A XXI. század kihívása: a hosszabb élet nem egészségesebb! 

Az életmóddal összefüggő betegségek terhe fentiek fényében tovább nőtt.

Az OECD 2026-os elemzése szerint 1990 és 2023 között az Európai Unióban a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása 21, a daganatos betegségeké 39, a krónikus obstruktív tüdőbetegségé 41, a diabéteszé pedig 64 százalékkal emelkedett.

2023-ban minden tizenkettedik uniós polgár diabétesszel élt. A növekedésben a kockázati tényezők, az öregedés, a javuló túlélés egyaránt szerepet játszanak.

A WHO e betegségeket a noncommunicable diseases, röviden NCD-k csoportjába sorolja. Magyarul többnyire nem fertőző betegségeknek nevezik őket; közös, nagyrészt befolyásolható kockázati hátterük miatt itt én az életmóddal összefüggő betegségek kifejezést használom. A WHO az NCD-k visszaszorítását a fenntartható fejlődés kiemelt céljává tette: 2030-ig egyharmaddal kívánja csökkenteni a korai NCD-halálozást. Ajánlásai elsősorban kockázati tényezőket, mint a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a táplálkozást, a fizikai aktivitást és az egészséget alakító környezetet célozzák.

Az az életmóddal összefüggő betegségek visszaszorítása egyszerre gazdasági és intézményi kérdés.

Az OECD által vizsgált négy nagy betegségcsoporthoz – a szív- és érrendszeri betegségekhez, a daganatos betegségekhez, a krónikus légzőszervi betegségekhez és a cukorbetegséghez – köthető az Európai Unió 75 éves kor előtti halálozásának 46 százaléka. Ha az uniós országok kockázati mutatói elérnék a legjobban teljesítő országok negyedének mai szintjét, a korai halálozás 11,5, az egészségügyi kiadás 4,6 százalékkal csökkenhetne. Változatlan kockázati szintek mellett viszont 2050-ig 29 százalékkal nőhet az új NCD-esetek, 70 százalékkal a több ilyen betegséggel egyszerre élők száma, az egy főre jutó NCD-egészségügyi kiadás pedig 54 százalékkal emelkedhet az EU-ban.

Magyarországon az egészségromlás már a munkaképes korú lakosság körében is jelentős társadalmi és gazdasági veszteséget okoz.

Joó Tamás és munkatársai számításai szerint 2019-ben a közel 4,8 millió 30–64 éves magyarra személyenként átlagosan 51 elvesztett egészséges naptári nap, ezen belül 35 munkanap jutott. Ez az éves munkanapok 14 százalékával egyenértékű veszteséget jelentett. A korai halálozás, a rokkantság, a munkából való hiányzás és a csökkent munkaképesség következményeivel együtt a közvetlen és közvetett társadalmi költség elérte a 3425,3 milliárd forintot, a 2019-es magyar GDP 7,21 százalékát.

A javulás lehetősége is számszerűsíthető.

Ha a levegőszennyezés, a káros alkoholfogyasztás, az elhízás, a fizikai aktivitás, a dohányzás és az egészségtelen táplálkozás magyar mutatói elérnék az OECD- és EU-országok legjobban teljesítő negyedének mai szintjét, az OECD modellje 2026 és 2050 között évente átlagosan mintegy 89 ezerrel kevesebb új megbetegedést, 17,9 százalékkal kevesebb korai halálozást és 10,9 százalékkal alacsonyabb egészségügyi kiadást jelez.

A foglalkoztatás 92 ezer teljes munkaidős állásnak megfelelő kapacitással, a GDP pedig 3 százalékkal lehetne magasabb.

Anglia korán szembesült az életmóddal összefüggő betegségek gazdasági terheivel. A 2-es típusú diabétesz ellátása az NHS költségvetésének mintegy tizedét köti le, miközben kétmillió ember tartozik a magas kockázatú csoportba. A válasz a világ első országos, bizonyítékokon alapuló diabéteszmegelőző programja lett. A kilenc hónapos program az étkezés, a testsúly és a fizikai aktivitás tartós változtatását segíti. Több mint 1,6 millió embert irányítottak már a programba; a programot befejezők körében 37 százalékkal csökkent a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázata.

Joggal merül fel a kérdés: az orvosi egészségügynek milyen szerepe van az életmóddal összefüggő betegségek esetében? Az igaz, hogy segítségével korábban ismerhetjük fel a betegségeket, hatékony gyógyszeres terápiák állnak rendelkezésre, és jelentősen csökkenthetők a szövődmények. A hagyományos, intézményes, általam „orvosi”-nak nevezett egészségügyi rendszer jellemzően azonban akkor találkozik az emberrel, amikor a betegség már kialakult, és akkor is epizodikusan, ezért kevéssé alakítja azokat a körülményeket, amelyek nap mint nap létrehozzák, fenntartják, illetve rontják az életmóddal összefüggő betegségeket.

Erre már az 1986-ban elfogadott Ottawai Charta is rámutatott. Alapmondata szerint

az egészség ott keletkezik és formálódik, ahol az emberek tanulnak, dolgoznak, játszanak és szeretnek.

