A csúcsjelölti rendszer bukásának margójára

Elemzések2019. júl 18.Győri Enikő

Felszállt Strasbourgban a fehér füst, az Európai Parlament megválasztotta a német kereszténydemokrata politikust, Ursula von der Leyen asszonyt az Európai Bizottság elnökének. Ezzel végérvényesen pont került az ún. „Spitzenkandidat”, azaz csúcsjelölti rendszer végére, azaz arra, hogy az EP-választásokon induló pártok kinevezik egyik nemzeti listájuk vezetőjét csúcsjelöltnek, aztán elvileg ők versengenek az Unió legfontosabb tisztségéért.

Alább nem fogok mást tenni, kedves Olvasó, mint hogy időrendbe szedem a történéseket Manfred Webernek az Európai Néppárt (EPP) tiszavirág életű csúcsjelöltségéről az Európai Bizottság élére, arról, hogy a Spitzenkandidat elnevezésű intézmény miként került a történelem süllyesztőjébe. Aztán mindenki megítélheti, sérült-e az európai demokrácia azáltal, hogy a hétfőig német védelmi miniszter asszony vezeti ősztől az Unió javaslattevő és végrehajtó szervét. 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Győri Enikő EP-képviselő

2018. november 7-8. Helsinki

Az Európai Néppárt a kongresszusán dönt arról, hogy az európai parlamenti frakcióvezetőjét, Manfred Webert jelöli az Európai Bizottság élére. Öt évvel korábban Junckert részesítették ebben a kegyben. Akkor Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelezte, nem ért egyet sem az intézménnyel (mivel az nem szerepel a szerződésekben, s azokon kívül pedig csak ingoványos talajon tudunk mozogni), sem a jelölttel. Helsinkiben viszont nem kérdőjelezi meg Weber személyét, bár korábbi fenntartásai a „Spitzenséggel” szemben fennmaradnak.

2019 eleje

Támadásba lendülnek a kis pártok a néppárti családon belül a Fidesz ellen. A Juncker-plakátok Budapest utcáin az utolsó cseppet jelentik. Március 20-án a párt közgyűlésén a Fidesz a tagsága önkéntes felfüggesztése mellett dönt, hogy csökkenjen a nyomás a kampány idején a Néppárton; ne kelljen állandóan magyarázkodni, miért nem rúgják már ki a Fideszt. Feláll egy háromfős „bölcsek tanácsa” tekintélyes néppárti politikusokból, akik majd megvitatják a Fidesz tárgyalódelegációjával a jogállamisági témakört, s majd javaslatot tesznek a párt felé a további lépések tekintetében (határidők nincsenek). 

2019. március 29-e

Mandfred Webertől a ZDF német televízió szó szerint a következőt kérdezi: „Mit tenne, ha csak a populista Fidesz szavazataival szerezhetné meg az Európai Bizottság elnöki posztját?” Erre Weber azt válaszolja, hogy akkor inkább nem vállalja a tisztséget, mert nem akarja, hogy jobbról válasszák meg; ő a középet akarja képviselni. Ne feledjük, kampány van, a cél a szavazatmaximálás minden országban a Néppárt mellett, ráadásul a Fidesz-ügyre megszületett egy mindenki által elfogadott eljárás. Weber mégsem ezt mondja az újságírónak, hanem baloldalra kacsintgat, mert tudja, a megválasztásához az ő szavazatukra is szüksége lesz. Küld ugyan egy SMS-t egy magyar kormányzati vezetőnek, hogy sajnálja a nyilatkozatát, ígér bocsánatkérést, de az soha nem érkezik meg a miniszterelnökhöz. 

2019. május 6-a

Orbán Viktor bejelenti, hogy nem támogatja Weber jelölését az Európai Bizottság élére. Nagy a felhördülés („Orbán már megint eltér a néppárti vonaltól”), és valahogy elsikkad, hogy maga Weber nyilatkozta, nem kéri a Fidesz szavazatait, s ugye a beígért bocsánatkérés sosem érkezett meg.

