyan, mint a Luca széke”.

Egyszer csak elkészül a Bazilika előtti dísztér. A nagy kérdés: mikor?

Bízom benne, hogy pár hónap múlva tényleg átadják a megújult teret, ugyanis a lezárások miatt az időseknek - és másoknak is - problémás feljutni a Bazilikához, ugyanis hatalmas kerülővel, a köveken botladozva lehet megközelíteni hazánk második legnagyobb székesegyházát. A gyepszőnyeget, a díszköveket lerakták már, a burkolat szinte csak a fugára vár. Új növények is érkeztek – egyelőre konténerekben várják jobb sorukat.
Szintén jó lenne, ha elkészülne a buszpályaudvarnál lévő Országzászló környéke is, amely már hosszú ideje kordonokkal van körülvéve, felújításának története ugyan nem siker sztori, hosszú ideje mindenki a végeredményre vár.

A vendéglősök és a turisták is belakták a Dobó teret és környékét

Szerencsére a Dobó teret évekkel ezelőtt rendbe hozták, a vendéglősök is belakták, alig találni szabad asztalt. Az vár környéke, illetve az Agria Park és a Zsolnai díszkút, illetve a Kracker és az Erzsébet udvar is új köntöst kapott, csak úgy, mint a Líceum körüli utcák.
A minaretet végre „kicsomagolva” látom, ugyanis éveken át tatarozták a műemléket.

Újra a régi pompájában a minaret

A felújításra a beszámolók szerint háromszázmillió forintot költöttek, negyven év után elengedhetetlen lett a teljes rekonstrukció, ugyanis a talapzat életveszélyesen meggyengült, a torony kövei szétmállottak. Új minarethez új tér dukál – ez is elkészült, a korábbinál szerencsére több ülőalkalmatossággal.

Egerben persze muszáj fejleszteni - erre nemrég a kormány másfélmilliárd forintot adott - már csak a vár miatt is, hiszen hazánk Nemzeti Emlékhelyei közé tartozik ez az egyik legemblematikusabb építmény.

Kíváncsian várom, mikor készülhet el az a panorámalift, amelyet évek óta emlegetnek errefelé. Örömmel tapasztaltam, hogy az Érseki palota felújítása jól halad, a rekonstrukció itt is elengedhetetlen volt – szép utcaképhez, szép épületek dukálnak, ugyanis a palotakomplexum alkotja a Széchenyi utca gyalogos szakaszának közel felét. Most ugyan az építkezések miatt nem túl romantikus errefelé megpihenni egy-egy kávéra, ám sok jó kávézó van a városban – talán a külföldiek nem is tudtak róluk.
Ilyen például a Görög kávézó a Dobó István utcában, ahol tucatnyi – és ritkaságszámba menően – valóban finom feketét lehet kipróbálni.

Aki megéhezik, az ország egyik legjobb pizzáját próbálhatja ki alig pár utcával arrébb. Az utazási fórumok szerint Eger legjobb pizzáit is itt találni, az eldugott Fazola Henrik utcában.

Eger legjobb pizzája a Tripadvisor szerint

Hellyel szerencsénk volt, általában szabad asztal csak kihalási sorrendben van, a gond viszont az, hogy a kis utcában autóforgalom is van, milliméterekre az asztaloktól. A benzingőz sem egészséges az ételen, ezért inkább érdemes elvitelre kérni, és valahol a vár tövében, patinásabb környezetben elfogyasztani.

Miután Eger a második otthonunk, pár órás séta után újra kocsiba ültünk, hogy útnak induljunk végcélunkhoz, Galyatetőre. Mi már tudtuk, milyen útviszonyokra számítsunk a Mátrában kanyargó 24-es úton, mi vár ránk az 55 kilométeres szakaszon, melynek megtételéhez többszörösen is kötélidegek szükségesek. (Ez az út Gyöngyöst és Egert köti össze a Mátra és a Bükk-vidék hegyein keresztül. Hossza 60 km.)

Eleve életveszély Egerbaktán-Sirokon-Recsken-Parádon áthaladva az eszeveszett motorosok, száguldó teherautók közt autózni. Ez utóbbiak a recski kőfejtőnél pakolnak fel és vágtatnak teli rakománnyal az utakon, sok esetben leszorítva, tolva a sebességet betartó autóst.

A Mátrai Tájvédelmi Körzetbe érkezve az út olyan pocsék minőségű a régi szakaszon, hogy defekt, tengelytörés szinte borítékolható a 12 ezer hektáros terület valamelyikén. Felfoghatatlan, hogy 24-es úton a teherautók és az időjárás tépázta burkolatot miért nem lehet kicserélni – a kátyúzás semmit sem segít. De gyakran az sincs.

Bizonyos szakaszon ugyan kicserélték a burkolatot, a motorosok ezt kihasználva versenypályának használják a hegyi szerpentint. Sajnos az országban a halálozási statisztikájuk e szakaszon igen magas.

