A versenyképesség javításához növelni kell a termelékenységet 

A versenyképesség javítást a gazdaságpolitika gyakran a befektetések növelésétől várja. Sokszor hallható célkitűzésként, hogy növelni kellene a beruházások GDP arányos értékét.

A ráfordítások növelése azonban automatikusan nem javítja a versenyképességét. Annak javulásához egyre inkább a munkatermelékenység és a befektetések hatékonysága, vagyis a tőkehatékonyság növelésén át vezet az út.

Ebből kifolyólag rossz üzenet az, amikor hatalmas eredményként jelenti be valaki, hogy milyen hatalmas összeget fordított a költségvetés egy adott beruházás támogatására.

A hatékonyság és ezen keresztül a versenyképesség javulásához azt kellene hangsúlyozni, hogy milyen alacsony összeggel, milyen takarékosan sikerült jelentős eredményt, hozzáadott értékjavulást elérni. Ha ugyanis a tőkebefektetések csökkenő hozadékkal járnak, akkor rosszul hasznosítjuk a nemzeti vagyont, aminek következtében a versenyképesség is romlik.

A munkatermelékenység kapcsán hasonló a helyzet. A foglalkoztatottak számának emelése sem elegendő a versenyképesség javításához. Ahhoz ugyanis az vezet, ha a foglalkoztatottak nagy hozzáadott értéket létrehozó munkahelyeken, vagyis termelékenyebben dolgozhatnak.

A munkatermelékenység és a tőkehatékonyság javulása azért is fontos, mert nem a bármi áron való  növekedést, hanem a „jó”, „fenntartható” és „harmonikus” növekedés elérését segíti.

Magyarországon hosszú ideje magas a GDP arányos bruttó állóeszközfelhalmozás. Például 2020-ban 26,8 százalékos volt, miközben az EU-s átlag csak 21,9 százalékot ért el. De a magyar érték történelmileg is magas szinten áll: az elmúlt 25 évben jellemzően a GDP 19-27 százaléka körül alakult (KSH, fenntartható fejlődés indikátorai, bruttó állóeszköz felhalmozás).

A foglalkoztatás is magas szinten van.

A 15-64 éves népesség esetén 2024 márciusban 75,1 százalék volt (KSH jelentés). A munkatermelékenység és a tőkehatékonyság tekintetében azonban gyenge a teljesítményünk.

Különösen feltűnő, hogy a gazdaság gerincét adó feldolgozóipar milyen rosszul teljesít. A táblázatban 8 éves időtávon 8 ország és az EU-s átlag munkatermelékenységi adatokat látjuk a 2015 évi értékhez viszonyítva.

1. táblázat. Munkatermelékenység változása a feldolgozóiparban (2015=100)

Forrás: Eurostat 2024.04.20

Amint a táblázatban látjuk, a feldolgozóipari termelékenységi adatok Magyarország esetén egyetlen évben (2022) voltak enyhén magasabbak, mint 2015-ben.

Csehországban minden évben emelkedett 2015-höz képest a termelékenység. 2023-ben már 23 százalékkal lépte túl a 2015 évi értéket. A lengyel és a szlovák érték is jelentősen emelkedett. Ugyanez mondható el az osztrák értékről és az EU-s átlagról is.

A legnagyobb termelékenységi ugrás, a 2015 évi értékhez képest 61,8 százalékos, pedig Dániában következett be.

De fel kell figyelni a román és bolgár értékre is: a táblázatban szereplő országok között a második legnagyobb termelékenység javulást Bulgária érte el. A román értékek mérsékeltebb javulást mutatnak, de még így is jelentősen jobbak, mint a magyar értékek.

Az adatokból az a következtetés vonható le, hogy a feldolgozóiparban Magyarországon 2015-höz képest romlott az új hozzáadott érték előállítási képesség.

Az Eurostat adatát a KSH 2024. április 30-i jelentése is megerősítette. Így fogalmazott az alacsony, a 2023 első negyedévi 1,1 százalékos GDP csökkenéshez képest 2024. első negyedévi 1,7 százalékos, minimális növekedéssel kapcsolatban:

a gazdasági növekedést fékezte a nemzetgazdaság egészében nagy súlyt képviselő ipar hozzáadott értékének csökkenése.