2019. május 26-a

Az EP-választásokon a Néppárt kapja a legtöbb mandátumot (182), a szocialisták a második helyen végeznek (154). Május 28. az első EU-csúcs (más néven Európai Tanács ülés, EiT) az intézményi posztokról. A csúcsjelölti rendszer nem kap átütő támogatást, többen, leginkább a visegrádiak és a liberálisok kételkednek, érdemi döntés nem születik. Június 20-21-én menetrend szerinti csúcs, fejlemény továbbra sincs, majd Tusk június 30-ára újabb rendkívüli ülést hív össze. 

2019. június 20-a

Az EP zöld és liberális frakciója bejelenti, hogy nem támogatják Weber jelölését a Bizottság élére. Berlinben Daul EPP elnök, Weber, Merkel és a CDU elnöke, Annagret Kamp-Karrenbauer – a legtöbb forrás (pl. a neves Politico) szerint a német szociáldemokrata Schulz sugallatára – egy szűkkörű találkozón amellett dönt, hogy Weber beéri öt év EP-elnökséggel és átengedi a Bizottság elnöki posztját Timmermansnak, aki a szocialisták Spitzenkandidatja volt. Merkel ezzel a tarsolyában utazik Osakába a G20-csúcsra. Nem meglepő módon a dolog tetszik a szocialista és a liberális kormányfőknek.

Egy dologgal nem számol a német kancellár: a saját pártján belüli lázadással. Az EiT-et megelőző június 30-ai néppárti csúcson teljesen egyedül marad, a tagpártok nem fogadják el a bizottsági elnöki poszt átjátszását a vesztes szocialistáknak.

Orbán Viktor ezen az ülésen nem vesz részt a felfüggesztés miatt, de nagy hatású levelet ír előtte Daulnak, amelyben aggodalmát fejezi ki a Néppárt önfeladása, megaláztatása és a rájuk szavazók cserbenhagyása okán. 

A deal a maratoni EU-csúcson is megbukik, a V4-ek és Macron összefogásának köszönhetően. A július 1-jei néppárti frakcióülésen az EP-ben Weber már úgy vezeti fel a történteket, mintha nem lett volna része abban, hogy a csúcsjelöltséget átengedő javaslat egyáltalán megszületett. A frakció továbbra is kiáll Weber mellett, elutasítja a poszt átjátszását Timmermansnak, és csak néhányan vetik fel óvatosan, hogy talán más néppárti jelölttel kellene előrukkolni, ha ez az ára, hogy az EPP-é maradjon a poszt. Weber Orbánt okolja a csúcsjelölti rendszer, s így a saját bukásáért, s átsiklik azon apró részlet felett, hogy ő nyilatkozta, nem kéri a Fidesz támogatását. A frakció előtt azért erre Szájer József emlékezteti…

Másnap, július 2-án az újabb csúcson Merkel tartózkodása mellett megszületik az alku: a CDU-s von der Leyen (a nevet Macron dobja be) jelölése mellett döntenek az állam- és kormányfők. Az esti frakcióülésen Weber lemond a csúcsjelöltségről, arról, ami tulajdonképpen már az első csúcs, május 28. óta halott ügy volt. 

Ennyi a kronológia. Zárásként kerüljön ide, mit is mond az uniós szerződés az Európai Bizottság elnökének megválasztásáról:

17 (7) Az európai parlamenti választások figyelembevételével és a megfelelő egyeztetések lefolytatása után az Európai Tanács minősített többséggel eljárva javaslatot tesz az Európai Parlamentnek a Bizottság elnökének jelölt személyre vonatkozóan. Ezt a jelöltet az Európai Parlament tagjainak többségével választja meg. 

Ami végül történt, az pontosan ezt követte.

A helyzet súlyos, de nem reménytelen – szokták mondani. Csak nagyon észnél kell lenni, s nem baj, ha van egy kronológiánk az események valódi sorrendjéről, ok-okozatról, miért-ekről, még a XXI. század kommunikációs világában is. A szerződések által nem ismert intézményeket kitalálni, s elvárni azok teljesítését nem vezet semmi jóra. Túl komoly dolog, túl sok a szereplő, s túl nagy a tét, mint hogy ne egyételmű szabályok szerint játsszuk az Európai Unió nevű társasjátékot.

A szerző diplomata, a Fidesz Európai Parlamenti képviselője.