Nyugaton tárt karokkal várják a kelet-európaiakat a betakarítási munkákra - Ilyen körülményekre lehet számítani a földeken

Pillanatok alatt hatalmas munkaerőhiányt okozott Nyugat-Európában a koronavírus-járvány, mert a jórészt Kelet-Európából érkező idény- és vendégmunkások nem tudtak útnak indulni, illetve bejutni a munkalehetőségeket nyújtó célországokba.

A vírus terjedése különösen nagy válságot idézett elő a mezőgazdaságban, mert a járvány megállítása érdekében hozott tavaszi döntések – határlezárások és karantén intézkedések – a szántóföldi zöldség- és gyümölcstermelésben egybeestek a betakarítási idénymunkák kezdetével, illetve felpörgésével.

A járvány mára teljesen világossá tette, hogy a nyugat-európai gazdag országok mennyire rászorulnak a kelet-európai munkaerőre, mivel saját állampolgáraik bizonyos tevékenységeket egyszerűen nem hajlandók elvégezni.

A mezőgazdasági példánál maradva, Nagy-Britanniában és Németországban gyorsan kiderült, hogy 80-90 ezer külföldi munkás hiányzik a földekről, Franciaországban pedig 200 ezerre becsülték a betöltetlen munkahelyek számát a külföldi munkaerőtől megfosztott agrárgazdaságokban.

Az első döbbenet után szinte minden munkaerőhiányos országban felmerült, hogy az átmenetileg vagy végleg munkanélkülivé váló nemzetbeli munkavállalókat kellene átcsoportosítani a mezőgazdasági munkálatokra.

E törekvések azonban nem sok eredménnyel jártak, mert megint csak az derült ki, hogy az agrárium – pláne az elérhető napszámos bérek mellett – nem vonzó a más szakmákban dolgozók számára.

Emellett azonban az is világossá vált, hogy gazdálkodók sem szívesen alkalmaznak olyanokat, akiknek semmilyen tapasztalatuk sincs a mezőgazdasági munkavégzésben.

Az Eurostat adatai szerint Nyugat-Európa elsősorban a román és a lengyel munkásokra támaszkodik, akik körül több millióan dolgoznak a hazájukon kívül minden gazdasági ágazatban. A magyar állampolgárok közül 500-600 ezren élhetnek más uniós tagállamokban, illetve az EU-n kívüli nyugat-európai országokban, de háromnegyedük három országban – Németországban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában - dolgozik.

A statisztikák szerint az Európában állás találó magyarok 40 százaléka Németországban, 20-21 százalékuk az Egyesült Királyságban, 15-16 százalékuk Ausztriában vállal munkát.
A Nyugatra induló magyar munkavállalók között az ingázók, a vendégmunkások, a szerencsét próbálók és a kiköltözők egyaránt megtalálhatók. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb külföldre távozót a kedvezőbbnek tűnő pénzkereseti lehetőségek motiválják. A kvalifikáltabb munkavállalók igényesebb szakmákat próbálnak választani, de a szegényebbeknek, illetve a képzetleneknek vagy kevésbé képzetteknek embert próbáló, nehéz munkákat is el kell vállalniuk.

Többnyire ilyenek a mezőgazdasági tevékenységek is, de a nyugat-európai agrárium nem elsősorban magyar (idény)munkásokra épít. Egyes adatok szerint például a Nagy-Britanniában tavaly foglalkoztatott gyümölcsszedők 98 százaléka Romániából és Bulgáriából érkezett.

A magyar agrárgazdaságban érdekes módon a nyugat-európaihoz hasonló jelenséggel találkozhatunk, ha a hazai vállalkozások helyzetét vesszük górcső alá.

Nálunk is általánossá vált, hogy bizonyos mezőgazdasági tevékenységeket – főként a nagy fizikai erőkifejtést igénylő - betakarítási munkákat – a hazai munkavállalók nem preferálják. Ezért a magyar termelők is arra kényszerülnek, hogy tőlünk keletebbre élő, szegényebb idénymunkásokat alkalmazzanak, akik a keményebb feladatokat is hajlandók végrehajtani.

A magyar mezőgazdaságba évente több tízezer – elsősorban Erdélyből és Kárpátaljáról származó – vendégmunkás érkezik, bár az idén a járvány miatt az ő bejutásuk is kétségessé vált. A kormány azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére a közelmúltban úgy döntött, hogy megteremti számukra a munkavégzési célú beutazási lehetőségeket.

