A magyar, aki a középkorban arról híresült el, hogy alászállt a pokolba
ElemzésekAmikor Tar Lőrinc pohárnokmester elárulta a magyar királynak, hogy mit látott a túlvilágon az uralkodó állítólag annyira megrémült, hogy rögtön elzálogosított tizenhárom szepességi várost.
A középkor embere néha egészen sajátos módon ütötte el az időt. Ahogy korábban írtunk is róla: volt hogy macskaégetéssel, medveheccel vagy „gyilkos focival” szórakoztatták magukat.
A kiválasztott kevesek pedig olykor igazán nagy kalandokba is belevágtak. Akiknek volt hozzá merszük a pokolba is lemerészkedtek. Persze okkal merül fel a kérdés: mégis, aki az alvilágot még életében akarja látni az hol találja a bejáratot a holtak birodalmához? A középkorban tudni vélték a pontos címet.
Írországban a Vörös-tó egyik szigetén egy barlangon keresztül lehetett útba ejteni a poklot. Akárki nem jöhetett ide: a középkor évszázadaiban a helyi püspök engedélye kellett a látogatáshoz.
A barlang legendája szerint Szent Patrik miután keresztény hitre térítette az íreket nem nézte jó szemmel, hogy a sziget lakói nem hisznek a túlvilágban. Az Úr azonban kisegítette Szent Patrikot. Kérésére a Vörös-tó szigetén megnyitotta a földet, hogy az írek a saját szemükkel is láthassák a mennyet, a purgatóriumot és a poklot.
A hely az évszázadok során fontos búcsúhellyé változott. Bár egyházi jóváhagyás nélkül nem lehetett felkeresni így is számos beszámoló maradt az utókorra azoktól, akik a saját szemükkel látták a csodás tárnát.
Persze ahogy teltek az évszázadok a szkeptikus hangokból is egyre több lett. Az 1500-as években Rotterdami Erasmus már úgy sejtette, hogy az emberek csak azért láttak „rémeket” a barlangban, mert a belépés előtt napokig koplalniuk kellett. Az elcsigázott hívőkre a böjt miatt törtek rá a víziók.
Richard Stanihurst, brit alkimista pedig lejegyezte, hogy a látogatókat már nem a mennyország vagy a Sátán, hanem csak az álmosság fogadja, ha leereszkednek a híres vájatba.
Ám még azelőtt, hogy a józan hangok felülkerekedtek volna két magyar is megjárta a barlangot. Az egyik Nagy Lajos alatt Troia város kormányzója volt. A másik - akit az útja igazán híressé tett - Zsigmond király pohárnokmestere, Tar Lőrinc volt.
A látomását egy dublini jegyzőnek mondta először tollba. Ez alapján nem lehetett egy türelmes alkat. Voltak, akik a belépés előtt több mint két hétig böjtöltek. Ő beérte öt nappal is. Az elbeszélés alapján a barlang bejárata után két gonosz szellem fogadta, akik ki akarták hajítani.
Majd egy szakállas figura arra kérte, hogy tagadja meg Jézust, de miután Lőrinc keresztet vetett a gonosz jelenés leköpte és eliszkolt.
Még egy gyönyörű nő is megpróbálta elcsábítani mielőtt odalent összefutott Szent Mihállyal, aki megmutatta neki a purgatóriumot. A dublini jegyzőnek Lőrinc bizonyos részletekről nem mert beszámolni. Azt állította, hogy az angyal bizalmas dolgokat osztott meg vele, amiket nem akar kiadni. Az egyik leghíresebb krónikásunk Tinódi Lantos Sebestyén azonban tudni vélte, hogy mi is volt a nagy titok:
állítólag Tar Lőrinc megtudta, hogy Zsigmond királynak már készítik a tüzes kádfürdőt a pokolban.
Zsigmond a história szerint ettől annyira megrémült, hogy a korona egyik ágacskáját és tizenhárom szepességi várost is elzálogosított, a megszerzett pénzen pedig Budán kápolnát emelt, hogy elkerülje a gyehenna tüzét.
Amikor Tar Lőrincet megkérdezték, hogy a túlvilágban csak lélekben járt vagy fizikai valójában kerített sort a látogatásra, nem tudott egyértelmű választ adni.
Tar története Arany Jánost is megfogta, ezért a kalandjára a Toldiban is utalt.
