A sztálingrádiak visszakérnék városuk nevét

Elemzések2020. júl 29.Fellegi Tamás

A földrajzi nevek, különösen az utcák, időnként a városok nevei megváltoznak, legtöbbször politikai okokból. Van azonban egy városnév, ami a történelemben a leghíresebb helyek egyikére került, a várost azonban most máshogy hívják, sokak bánatára.

Eltűnt a híres név

Sztálingrád nevéről szinte mindenki hallott, hisz az ott lezajlott, a második világháborúban fordulatot hozó több hónapos csata még közel 80 év után is gyakran szóba kerül. Ha viszont Oroszország térképén kezdjük keresni, hiába tesszük: ma ilyen város nem létezik, mivel 59 évvel ezelőtt nevét megváltoztatták, a Volga-parti város azóta a Volgográd nevet viseli (ahogy nálunk ugyancsak a közeli folyókról nevezték el Dunaújvárost és Tiszaújvárost, a korábbi Sztálinvárost és Leninvárost).

Önmagában ez vélhetően senkit nem zavarna, Sztálin nevére kevesen vágynának, ha a Sztálingrád név az ott történt események rendkívüli mivolta miatt nem lenne ennyire jelentős. A volgográdiak egy része azonban úgy véli, hogy a városnak újra második világháborús nevét kellene viselnie, sőt, a nem ott lakó oroszok közül is sokan hasonlóan gondolkoznak. De miért is olyan lényeges ez a kérdés, mitől lett a kérdéses városnév a történelem egyik szimbóluma? Nos, az 1942 augusztusától 1943 február 2-áig tartó városi csata több szempontból egyedülálló volt.

Miért éppen ott?

A náci Németország 1941 június 22-én támadta meg a Szovjetuniót, azzal a céllal, hogy megszerezze Ukrajna és Belarusz teljes területét, Oroszországból pedig a Volga folyótól, esetleg az Ural-hegységtől nyugatra eső területeket, és azokat gyarmataivá tegye. Ez még Sztálin uralmához képest is ijesztőnek tűnt, ezért a szovjet hadsereg szívósan harcolt a németek ellen. Az első évben Moszkva határánál állították meg a támadást, majd a következő évben a németek délen támadtak, hogy elfoglalják a Kaukázust, az előterében, valamint Baku környékén lévő olajmezőkkel együtt, is így megszűnjön az orosz olajellátás (akkor még nem működtek a nyugat-szibériai olajmezők).

A cél tulajdonképpen reális is lehetett volna, ha az adott szakaszon rendelkezésre álló haderő csak ezzel a feladattal foglalkozik, de Hitler a térképre nézve látta, hogy irányba esik a stratégiailag jelentéktelen, de mégiscsak az ellenség vezérének nevét viselő Sztálingrád. Úgy gondolta, hogy ha azt elfoglalja, megtörheti a szovjet morált, egyúttal javíthatja a németet. Csakhogy ugyanezt az oroszok is tudták, sőt azt is, hogy ha nagyon lekötik a városi harcok az ellenséget, akkor kivéreznek annyira, hogy hatékony ellentámadást lehessen indítani ellenük.

Csapda Hitlernek

Hitler arra számított, hogy az egyébként nem túl nagy, 400 ezer lakosú várost gyorsan elfoglalja, és akkor gond nélkül eléri a kaukázusi célokat is. A haderőt ezért két részre osztotta: az egyik fele a várost támadta, a másik a Kaukázust, de utóbbi így nem volt elég erős, és az oroszok megállították őket, így sem a Kaukázus túloldalát, sem a Kaszpi-tengert nem érték el.

A Sztálingrádot támadó 6. hadsereg, melyet Paulus tábornok vezetett, sosem csatlakozhatott hozzájuk, hisz a légitámadásokban lerombolt város csapdának bizonyult számukra, ahol a harckocsik nem tudtak manőverezni, a német gyalogság pedig a romok között mindenhol a fanatikus szovjet védőkbe ütközött. A légierő ugyancsak nem tudott hatékonyan működni, hisz nem látták, hol a saját erő és hol az ellenség. Így a küzdelem romokért folyt, nehezen követhetően, ráadásul hónapokon át.

Aki időt nyer, csatát nyer

A szovjet oldal tudta, hogy mennyire lényeges a német erők lekötése és legyengítése, hisz addig is onthatták az Ural mögé telepített gyárak a harckocsikat és csatarepülőket, ezáltal az idő nekik dolgozott. A város védelmét csak úgy lehetett megoldani, ha a Volga folyón folyamatosan küldték át az embereket a „húsdarálóba”, ahogy a romok közti csatateret nevezték, hogy pótolják az óriási veszteségeket.

A német támadás augusztus 23-án kezdődött, és november elejére már a város területének 90 százalékát elfoglalták, de a maradékhoz már nem maradt erejük, ráadásul közben a Volga túloldaláról a már viszonylag pontosan célzó szovjet tüzérség folyamatosan lőtte őket. Azt gondolták, hogy tavaszig újra erősítést kapnak, és akkor sikeresen folytathatják és befejezhetik a hadműveletet.

Bekerítés

Közben azonban a szovjet hadvezetés számára jó lehetőség adódott: a túlságosan elnyúlt frontvonal egyes szakaszai gyengék voltak, miután a Hitlerrel szövetséges országok teljesen motiváltalan haderői (olasz, román, magyar) védték azokat, a jó harcképességű német erőket lekötötte a városi harc. Így logikusnak tűnt, hogy a gyenge oldalakon, szárnyakon támadva egyszerűen bekerítik Sztálingrádot és az egész ottani német sereget.

