Hogy lehet kibírni a kánikulát klíma nélkül? 100 éve még tudták a választ 

Napról napra dőlnek meg a melegrekordok, már a hajnal sem hoz enyhülést. Nehéz ezt kibírni, főleg azokban a házakban, ahol nincs klíma, és 30-35 fokra is felmelegednek a belső, terek.

Természetesen benne van ebben a klímaváltozás hatása, a Kárpát-medencében egyre gyakoribbak, és hosszabbak lesznek a mostanihoz hasonló nyári hőhullámok, az ELTE Meteorológiai Tanszéke már évekkel ezelőtt megjósolta modellszámítások alapján, hogy a nyári napok száma 20-50 százalékkal nőni fog 2070-re hazánkban, 20-70 százalékkal több napon lesz hőségriasztás, és a szeptemberből is nyári hónap lesz.

Ám az vitathatatlan, hogy nem mai jelenség a nyári meleg, nem véletlenül halljuk a hírekben, hogy 100 éves melegrekordok dőltek meg. De mégis hogyan bírták ki a hőséget az emberek egy évszázaddal ezelőtt, amikor az otthonok mesterséges hűtése még nem jöhetett szóba, hiszen még nem találták fel a klímaberendezést? Szakértő segítségével találtunk néhány pofonegyszerű építészeti megoldást, amelyek a mai napig működnek.

A vályog kint tartja a meleget

A régi idők építészete számos kreatív és hatékony módszert kínált a hőség kivédésére. Ezek a megoldások, amelyek sokszor a helyi éghajlati viszonyokhoz és a rendelkezésre álló anyagokhoz igazodtak, ma is relevánsak lehetnek a fenntartható építkezési módszerek fejlesztésében.

Noha nyilvánvalóan azért épültek vályogból a régi parasztházak, mert a fa mellett ez az építőanyag volt a legkönnyebben elérhető a természetben, tény, hogy

a vályog nagy hőtároló képességgel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy lassan veszi fel és adja le a hőt. Ez a tulajdonság nyáron különösen hasznos, mert a vályog nappal lassan melegszik fel és éjszaka adja le a hőt, így a belső tér hűvösebb marad.

- A régi vályogfalazatú parasztházak falai általában 50-70 cm vastagok voltak, ami nemcsak a szerkezeti stabilitást biztosította, hanem kiváló hőszigetelőként is működött - mondja a Növekedés.hu-nak Török András, az épületfelújításokkal foglalkozó Alpinnováció Kft. vezetője hozzátéve, a vályog természetes módon lélegzik, azaz száz évvel ezelőtt is képes volt a párát felvenni és leadni, ezáltal szabályozva a belső páratartalmat és elősegítve a kellemes belső klímát.

A vályogfalak nagy tömege miatt lassan reagáltak a hőmérséklet-változásokra, így a külső hőingadozások kevésbé érzékelhetők belül. Egy megfelelően karbantartott vályogházban, ahol a falak jó állapotban vannak és a szellőzés is megfelelő, a belső hőmérséklet napközben általában 22-26 fok között mozgott, miközben kint 36 fokban játszott a délibáb a puszta fölött.

Török András rámutat, a vályogházakat manapság sem szokás szigetelni, erre egyébként is csak speciális építőanyagokkal lenne lehetőség.

Tudták a régiek azt is, hogy a növényzet a legjobb klíma, ezért a házak déli oldalához tudatosan telepített szőlőlugasokkal és más futónövényekkel természetes árnyékot biztosítottak, ami csökkentette a ház falainak közvetlen napsugárzás általi felmelegedését. A zöld növényzet, a fák árnyéka és párolgás hűvösebbé tette a környezetet.

Nem csak az esőtől védett a tornác

A ház körül elhelyezkedő fedett verandák természetes árnyékot biztosítottak, és lehetőséget nyújtottak a kültéri életre anélkül, hogy közvetlen napsugárzás érte volna a lakókat. Hasonlóan a verandákhoz, a tornácok is védelmet nyújtottak a napsugarak ellen, és a szellőzés révén hűvösebb levegőt biztosítottak.

A házak részben vagy teljesen a földbe építése természetes hőszigetelést biztosított, mivel a föld állandó hőmérséklete szabályozta a belső klímát. Ilyen sziklába vájt lakásokat találunk többek között a Bükkben és a Mátrában. Jól mutatnak a skanzenekben a fehér falú házikók, de a meszelt falaknak nem csak esztétikai oka volt: visszaverték a napsugarakat, csökkentve a hőfelvételt és hűvösebbé téve a belső tereket.

Akárcsak napjainkban, a tehetősebbeknek már évszázadokkal ezelőtt is több eszközük volt a nyári hűsölésre, az udvarokban elhelyezett szökőkutak és vízfelületek párolgása hűtötte a levegőt, kellemesebb klímát teremtve a belső udvarokban és kertekben. A polgári otthonokra jellemző magas mennyezetek pedig lehetővé tették a meleg levegő felfelé történő áramlását, így a lakótér alacsonyabb részei hűvösebbek maradtak. 

Az építészeti hagyományok sok esetben ma is relevánsak, és inspirációként szolgálhatnak a fenntartható építkezési módszerek fejlesztéséhez. A vályogfalak, verandák, a növényzet, a fehérre meszelt falak és a terepbe épített házak a klímaberendezések korában is hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek elviseljék a nyári hőséget