Arcképek a magyar panteonból – Klebelsberg Kuno, az országépítő kultuszminiszter

Napjainkban a két világháború közötti Magyarország kiemelkedő politikusai közül Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István, Teleki Pál, Kállay Miklós miniszterelnökök mellett alighanem Klebelsberg Kuno neve kerül a legtöbbször szóba a magyar sajtóban és közbeszédben. A vele való – nemegyszer sajnos felszínes – foglalkozásnak igazi reneszánszát éljük. Az utóbbi években számos intézményt is elneveztek róla, szinte kultikus figurává vált. A „Gróf” – ahogy társaságokban nevezték a nehezen kimondható nevű minisztert –

Széchenyi óta a legnagyobb álmú és hatású konzervatív reformpolitikus volt,

akit 1927-ben megjelent összefoglaló könyve kapcsán az Est publicistája így méltatott:

Szünet nélkül cipelte a téglákat a magyar kultúra házához.

Korai halálakor (még nem töltötte be 57. életévét) Kossuth temetése óta nem látott nemzeti gyász volt az országban. Jellemző, hogy a Nobel-díj elnyerésének (1937) hírére az 1930-ban a „Tisza-parti Göttingába” Klebelsberg kérésére hazajött világhírű tudós, Szent-Györgyi Albert első útja a Szegedi Dóm kriptájába, Klebelsberg sírjához vezetett, s így vallott róla:

Neki köszönhetem, hogy Magyarországon vagyok, az ő lelkének nagysága hozott vissza… Mindig az ő elgondolásainak próbáltam megfelelni.

Az akkori hivatalos megnevezés szerint a vallás- és közoktatásügyi tárca volt az övé, azonban a mai miniszteriális területfelosztás szerint jó gazdája volt a kultúra és a tudomány ügyének, az ifjúság- és sportügynek, az egészségügynek, a szociális ügyeknek, a kulturális örökség ügyének is – többek között.

Klebelsberg Kuno tiroli származású hivatalnok-katonatiszti arisztokrata apa és magyar köznemes anya gyermekeként 1875. november 13-án az Arad vármegyei Magyarpécskán született. Szellemi szülőföldje azonban anyai családjának városa, Székesfehérvár, ahol kétéves korától élt. Magát mindig a ciszterci rend gyermekének tekintette, ott végezte el a gimnáziumot,  majd jogi tanulmányokat folytatott a budapesti, a müncheni, a berlini egyetemen és a párizsi Sorbonne-on.

Budapesten szerzett államtudományi doktori oklevelet 1898-ban. Pályáját miniszterelnökségi fogalmazóként kezdte, és kiemelkedő tehetsége és szorgalma folytán gyorsan emelkedett az adminisztratív ranglétrán. Évekig közigazgatási bíró volt és a hatásköri bíróság tagja, ezután 1914–17 között gróf Tisza István második kormányában a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, majd a Miniszterelnökség államtitkára. Ezzel párhuzamosan előbb a Rokkantügyi, majd az Országos Hadigondozó Hivatal ügyvezető alelnöke, 1916–18-ban a Nemzeti Munkapárt kolozsvári országgyűlési képviselője.

Klebelsberg példaképe leginkább gróf Tisza István miniszterelnök volt, s határozottan fellépett a gróf Károlyi Mihály vezette „népköztársasági” kormány romboló tevékenysége ellen, majd a Tanácsköztársaság idején a letartóztatástól (joggal) tartva vidéken bujkált.

1919-ben gróf Bethlen Istvánnal alakította meg a később Egységes Pártnak nevezett keresztény-nemzeti kormánypártot. 1921 decembere és 1922 júniusa között belügyminiszter, 1922 júniusától 1931 augusztusáig pedig vallás- és közoktatásügyi miniszter.

1920-tól Sopron, Komárom, majd 1926-tól haláláig Szeged országgyűlési képviselője. Politikai tevékenysége mellett számos tudományos és társadalmi egyesület tagja, illetve elnöke. A Julián Egyesület igazgatójaként már 1904-től foglalkozott a népműveléssel, Tisza miniszterelnök megbízásából a határon túli magyar szórványok részére államsegéllyel mintaszerű népiskolai hálózatot szervezett. A nemzetiségi ügyek mellett ő vezette a Szentszékkel folytatott tárgyalásokat, s része volt a hajdúdorogi görögkatolikus püspökség létrehozásában.

Habár tanulmányai során kiváló volt matematikából és jogi végzettséget szerzett, egyre inkább a történelem vonzotta, ezt jelzi, hogy 1917-től haláláig a Magyar Történelmi Társulat elnökeként is tevékenykedett. E tisztségében 1920-ban ő létesítette a Bécsi Magyar Történeti Intézetet, amely Klebelsberg halála után, 1933-ban alapítója nevét vette fel.

Klebelsberg nem egészen tízéves miniszteri működése alatt több nemzedéknyi munkát végzett el. Kivételes műveltsége és szakértelme hihetetlen munkaintenzitással párosult; személyével kapcsolatban tréfásan „mozgó minisztérium”-ot emlegettek. A trianoni katasztrófa után valóban heroikus munka várt rá, amely egyszerre jelentette a csonka ország szellemi, művelődési és mindennapi életének helyreállítását, és régóta kívánatos korszerűsítését.