Ez azért figyelemre érdekes adat, mert Magyarországon az ipar aránya a gazdasági teljesítményben magas: 2023-ban részesedése az országos teljesítmény 21,2 százalék volt (víz- és hulladékgazdálkodás nélkül).

A feldolgozóipar pedig az ipar közel 96 százalékát adja, vagyis a feldolgozóipar részesedése a gazdasági teljesítményből 20,4 százalékra tehető (KSH adatok). A hozzáadott érték csökkenése – aminek egyik oka éppen a termelékenység romlása – rossz hír a gazdasági teljesítménnyel kapcsolatban, mivel a hozzáadott érték emelkedése nélkül érdemben a versenyképesség sem javítható.

Úgy tűnik tehát, hogy nemzeti vagyonunk egyik fontos elemét, a humán tőkét nem hasznosítjuk kellő hatékonysággal. Ezt bizonyítja egy másik Eurostat adatsor is, amely még hosszabb, 10 éves időhorizonton vizsgálja a munkatermelékenység alakulását a feldolgozóiparban.

1. ábra. Egy főre jutó munkatermelékenység változása a feldolgozóiparban a 10 évvel korábbi értékhez viszonyítva (t/t-10, 2023) Forrás: Eurostat 2024.04.20.

A magyar érték alacsony, az EU-ban csak 4 ország van mögöttünk. A legnagyobb termelékenység javulás a 10 éves időtávon is Dániában következett be. De nagyon jól teljesített a több V4-es ország, továbbá Románia és Bulgária is. De mi a helyzet a másik fontos elemmel a befektetett tőkével?

A tőkehatékonyság mérésére az Eurostat több mutatót is használ. Az egyik a nettó befektetett eszközök egységére jutó bruttó hozzáadott érték. Ennek alakulását látjuk a 2. táblázatban a 2015. évhez viszonyítva.

2. táblázat. A nettó befektetett eszközök egységére jutó bruttó hozzáadott érték alakulása a feldolgozóiparban (2015=100)

Forrás: Eurostat 2024.04.20.

(Megjegyzendő, hogy három országra, Csehországra, Szlovákiára és Ausztriára már rendelkezésre áll a 2022 évi érték is. Csehország és Ausztria jelentősen javította, Szlovákia rontotta tőkehatékonyságát.)

A 2021 évi értékek között az EU egészében a magyar a legalacsonyabb és az írországi a legmagasabb érték. A magyar tőkehatékonyság 2015-höz képest 17,2 százalékponttal romlott, a dán 13,5, az ír 53,7 százalékponttal javult.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a befektetett tőkét romló hatékonysággal hasznosítottuk.

Az időszakot jellemző átlagos tőkehatékonysági eredményünk is nagyon alacsony szinten van: 10,1 százalékponttal marad a 2015 évi érték alatt.

Az okok magyarázata messzire vezetne, de két okot megemlíthetünk. Az egyik valószínűleg az, hogy a fizikai beruházások nem járnak együtt a szükséges nagyságú tudásberuházásokkal, így a korszerű technikát nem lehet maximális hatékonysággal működtetni.

A másik nehezebben mérhető, de valószínűsíthető ok: a „gondos gazda” szemlélet hiánya. Erre utal az is, amikor a „milyen sokat is költöttünk valamire” a jellemző kommunikáció a „milyen kevésből értünk el milyen szép eredményt” értékrend helyett.

A termelékenység valamennyi területének jelentős javítása növekedési tartalék, és a versenyképesség javításának legfontosabb forrása lehetne.

Ezért a gyenge színvonal okainak objektív elemzését az újabb jelentős feldolgozóipari tőkebefektetések előtt el kellene végezni. Különben fennáll a veszélye annak, hogy egyre többet költünk egyre csökkenő hozam mellett, vagyis pocsékoljuk a nemzeti vagyont.

Az elemzés során a munkatermelékenység és a tőkehatékonyság összefüggéseire külön figyelmet célszerű fordítani, hiszen figyelemmel kell lenni arra, hogy az emberi munkavégzés és a tőkebefektetések csak együttesen tudják növelni a hozzáadott értéket, amely aztán pozitív hatással van a versenyképesség alakulására is.

A nemzetközi elemzések bizonyítják, hogy a magas termelékenységű országok – mint például Dánia – a versenyképességi listákon is vezető pozícióban vannak.