Lassan betelik az elhunyt motorosok emlékhelye
(Indafotó)

Bizonyítja ezt a Kékestetőn a Mátrában elhunytak emlékhelye, ahol évről-évre egyre több az emléktárgy, a fénykép, vagy a bukósisak. Ettől függetlenül rendőrt most először láttunk, a „levillogások miatt” nulla visszatartó erővel.
Szomorú az erdő gondozatlansága is. Most ugyan kevesebb magára hagyott kidőlt fát láttunk, mint pár hónapja, az esőzések is zöldítettek, mégis azt érezni, hogy a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó szakaszon valami nincs rendben.

Pontosan nem is lehet megfogalmazni ezt a fájó érzést, amelyhez a sok elhagyott ingatlan, az autókból kidobott szemét, a pocsék út mind-mind hozzájárul.

Ez lenne a gyalogos út a tájvédelmi körzetben

Mégis imádnivaló e vidék – a pazar levegő, a panoráma, a növény- és az állatvilág olyan szimbiózist alkot, mint sehol másutt az országban. Kár lenne veszni hagyni ezt a kincset – és ezt a helyiek is érzik.

Csipkerózsika háza - Megállt az idő?

Sokak szívügye lenne a rendezett erdő, mező, ingatlan – mégsem lehet önjelöltként rendet vágni – ugyanis egy tájvédelmi területen még egy fűszálat sem lehet engedély nélkül elmozdítani.

Pontosan nem is tudni, mi volt itt és mi ez a romos épület

Ezek után már csak mosolygok a sok „önjelölt” gombászon, az illegális vadászokon és favágón.

Az itt élők egyként panaszkodnak a teherautók okozta útkárokra, a felújítások hiányára, a hagyagságokra.

Miközben ezeken gondolkodunk, máris megérkezünk a Grandhotel Galyához, Kodály Zoltán és Honty Hanna törzshelyére. Kötelező ellátogatni ebbe a most 80 éves monumentális szállodába, hiszen a hely szelleme, a levegő, a látnivaló olyan feltöltődést ad, amely páratlan érzés a turistának. 

Galyatető. A legendás 80 éves szálloda 

Ezúttal örömmel tapasztaltuk, hogy a négycsillagos hotelben ismét minden rendben – étel, szállás, kiszolgálás. Ugyanis a színvonal pár év alatt sajnos esni kezdett, amely leginkább az ételválasztékon és a minőségen, illetve a szobák tisztaságán látszott. 

A vezetőség tavalyi lefejezése, az új igazgató 2018-as érkezése és az új chef érezhetően jó irányba tereli a szállodát – a változások most már éreztetik hatásukat. Juhász Attila chef és fiatal, lelkes csapata olyan ételeket alkot, amelyek a mai gasztroirányzathoz maximálisan igazodnak.

Van hagyományos és van újhullámos elgondolás, kreativitásból, ízekből nincs hiány. Információink szerint már tavaly is beindulhatott volna az új irányvonal, ha van szakképzett munkaerő. Mostanra az is lett, az étterem csapata alappillére, erőssége a szállodának. 

Juhász Attila chef (balra 2.)  és csapata - Munkaerő nélkül nem lehet csodát tenni - most van elég dolgozó
Fotó: Facebook

Az ételek választéka, és a svédasztal folyamatos feltöltése, a szobák és a parkok fejlesztése dicsérendő.
Fájlalom, sőt dühítő, hogy korábban nem lett volna szabad visszaélni a hírnévvel és a helyszín különlegességével.
Nem könnyű feladat a mélygödörből visszamászni a csúcsra. Ez, a Mátrában ebben a szállodában akár szó szerint is értendő! 

Kilátás az új napozórészről a Kékesre

Újra a vendég van a középpontban, épül az unió-kompatibilis gyerekjátszótér, a kalandpark, a napozórész, de új a terasz és a függőágyak területe is.

A fitnessgépeket is lecserélték – így most már a szobakerékpár is iPhone kompatibilis.  Igen, mindez elvárható a négy csillag esetében. Csak úgy, mint a pár száz méterre lévő Kodály kápolna környékén, amelyet szinte már az összedőlés fenyegetett. Most felújítják – szerencsére. 

A szállodától pár száz méterre megújul a kápolna. Kérdés, mi lessz a padokkal...

Összegzésképp elmondható, a Mátra és az erdő most csak azért volt szebb, mert az eső után zöldebb volt a táj, az utak továbbra is pocsékok, a fejlesztések elengedhetetlenek lennének. Valami pedig készül a galyatetői nagyszállóban – az irány jó, a vendégek pedig haza sem akarnak menni. Kell ennél több? Ám mégis az érzés kettős, hiszen az ország legszebb része lehet az enyészeté. Most még nem késő észbe kapni!