Német katonák Sztálingrádban 1942. november 12-én - Forrás: Wikimedia Commons

Ehhez óriási erőket vonultattak fel, ráadásul sikerült a készülődést teljesen titokban tartani, így a bekerítést pár nap alatt meg is valósították, majd a kialakult katlan felmentésére irányuló német felmentő hadműveletet is sikerült visszaverni. Egyetlen racionális lépés német részről a Sztálingrádban rekedt erők kitörése lett volna, ezt azonban Hitler megtiltotta. Február 2-ig a bekerített seregeket az oroszok felszámolták, 95 ezer ember került hadifogságba, melyből mindössze 5000 jutott csak vissza később Németországba.

Fordulópont

Közben a Kaukázusban rekedt német erőknek is vissza kellett vonulni, nehogy őket is bekerítsék. A szovjet erők lendületből folytatták a támadást, amely azonban tavaszra kimerült. Nyáron került sor Kurszknál a németek utolsó érdemi támadó hadműveletére a keleti fronton, az azonban elakadt, és onnantól kezdve a szovjet oldal gyorsülő ütemben szorította hátra őket. A háború menete megfordult, a német vereség innen már nem volt kétséges.

A sztálingrádi csatát így egyértelműen a háború fordulópontjának tartják, amihez az is hozzájárult, hogy az angol és amerikai szövetségesek is ekkor kerültek fölénybe az afrikai hadszíntéren a németekkel szemben. Sztálingrád különlegessége emellett az, hogy soha nem látott emberveszteséggel járt, az áldozatok számát 1-2 millió közöttire becsülik (még ma is kutatják a halottakat a város területén és környékén, hogy méltóan eltemessék őket, csak 2017-ben 800-at találtak). Közel fél évig tartó, egy városon belüli harc sem zajlott még korábban, legfeljebb Bécs 1683-as török ostroma hasonlítható hozzá, amely két hónapig tartott, bár ott nem a városban, hanem annak peremén, a várfalon folyt az öldöklés.

Szimbólumok

Mindezen túlmenően még két tényező szimbóluma lett az esemény: egyrészt az értelmetlen, presztízsből indított hadműveleté, amelyet menet közben sem korrigáltak. Hitler szembehelyezkedett katonai szakértőivel, és presztízsokokból osztotta meg haderőit, ráadásul ezen akkor sem módosított, amikor látta, hogy mennyire nehezen megy a hadművelet. A másik oldalon viszont a hősiesség, a végletekig tartó önfeláldozás szimbóluma, amely nem volt hiábavaló az óriási veszteségek ellenére: ha nem tartanak ki a város védői, lehet, hogy sikerrel jár a német kaukázusi hadművelet, és a szovjet oldal lehetetlen helyzetbe kerül, még mielőtt növekvő erőforrásaival megfordítja a háborút.

Ha Párizsban lehet…

Sztálingrád neve tehát nem véletlenül lett ikonikus, és ezt az is jelzi, hogy Párizsban a csata után teret és metróállomást neveztek el róla, és ezeket máig is Sztálingrádnak hívják. Sokan teszik fel a kérdést: miért lenne baj, ha visszaneveznék a várost? A visszanevezés mellett érvelők szerint Sztálingrád a csata okán önálló fogalom, nem az egykori szovjet vezetőre emlékeznek általa, aki, noha megnyerte a világháborút, korábban emberek millióinak haláláért volt felelős.

A város egyébként 16. századi megalapításától a Caricin nevet viselte az ott a Volgába ömlő Carica folyóról. 1925-ben nevezték át Sztálingrádra a frissen hatalomra került szovjet vezető után, ami a személyi kultusz azonnali kibontakozását jelezte. Sztálin 1953-ban halt meg, utóda, Hruscsov nyilvánosságra hozta az általa elkövetett bűnök egy részét, és úgy döntött, hogy a földrajzi neveket is meg kell változtatni, melyek Sztálinra emlékeztetnek. Így került sor 1961-ben a híres város Volgográdra keresztelésére is.

9 nap már megvan

A Szovjetunió azóta már rég a múlté, Oroszország viszont továbbra is rendkívül büszke második világháborús győzelmére. 2013-ban Volgográd önkormányzata kitűzött 9 napot egy évben, amelyeken a város viselheti a Sztálingrád hős város nevet (többek között a csata kezdete, vége, a németeket bekerítő hadművelet kezdőnapja, a szovjet-német háború kezdőnapja, az európai győzelem napja és a világháború végét jelentő Japán elleni győzelem napja).

Azóta többször felmerült városi szinten az átnevezés, amire természetesen Putyin elnök is reagált. Az orosz elnök közölte, hogy nem ő vette el a Sztálingrád nevet (akkor 9 éves volt), ezzel jelezve, hogy neki megfelelne a dolog, de ő nem akar ebben dönteni, döntsenek a város lakói, tartsanak népszavazást. A népszavazást mindmáig nem tartották meg, de jó eséllyel előbb-utóbb sor kerül rá.

Gazdasági jelentőség

Felmerül persze a kérdés, hogy a visszanevezés jelenthet-e konkrétabb, közvetlen gazdasági előnyt is a városnak? Kétségtelen, hogy a jelentős történelmi események helyszíneit sokan szívesen keresik fel turistaként. Ha lágitársaságok listáján ott lenne Sztálingrád, valószínűleg sokan döntenének úgy, hogy nosza, nézzük meg ezt a híres-nevezetes helyet. A város önmagában ugyan nem egy turistalátványosság, de egyrészt egy óriási emlékmű és több múzeum őrzi és mutatja be a csata emlékét, másrészt a város jó kiindulópontja lehet Volga-menti utazásoknak, a Kaszpi-tenger felkeresésének vagy akár kaukázusi túráknak is.