Mivel a kelet-európai munkavállalók közlekedését a járványban hozott korlátozó intézkedések az idén ellehetetlenítették, egyes nyugat-európai vállalatoknak rendkívüli megoldásokat kellett alkalmazniuk ahhoz, hogy a vendégmunkásokat kijuttathassák. Így több gazdasági társaság is külön repülőgépeket bérelt ahhoz, hogy a hiányzó munkásokat – elsősorban Romániából - kiszállíthassa. Arról viszont nincs konkrét információ, hogy magyar állampolgárokat is ilyen csoportos szervezéssel toboroztak volna nyugati munkavégzésre.

A vírushelyzet megakadályozta azt is, hogy a magyar munkavállalók önerőből induljanak el nyugat-európai munkát szerezni. Ezt elsősorban nem is a hazai korlátozások, hanem a fogadó országok intézkedései nehezítették meg. Az egészséges magyar munkakeresők nekivághattak volna, de a járványveszély az utazást túlságosan kockázatossá tette, és az is bizonytalanná vált, hogy a kiszemelt országokig egyáltalán eljuthatnak-e.

Ugyanez volt a probléma azoknál is, akik valamely szomszédos országban – így például Ausztriában – szerettek volna ingázóként dolgozni, mert ezt a határzárak miatt sokáig nem tehették meg. A két kormánynak azonban sikerült megállapodnia abban, hogy az ingázó munkavállalók április 1-től az osztrák–magyar határszakasz valamennyi nyitva tartó határátkelőhelyét igénybe vehetik. A belépők azóta kilométer-korlátozás nélkül utazhatnak be, ha munkáltatói igazolást tudnak felmutatni, illetve bizonyítják a megművelt földterületek tulajdonjogát vagy használati jogát.

A külföldi munkavállalást mostantól Európa-szerte is könnyítheti, hogy több ország is a szigorú korlátozások fokozatos feloldása mellett döntött, illetve az Európai Bizottság is külön közleményt jelentetett meg annak érdekében, hogy a munkavállalók gyakorolhassák szabad mozgáshoz fűződő uniós jogaikat. A bizottság egyúttal meghatározta a kritikus fontosságú ágazatokat és foglalkozásokat is, amelyeknél a tagországoknak akadálytalanná kell tenniük a belépést. Ez igaz a mezőgazdasági és élelmiszeripari munkavégzésekre is, mivel ezek a biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében szintén kiemelt tevékenységeknek számítanak.

Ha valaki Nyugat-Európába megy dolgozni, számítania kell arra, hogy minimálbérhez közeli bérezéssel kaphat csak idény- vagy betanított jellegű munkát.

Németországban havi 1400-1900 euróért kínálnak mezőgazdasági kereseti lehetőségeket, amely a 9,35 eurós óránkénti minimálbér körüli összegnek felel meg. Egy fejőnőnek például óránként 9,66 eurót fizetnek, a spárgaföldeken pedig egy óra alatt 9,88 eurót lehet keresni, de a munkabérek a tapasztalat, a szakismeret és a nyelvtudás függvényében, illetve régiók szerint is változhatnak.

Bár a gyenge forint a külföldi munkával elérhető kereseteket most felértékelheti, a Nyugat-Európában munkát vállalók jelentős részének komolyan meg kell szenvednie jövedelméért.

A sok külföldit foglalkoztató spárgaföldeken például reggel öttől olykor napi tizenkét óránál is többet kell dolgozni úgy, hogy háromszor negyedóra pihenőidő áll csak rendelkezésre.

Szembe kell nézni azzal is, hogy a nyugat-európai földeken sincs árnyék, a kukoricacímerezéshez magasra kell nyúlni, a trágya ott sem illatos, a vágóhidakon pedig ugyanúgy folyik a vér. Ezért aki nem az agráriumban „szocializálódott”, Nyugat-Európában is kockázatos mezőgazdasági vagy élelmiszeripari munkát vállalnia.

A sokszor mostoha munkakörülmények mellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy a munkaadók a kinti tartózkodásért jelentős költségeket is felszámíthatnak. Egy német krumpliföldre például úgy hirdetnek állást, hogy a lakókonténerek használatért havi 140 eurót plusz 25 euró áram- és vízhasználati díjat kell fizetni.

A mérleg másik serpenyőjében persze a már említett többletkereseti várakozások állnak. A költség- és jövedelemviszonyokat nehéz összehasonlítani, de egyes általános becslések szerint Nyugat-Európában egy magyar az itthoninál több mint kétszer annyit kereshet, és ez végeredményben a hazai béreknél körülbelül harmadával érhet többet. A nem kvalifikált munkáknál azonban az összes körülményt és tortúrát mérlegelve egyáltalán nem biztos, hogy a befektetett energia valóban megtérül és beteljesülnek a jövedelmi remények.