Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A Disney-t meg lehet még menteni? – A milliárdos médiabirodalmat nehéz lesz gatyába rázni

Elemzések2022. dec. 4.D.J.

A 71 éves Bob Iger egyelőre képtelen megtalálni a megfelelő utódot a Disney élére.

Ha csak egy felületes pillantást vetünk rá úgy is tűnhet, hogy a Disney háza táján nincsenek nagy bajok. Legújabb zászlóshajójuknál a Disney+ streaming-szolgáltatásnál például folyamatosan nő az előfizetők száma.

Csak a legutóbbi negyedévben 12 milliós növekedést produkáltak.

Közben idén a mozifilmjeik csak az Egyesült Államokban több mint 1,2 milliárd dollárt kaszáltak. A COVID lecsengése után a vidámparkjaik forgalma is megnőtt. A legutóbbi negyedévben a bevételeik ezen a fronton elérték a 6,1 milliárd dollárt.

Az egeres cégnél mégis komoly bajok vannak. Ez akkor lett a napnál is világosabb, amikor november 20-án váratlanul azonnali hatállyal kihajították a cégvezért, Bob Chapeket, aki még 2020 februárjában került a cég élére.

A helyére pedig újfent visszahívták Bob Igert, aki korábban 15 évig állt a Disney élén.

Eddig négyszer halasztotta el a visszavonulását. A mostani ígéret szerint két évre fog maradni. A szakértelmére pedig szükség is lesz, mert vannak gondok bőven. Nézzük pontokba szedve mi mindent kell helyrehoznia.

1. A Disney+ csak viszi a tőkét. A videótár szolgáltatás óriási tempóban égeti a pénzt. Hiába jönnek az új előfizetők, a veszteség, amelyet termel egyre nagyobb. A múlt negyedévben 1,5 milliárd dolláros mínuszt produkált a streaming részleg. Iger a napokban le is szögezte, hogy szemléletmódot kell váltani: nem a tagok számát, hanem a profitot kell növelni.

2. A Pixar sikerszériája véget ért. Hosszú időn át a vállalatcsoport egyik legfontosabb tartóoszlopa a Pixar volt. A 3D-s animációban utazó céget még maga Iger egyesítette a Disney-vel. A 7 milliárd dolláros üzlet pedig jó befektetésnek bizonyult, hisz a Pixar sorra szállította a sikerfilmeket, elég a Toy Story folytatásokra, a Wall-E-ra vagy a Felre gondolni.

Az utóbbi időben azonban ezaz animációs részleg megfeneklett.

A COVID idején rászoktatták a családokat, hogy a gyerekfilmeket rögtön lehet online nézni, a járvány után pedig a szülők nem akartak visszaszokni a mozikhoz.

Emiatt hiába kezdték el újra a nagyvásznakra küldeni a filmjeiket, azok sorra vallanak kudarcot a mozipénztáraknál. Idén már a Toy Story sorozat mellékhajtásának szánt Lightyear is csalódást okozott, de a pár hete debütált Fura világ a becslések szerint akár 100 millió dolláros veszteséget is termelhet a Disney-nek.

3. A vidámparkok látogatói egyre bosszúsabbak. Bár a vidámparkok idén jó évet zártak, a fekete fellegek ennél a divíziónál is gyülekeznek.

A felmérések azt mutatják, hogy mióta idén árat növeltek, egyre többen csalódottan távoznak a parkokból és sokan úgy érzik, hogy ha a parkon belül nem kezdik el szórni a pénzt, akkor nem kapnak igazán maradandó élményt.

Aki a hosszú soroktól teljesen szabadulni akar annak például átváltva majdnem plusz tízezer forintot kell fizetnie attrakciónként.

4. Korrigálni kell a PR-on. Bob Iger remekül ért ahhoz, hogy védje a vállalat imázsát. A vezetése alatt az összetűzések jószerivel sose kerültek napvilágra. A belső vitákat sikerült a színfalak mögött rendezni. A helyére lépő Chapeknek ez már nem annyira ment. Nem sokkal a stafétabot átadása után például egy hangos vitába bonyolódtak az egyik színészükkel. Scarlett Johanssont felháborította, hogy a Fekete Özvegy forgalmazásánál nem vették figyelembe a korábbi megállapodásukat, ezért be is perelte a céget.

5. Rendezni kell az utódlást. Önmagában nem elég az, hogy a 71 éves Iger jól tudja kezelni a Disney-t. Találnia kell egy megfelelő utódot. Ez eddig több ízben se jött össze neki. Korábban a volt pénzügyi vezetőnek Tom Staggs-nak akarta átadni a vezetői széket, majd jött Bob Chapek. Egyik se bizonyult jó választásnak.

Ezek után ráadásul két év múlva bárkit neveznek ki Iger helyére, először mindenki azt lesi majd, hogy ez tényleg a soron következő vállalatvezér vagy csak egy újabb Chapek, akit rövid időn belül le kell váltani és aki után megint vissza kell könyörögni Igert.