Vagyis az otthonokban, az iskolákban, a munkahelyeken és a közösségekben; abban, hogyan étkezünk, mozgunk, pihenünk és kapcsolódunk egymáshoz, valamint abban, hogy milyen döntéseket tesz könnyűvé a környezetünk. Az egészségügyi intézmények többnyire e folyamat következményeivel találkoznak.

Negyven évvel Ottawa után a XXI. század központi egészségkihívása jól látható. A XX. század kiváló rendszert épített döntően az akut, a fertőzéses, a sebészeti és az intézményes ellátást igénylő betegségek felismerésére és kezelésére. Az életmód alakításában, így az életmóddal összefüggő betegségek megelőzésében és gyógyításában azonban ez a rendszer láthatóan csak korlátozott eredményességgel bír.

Az Ottawai Charta kijelölte, hol kell beavatkoznunk, e felismerést azonban azóta sem sikerült olyan működő rendszerré alakítanunk, amely a mindennapi életben tartósan képes támogatni az életmód megváltoztatását. Ebben az is szerepet játszott, hogy 1986-ban még nem állt rendelkezésre a mai mélységű tudományos ismeret a táplálkozás, a mozgás, az alvás, a stressz, a káros szenvedélyek, a társas kapcsolatok és a viselkedésváltozás egészségi hatásairól. E tudás jelentős része az elmúlt két-három évtizedben gyűlt össze.

A mindennapi életmóddal foglalkozó orvostudományi ág, az életmódorvoslás az 1990-es években kezdett önálló tudományos és szakmai területté szerveződni. Első átfogó tankönyve 1999-ben jelent meg, majd szakmai társaságok, folyóiratok, képzések, kompetencialeírások és minősítési rendszerek épültek köré. Az első orvosi kompetenciákat 2010-ben határozták meg, 2022-ben pedig több egészségügyi szakma együttműködésére építve korszerűsítették őket. Az életmódorvoslás mára eljutott oda, hogy ne csupán egy szűk szakmai kör szemlélete legyen, hanem az orvosok és más egészségügyi, illetve mozgásszakemberek számára is megismerhető, tanítható és a gyakorlatban alkalmazható tudássá váljon.

Magyarországon az életmódorvoslás hazai szakmai építkezését e cikk szerzője indította el 2011-ben. A folyamat mára világelső mérföldkőhöz érkezett:

az Életmódorvostan és prevenció licencképzés révén Magyarországon, a világon elsőként vált az életmódorvostan az orvosi szakképzés államilag elismert részévé.

A tizenhárom hónapos, interdiszciplináris képzés a szakorvosokat az életmóddal összefüggő betegségek kockázatfelmérésére, megelőzésére és életmódterápiájára készíti fel. 2026 őszén pedig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen elindul az egészségorientált mozgásszakember-képzés, amely a mindennapi megvalósításhoz szükséges szakemberi hátteret kezdi kiépíteni.

A szakemberképzések elindításával gyakorlatilag az életmód terén is megkezdődött egy olyan intézményesülési folyamat, amilyen az orvosi egészség területén a XX. században zajlott le. A modern orvoslás tudását akkor képzési rendszer, meghatározott szakmai kompetenciák, intézmények, jogszabályok, szervezési elvek és finanszírozási formák tették széles körben alkalmazhatóvá. Ezek egymásra épüléséből alakult ki a ma ismert teljes egészségügyi intézményrendszer.

Az életmód egészség területén most az első nélkülözhetetlen elem, a szakemberképzés indult el.

Erre épülhet rá a feladat- és kompetenciamegosztás, a szakmai protokollok és a minőségbiztosítás, a jogszabályi környezet, majd a szervezési és finanszírozási rendszer. A következő lépés olyan, mindenki számára elérhető szolgáltatások hálózatának kialakítása lehet, amely az embereket a mindennapi életmód minden területén képes támogatni.

Ez az új rendszer az orvosi egészség rendszerével párhuzamosan, ahhoz kapcsolódva és azzal együttműködve épülhet fel. Az orvosi egészség rendszere elsősorban a betegségek felismerésére, diagnosztikájára, kezelésére és szövődményeik csökkentésére szerveződött. A mindennapi életmód egészségének rendszere pedig azokban a színterekben fog működni, ahol az egészség ténylegesen formálódik: az otthonokban, az iskolákban, a munkahelyeken, a sport és a szabadidő tereiben, valamint a helyi közösségekben. Feladata, hogy az embereket az egészséget támogató szokások kialakításában és fenntartásában segítse.

Ez a XXI. század valódi egészségkihívása: hogyan tudunk tartósan, szervezetten és a mindennapi élet valós színterein hatni az életmódra. Az Ottawai Charta negyven éve megmutatta, hol kell beavatkoznunk. Azóta megszületett hozzá a tudományos tudás, most pedig megkezdődött a szakemberek képzése és az intézményi alapok lerakása. Vajon most érkeztünk el ahhoz a történelmi ponthoz, amikor a XX. században felépült orvosi egészség rendszere mellé felépíthetjük a mindennapi életmód egészségének XXI. századi rendszerét?