A Stockholm-szindrómához hasonló függőséget okozott a növekedés iránti vágy a fejlett gazdaságokban

Elemzések2020. jan 13.Sz.A.

A növekedés vágya a gazdaságilag fejlett országokban olyan függőséget alakított ki, amely a jól ismert „Stockholm-szindrómához” hasonló. Ezzel a témával foglalkozik a Megérkezés gazdaságtana című könyv, amely a növekedés hajszolása helyett a minőségi paradigmaváltást helyezi előtérbe.

Beköszöntött az a világ, amelynek eljöveteléért a korábbi generációk olyan keményen dolgoztak, amikor is a megélhetés már nem „az emberiség örök problémája”. Csakhogy ezen adományok megosztása és megbecsülése terén egyelőre borzasztóan gyengén teljesítünk! Ideje lenne felismerniük a világ vezető nagyhatalmainak, hogy ennél nincs tovább, fent vagyunk azon a bizonyos csúcson – sürgeti a Katherine Trebeck - Jeremy Williams szerzőpáros immár magyar nyelven is elérhető könyve, amely aligha hiányozhat a jövő fejlődési lehetőségeit kutató közgazdászok, politikusok és felelős vállalatvezetők könyvespolcairól. 

Katherine Trebeck az University of Strathclyde vezető vendégkutatója, University of the West of Scotland tiszteletbeli professzora, Jeremy Williams író, aktivista és díjnyertes blogger. 

Az elmúlt évszázad folyamán gazdasági és társadalmi téren példátlan fejlődés ment végbe a világban. Sokan sok helyen gazdagabbak és képzettebbek, mint valaha, ráadásul hosszabb életre is számíthatnak egy tisztességesebb és toleránsabb környezetben. A fejlődés ezen eredményeit ugyanakkor mára veszélybe sodorta az éghajlatváltozás, az egyenlőtlenség, a szélsőséges politika és a környezet pusztulása.

Ezért a társadalmak előtt nagy feladat áll: fel kell hagyni a „több” végeláthatatlan üldözésével, inkább a minőségre, a gazdasági javak és az anyagi erőforrások méltányosabb elosztására kell koncentrálni.  

„Megérkezés és otthonteremtés”. Két harmonikus fogalom, amely a könyv két kulcskifejezése is egyben. A szerzők szerint a megérkezést úgy kell értelmeznünk, hogy a fejlett nyugati társadalmak többsége elérkezett egy olyan állapotba, ahol a jó élet alapját jelentő anyagi javak döntően rendelkezésre állnak. A gazdasági növekedés vég nélküli hajszolása további terheket ró a környezetre, súlyosbítja a klímaváltozást és erodálja a társadalom szövetét. Ennek felismerése vezethet el az otthonteremtéshez, mint lehetőséghez, hogy a világ valamennyi lakója minőségi életet tudjon élni, ne legyen egyenlőtlenség és ne pusztítsuk tovább a bolygónkat.

A szerzők szerint azonban jelenleg még az általános közgondolkodásban és a hozzáállásban is nagy baj van. A növekedés vágya ugyanis a gazdaságilag fejlett országokban olyan függőséget alakított ki, amely a jól ismert „Stockholm-szindrómához” hasonló, amikor is fogvatartott a fogva tartója felé erős kötődéssel járó pozitív érzelmeket kezd táplálni.

A mostani gazdasági modellek is ennek a növekedési függőségnek az áldozatai, hiszen a növekedés a legfontosabb, talán az egyetlen céljuk és belső mozgatórugójuk.

Katherine Trebeck és Jeremy Williams szerint a gazdasági növekedést jelentős mértékben az ún. hibaalapú kereslet motiválja, amelynek eredménye, hogy a növekedés hajszolása által okozott társadalmi, környezeti és gazdasági károk enyhítéséhez további növekedés szükséges. Ez pedig tovább súlyosbítja a Földre és a társadalomra gyakorolt negatív következményeket. A szerzők szerint minden társadalomban van egy olyan időszak, amikor a gazdasági növekedés hozzájárul az életminőség javításához, de csak egy bizonyos pontig, ezen a küszöbértéken túl a gazdaság további növekedése az életminőség romlásával járhat együtt.  

A szerzők például a redisztribúció, vagyis a jövedelmek újraelosztása helyett egyfajta „predisztribúció” (előzetes elosztást) megvalósítását ajánlják,

azaz „olyan intézkedéseket, amelyek átformálják a piacot úgy, hogy az már eleve a legelején szélesebb körben ossza el jutalmait.” Hiszen a környezet erőforrásai végesek, és a szegényebb országoknak a növekedésre csak akkor lesz lehetőségük, ha a gazdagabb régiók és nemzetek segítik őket, illetve a saját ökológiai lábnyomuk csökkentésével hozzájárulnak ahhoz, hogy a többiek is odajussanak a közös „fazékhoz”. A szerzők tisztában vannak azzal, hogy ez nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni, mivel

olyan paradigmaváltásra van szükség, amely teljesen új gazdasági célokat jelöl ki. Ez pedig maga után vonja a jelenlegi társadalmi szokások, beidegződések alapjaiban történő megváltoztatását is.

A könyv végső konklúziója szerint a mai iparosodott világban nem a versenyképesség további növelésére, valamint a hatékonyság és a termelés fokozására kellene koncentrálnunk, hanem inkább hátra kellene lépnünk egyet, visszavenni a tempóból és átértelmezni, hogy mit is jelent a fejlődés abban az esetben, ha nem a többet és a nagyobbat akarást értjük ezen fogalom alatt.