A járvány segít az AliExpress-nek behálózni Európát

Elemzések2020. máj. 18.D.J.

A koronavírus miatt megnőtt a kínai webáruház népszerűsége Dél-Európában. Ha jövőre átadják a belga logisztikai központjukat az a kontinensen újabb lökést adhat a cégcsoport terjeszkedésének.

Az államtól csak egy maszkot kaptunk, pedig a háztartásunkban hat felnőtt és két gyerek él – panaszkodik Emanuele. Az Észak-Olaszországban élő 20 éves férfi múlt hónapban adta le élete első rendelését az AliExpress-en. Mint annyi más európai, ő is egészségügyi eszközöket vásárolt. Mivel a kontinensen sok helyi boltban kifogytak a készletek, egyre többen fordulnak a kínai webáruházhoz, ahol most a kézfertőtlenítőket is úgy viszik, mint a cukrot.

A szájt tulajdonosa az Alibaba már a járvány előtt is Európában akart terjeszkedni.

A betegség most csak megkönnyíti a dolgukat. A lábukat főleg olyan piacokon igyekeznek megvetni, ahol az e-kereskedelem még nem annyira fejlett. Tehát az Egyesült Királyság vagy Németország helyett inkább Dél-Európára összpontosítanak. A Financial Times beszámolója szerint mióta a koronavírus megjelent, Olaszországban és Spanyolországban az Alibaba az online kereskedők között egyike volt a legnagyobb Facebook hirdetőknek. A marketing-kampánynak meg is lett az eredménye. A spanyoloknál például az idei első negyedévben 20 százalékkal nőtt az AliExpress látogatottsága.

De a mobil alkalmazásuk a maga kategóriájában a legkeresettebb app-ok közé Franciaországban és Lengyelországban is bekerült.

A kínai remények szerint, miután az új európai vevők alaposan bevásároltak a szájmaszkokból, idővel felfedezik, hogy a webáruházukban mást is lehet kapni. A felületükön ugyanis mintegy 100 millió termék érthető el. A harc azonban Spanyolországban és Olaszországban nem csak a fogyasztókért zajlik. Az Alibaba célja, hogy a helyi kereskedők is az AliExpress-en adják el az áruikat. Vagyis azt szeretnék, ha például a milánói felhasználók akkoris hozzájuk fordulnának, amikor csak a szomszéd város egyik boltjában akarnak venni valamit.

Az eladókat az utóbbi egy évben kedvező konstrukciókkal édesgették magukhoz.

Szemben a legnagyobb konkurensükkel, a piacvezető Amazonnal, náluk nincs 39 eurós havidíj. Csak egy alacsony, 5-8 százalékos jutalékot kell fizetni az értékesítések után (az Amazonnál ez az arány 7 és 15 százalék között mozog). Viszont a fejlődésüket visszafogja, hogy sokan azt hiszik, hogy az AliExpress-en csak kínai árukat lehet venni. Egy spanyol kozmetikai cégnél például azt mondták, hogy a tavalyi második félévben 12-szer annyi terméket adtak el az Amazonon, mint az AliExpress-en. Részben pont azért, mert a kínai platform kínálatát még nem igazán ismerik az európaiak. A kereslet viszont növekszik. Ezt jelzi, hogy az Alibaba Kínából Európába egyre több árut küld légi úton.

„Hangcsou-ból a [belga] Liège-be régen heti három járatot indítottunk. Most már négyet. A következő két hétben pedig ezt a számot még eggyel meg fogjuk toldani”

– mondta el még április végén az Alibaba szállítmányozási leányvállalata, a Cainiao vezetője, James Zhao. Épp azért, hogy Európát bevegyék az ázsiai vállalatnál az említett Liège városát elkezdték logisztikai központtá alakítani. Ezt a kezdeményezést a belga kormány szívesen támogatja, néhány helyi lakos viszont tart a növekvő forgalomtól.

„Nem akarok egy olyan városban élni, ahol nem lehet normálisan aludni, mert minden este több ezer repülő szálldos a levegőben”

– idézte az egyiküket a Politico.

A beruházást viszont úgy tűnik, a járvány se tudja megakasztani. Liège-ben a logisztikai központját az Alibaba 75 millió euróból építi 30 futballpályányi területen. A jövőre esedékes átadás fontos mérföldkő lesz majd az Amazon elleni harcban. Jelenleg ugyanis, ha a kiszállítások gyorsaságáról van szó, itt Európában az amerikai konkurenssel nem tudják felvenni a versenyt. Ez a felállás azonban 2021-ben megváltozhat. A cél most az, hogy a nemzetközi kiszállítások idejét levigyék 72 órára.

Persze mindehhez fontos hozzátenni, hogy az Alibaba egyelőre komoly lemaradásban van az Amazonhoz képest. Tavaly az utolsó negyedévben a kereskedelmi ágazatuk nettó forgalma átváltva 20 milliárd dollár volt. Tekintélyes összegről van szó, viszont az Amazon ugyanebben az időszakban csak az e-kereskedelemnek hála 67 milliárd dolláros árbevételt produkált.