„A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.” Ez volt Klebelsberg kultuszminiszteri hitvallásának, egyben programjának esszenciája.

A kultusztárca költségvetési vitáján 1925. február 2-án elmondott beszédét így kezdte: „

A trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországban a kultusztárca voltaképpen honvédelmi tárca is. Honvédelmi tárca olyan értelemben, hogy most elsősorban a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat, és ezekkel az eszközökkel kell mindig, újból és újból bebizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes, erős és hogy bántani nagy történelmi igazságtalanság.

A katolikus Klebelsberg igen jó kapcsolatban volt a református – nála egy évvel idősebb – Bethlen István miniszterelnökkel, amit az is mutat, hogy noha a Bethlen-kormányok 1921–1931 között személyi összetételükben sokat változtak, Klebelsberg fél évet leszámítva végig a posztján maradt. Kiválóan élt is ezzel: a vallás- és közoktatási tárca költségvetése az összes minisztériumé között 1926-27-re már a legmagasabb, 10 százalékoos volt. Mindketten jól tudták, hogy az oktatásba, a tudományba, a kultúrába fektetett pénz a legfontosabb az ország talpra állítása érdekében.

Egy cikkben még vázlatosan sem lehet felsorolni valamennyi tervet, programot, fejlesztést, ami Klebelsberg koncepcionális útmutatásával és személyes irányításával-felügyeletével valósult meg az 1920-as évtizedben. Íme egy kis ízelítő konkrét alkotásaiból:

Az egyedülálló népiskola-építési program keretében három év alatt csaknem ezer új iskolát építtetett, ami mintegy ötezer modern (téglafalú, palatetős, vörösfenyő padlózatú) tanyai, falusi tantermet jelentett. Mindegyik iskolához háromszobás tanítói lakás, az udvaron téglából épült WC és szintén téglából épült disznóól tartozott.

Ezenkívül nagy programot alakított ki az iskolán kívüli népművelésre. A nagyobb településeken sok polgári iskola, állami fiú- és leánygimnázium létesült. Számos egyházi nyolcosztályos gimnázium is épült templommal, rendházzal, nagyméretű díszteremmel, sportpályákkal minisztersége alatt.

Nagyon fontosnak tartotta a leendő értelmiségiek és kutatók számára az élő idegen nyelvek elsajátítását.

Külföldön Collegium Hungaricumokat létesített, melyek a tudományos kutatás és a magas szintű továbbképzés fellegvárai voltak fiatal magyar tudósok számára. 1922–26 között megszervezte az ország tudományos intézményrendszerét, talpra állította és anyagilag stabilizálta a Magyar Tudományos Akadémiát, egységes szervezetbe vonta a nagy múzeumokat, könyv- és levéltárakat; ekkor épült fel az Országos Levéltár budavári impozáns épülete. Oroszlánrésze volt a debreceni, a szegedi és a pécsi tudományegyetem fejlesztésében, jelentős bővítésében.

Ő alapította a Sváb-hegyi Csillagvizsgálót és a Tihanyi Biológiai Kutató Intézetet.

Ő volt a magyar testnevelés egyik legbuzgóbb apostola és első „sportminisztere” is: 1921-ben kötelezővé tette az iskolai testnevelést, és néhány év múlva már pályázatot hirdetett az általa létesített Magyar Királyi Testnevelési Főiskola hároméves tanulmányi időszakának ösztöndíjaira. Minisztersége alatt készült el a Margit-szigeti nemzeti sportuszoda, s jelentős összegekkel támogatta az olimpiai versenyekre való felkészülést.

A neves műemlékek renoválása és a körültekintő városfejlesztés a magyar városok életminőségének emelését és a turizmus fejlesztését is segítette. 1930-ban szentelték fel Klebelsberg Kuno büszkeségét, a szegedi Fogadalmi templomot és a Dóm téren a Nemzeti Emlékcsarnokot. Szinte alig van ma is olyan jelentősebb kulturális esemény, amelyben egykor Klebelsbergnek ne lett volna kezdeményező vagy támogató szerepe, a Szegedi Szabadtéri Játékoktól a magyar könyvnapi ünnepségekig.

A Bethlen-kormány lemondása után Klebelsberg visszavonult pesthidegkúti kertes házába, de még ezután is fáradhatatlanul részt vett az országos Alföldi Bizottság munkájában, s gyakran ellátogatott az általa létrehozott vidéki egyetemekre. Az 1932-es Los Angeles-i olimpiáról hazatérő győztes magyar sportolók előtt tartotta meg utolsó előadását, majd kórházba került, s 1932. október 11-én váratlanul elhunyt. A Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, ahol megdöbbentően sokan rótták le tiszteletüket a koporsójánál, majd a Szegedi Dóm altemplomában helyezték örök nyugalomra.

Halála után a Pesti Napló vezércikke így méltatta:

Élt ötvenhét évet, dolgozott egy évszázadnyit…