A világ legnagyobb szavazása zajlik – több mint egymilliárd ember választ

Elemzések2019. ápr. 17.Fellegi Tamás

A világ legnagyobb demokráciája, India tart általános választásokat, egyúttal a negyedik legnépesebb ország, Indonézia is lebonyolítja a demokratikus aktust.

Ázsiai demokráciák

Komoly kihívás előtt a világ első és harmadik legnagyobb demokráciája: nagy területű országok nagy népességgel, akik egy része nem is könnyen elérhető, távoli, megközelíthetetlen régiókban, helyenként törzsi viszonyok között élnek. A két nagy, gyorsan fejlődő ázsiai ország azonban mindent megtesz, hogy a választások a lehető legtöbb ember bevonásával, demokratikusan lebonyolódjanak.

Az eddigi legnagyobb

Az indiai választások annyiból különlegesek, hogy ez a világ eddigi legnagyobb demokratikus eseménye: több mint 900 millió ember jogosult részt venni rajta. Az ország először 1951-52-ben tartott szabad választásokat a brit gyarmati uralom megszűnése után, a népesség akkor azonban még jóval alacsonyabb volt a mainál. Most az országnak nagyjából 1,36 milliárd lakosa van, és néhány éven belül megelőzi az 1,42 milliárd lakosú Kínát, így a világ legnépesebb országa lesz.

Modi elnök

A választók a kétkamarás parlamentbe fognak képviselőket delegálni, a döntő szerepe a parlament alsóházának van (e tekintetben átvették a brit modellt). A parlamenti többségért és az újrázásért Narendra Modi miniszterelnök és pártja küzd, a párt a hindu nacionalista irányzatot követi. Legnagyobb kihívója Rahul Gandi, aki az India függetlenségét kivívó híres ős leszármazottja a Kongresszusi Párt élén.

A parlament alsóháza 543 tagú, így az egyszerű többséghez 272 helyet kell megszerezni. Az előző, 2014-es választásokon Modi pártja, a BJP 282 helyet szerzett, a Kongresszusi Párt viszont csak 44-et, miközben a 2009-es választásokon még 206-ot. Egyelőre úgy tűnik, Modinak van a legnagyobb esélye, miniszterelnöksége összességében sikeresnek tekinthető. Az ország gazdasága 7 százalékos ütemben növekszik, méretében idén megelőzi egykori a gyarmattartóját, az Egyesült Királyságot, és így a világ ötödik legnagyobb gazdasága lesz.

Sok nemzetiség, sok nap

Az ezredforduló óta több százmillió indiai került ki a szegénységből, de problémák azért akadnak még bőven: jelentős a munkanélküliség, különösen a fiatalok körében, az ország pedig súlyos konfliktusban áll a szomszédos Pakisztánnal, miközben mindkét ország atomhatalom, így különösen nagy felelősség hárul mindkét félre a konfliktus kezelésében.

Indiát több nemzetiség lakja, a legnagyobb 41 százalékkal a hindi nyelvet beszélő hinduk, következő a 8 százalékot kitevő bengáliak, és számos kisebb csoport van még. Ami a vallási megoszlás illeti, 80 százalék a hindu vallást követi, 14 százalék a muszlimok, és bő 2 százalék a keresztények aránya.

A választások lebonyolítása hosszadalmas: 39 napig fog tartani, az eredmény május 23-án lesz meg. Az időszak azért ilyen hosszú, mert olyan sok választási biztos és biztonsági személyzet kell, hogy hét különböző szakaszra osztva tudják csak megoldani a feladatot.

Egyszerre letudják

Indonézia Indiával szemben egy nap alatt lebonyolítja a választásokat, mégpedig ma, igaz, „csak” 193 millió választópolgár van, de egy részük a sok szigetből álló ország távoli, nehezen megközelíthető részén él, ahová esetenként csak repülővel lehet eljuttatni a szavazócédulákat, na meg a választási szervek képviselőit.

Indonéziában nem egyszerű a választás: egyszerre 5 kérdéssel is szembesülnek a polgárok. Szavazniuk kell az elnökre és az alelnökre, a parlamenti képviselőkre, a szenátus tagjaira, a tartományi vezető szervek tagjaira a helyi tanácsok/önkormányzatok tagjaira. Így egyben bonyolítják az országos és a helyi választásokat, valamint az elnökválasztást is, de egy ilyen földrajzilag széttagolt országban, ahol ennyire körülményes a választások megszervezése, ez indokolt is.

A fő feladat

A befektetők optimisták: az ország tőzsdéjére az év első két hónapjában ömlött a pénz. A gazdasági növekedés az indiainál kisebb, 5 százalékos, a cél azonban itt is a 7 százalékos szint elérése. A 2014 óta hatalmon lévő Jokowi elnök népszerű, jó esély van újraválasztására. Egy komoly feladat áll az elnök előtt: lazítania kell a jelenleg igen szigorú munkaerőpiaci szabályokon, mivel azok akadályozzák a gazdaság növekedését, enélkül elemzők szerint nem válhat az ország olyan feldolgozóipari bázissá, mint a délkelet-ázsiai régió más országai.