A Netflixen hol lehet valami jót nézni? Segítünk a keresésben!

Athéné (2022)

Vannak filmek, ahol 10-20 perceket kell várni mire a cselekmény igazán beindul, máshol viszont már az első pillanatok magával ragadják a néző figyelmét. Az Athéné az utóbbi kategóriába tartozik. Alig telik el pár pillanat és máris robban egy Molotov-koktél egy sajtótájékoztatón, majd az akció még jobban belendül.

Egy rakás fiatal, akik a rendőri túlkapások ellen keltek ki, óriási léptékű zavargást robbantanak ki.

A film a modern Franciaország társadalmi problémáit taglalja. Persze francia rendőröket és tüntetőket gyakran látni a Híradó képein is. Csak nem ilyen tálalásban. Az Athéné akciói egészen lenyűgözően vannak megkomponálva.

Marianne (2019)

Egy horror-sorozat, amely akár még azoknak is elnyerheti a tetszését, akik egyébként nincsenek oda ezért a műfajért. A sztori hőse egy horror-regényíró, aki felkeresi a szülővárosát, egy partmenti kis települést, ahol kiderül, hogy a gonosz szellemek, akik az álmában kísértik a valóságban is léteznek.

A sorozat nem csak akkor lebilincselő, amikor a földöntúli jelenések kerülnek fókuszba.

A kisváros lakói is legalább ennyire érdekesek. Az alkotók láthatóan sokat merítettek Stephen King munkásságából. Mint az igazán jófajta Netflix-sorozatoknál, ha egyszer elkezdtük itt is könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy egyik részt nézzük a másik után. Viszonylag könnyen ledarálható: mindössze nyolc részből áll.

Afrika királynője (1951)

Ha azt mondjuk, hogy a Netflix nem bővelkedik a klasszikus alkotásokban, akkor még finoman fogalmaztunk. De azért egy-két gyöngyszemre rá lehet akadni. A klasszikus jelzőtől pedig ezúttal ne ijedjünk meg: nem valami köldöknézős drámáról van szó.

Bár több mint hetven éves, de ez a film annak, aki könnyed szórakozásra vágyik még mindig első-osztályú választás lehet.

A helyszín a vad Afrika, ahol egy fura páros: egy részeges kapitány és egy úri vénlány vágnak neki egy közös kalandnak, mindezt az első világháború idején, amikor nem csak a helyi állatvilágtól, hanem még a német katonáktól is tartaniuk kell. Humor, kaland és látvány is van itt dögivel.

A főszerepben a kor két színészóriása, Humphrey Bogart és Katharine Hepburn domborít. Előbbi az itteni alakításáért még Oscar-díjat is kapott.

Isten keze (2021)

A nagy rendezőket néha elkapja a nosztalgia a saját gyerekkoruk kapcsán. Nem ritka, hogy a neves direktorok a fiatalkoruknak állítanak emléket egy-egy filmmel. Nemrég Steven Spielberg is ezt tette „A Fabelman családdal”, de a listát hosszan lehetne sorolni Fellini Amarcordjától kezdve Kenneth Branagh Belfastjáig.  

Ezúttal a Nagy szépség rendezője Paolo Sorrentino kalauzol el minket abba az időbe, amikor még tinédzser volt.

Aki szeretne belekóstolni, hogy milyen lehetett a 80-as évek Dél-Olaszországa annak érdemes leülnie ez elé a film elé. Mint az élet általában ez a mozi is elég színes: bohókás pillanatok épp úgy akadnak benne, mint velőt rázó tragédiák. És az is kiderül belőle, hogy sokszor micsoda kihívást jelent felnőni.

Lidia ügyvédnő (2023)

A hatrészes olasz történelmi sorozat Olaszország első női ügyvédjének állít emléket. Lidia Poet ügyvéd bátyjával együtt gyilkossági ügyeket old meg, érdekes, fordulatos epizódok során.

A történet alapja az első női ügyvéd harca azért, hogy elfogadják az igazságszolgáltatáson belül, nő létére ügyvédként praktizálhasson, de a sorozat távolról sem feminista. Sokkal inkább rejtélyek megoldása - korabeli módszerekkel. A korrajz, a szerelmi szál, és a színészi alakítások miatt is érdemes megnézni.

Az olasz nép nevében (1971)

Dino Risi filmrendező egyik mesterműve Vittorio Gassman és Ugo Tognazzi parádés főszereplésével. A több mint 50 évvel ezelőtti film szinte minden kérdésben ma is megállja a helyét: pontos társadalomkritika, bravúros párbeszédekkel, elképesztő humorral fűszerezve, mégis inkább dráma, mint vígjáték.

A film egy igazságot kereső államügyész (Gassman) és egy korrupt, gazdag építési vállalkozó (Tognazzi) harca egy prostituált halála kapcsán, olyan szellemes kiszólásokkal, amelyek ma is érvényesek.

A film végén az olasz-angol focimeccs kapcsán bemutatott társadalomkép hatalmasat üt. A filmet akármikor újra is lehet nézni, mindannyiszor újabb poénokat lehet észrevenni, miközben a két főszereplő brillírozik a szerepében.