Argentína újra csődben – miért mindig ez az ország?

Elemzések2019. szept 3.Fellegi Tamás

A világ valaha egyik legfejlettebb országa immár évtizedek óta egyik gazdasági válságból a másikba kerül. Tavaly úgy tűnt, sikerül kikeveredni a legújabb válságból, most lényegében mégis csődben az ország.

Bukdácsolás

Ha megnézzük a világ országainak rangsorát, hogy melyikük hány gazdasági válságon, sőt összeomláson esett át az elmúlt 50-100 évben, ki hányszor lett fizetésképtelen, és hányszor kellett lecserélni elértéktelenedett valutáját, vagy legalábbis sok nullát levágni róla, akkor Argentínát jó eséllyel az első helyen találjuk.

Valaha az élen

Az ország ráadásul a 19. század végén és a 20. század elején a világ egyik legfejlettebb gazdasága volt, igaz, hogy ez lényegében a mezőgazdasági exportra épült, míg a többi fejlett országot már az iparosodás jellemezte ekkor. A második világháború előtt azonban véget ért a prosperitás, azt követően pedig a szinte folyamatos válság útjára lépett az ország.

Hibás gazdaságpolitika

Az ok nem valamiféle kedvezőtlen külső ok (kétségkívül a mezőgazdasági export önmagában ma már nem biztosít nagy jólétet), hanem a gazdaságpolitika hibái, mégpedig újra és újra ugyanazok. Rövid ideig tartanak a stabilitásra törekvő kormányok, utána mindig jönnek a populisták, akik a népszerűség reményében fedezetlenül költekezni kezdenek, emellett időnként azzal a modellel próbálkoznak, amivel a kommunista rendszer nálunk is korábban: adminisztratív korlátozásokkal próbálnak egyensúlyt teremteni.

Erőltetett valutaárfolyam

Az ország alig ocsúdott fel a 2001-2002. évi drámából, melynek során azért kerültek lehetetlen helyzetbe, mert az akkori kormány mindenáron ragaszkodott egy adott valutaárfolyamhoz, nem volt hajlandó leértékelni, vagy a piacon szabadon mozogni a pesót a dollárhoz képest, így végül devizatartalékai elfogytak, az árfolyam értelmét vesztette, hisz a pesó így átválthatatlanná vált. Ez a helyzet teljes gazdasági összeomláshoz vezetett, hatalmas inflációval, az életszínvonal zuhanásával, még éhséglázadásokra is sor került.

Populista elnökasszony

Cristina Kirchner volt argentin, és Nicolas Maduro venezuelai elnök. 

Az új évezred első éveiben aztán stabilizáció következett, de ez szokás szerint nem tetszett az ország népének: kétszer is megválasztották Cristina Kirchnert elnöknek, aki erősen protekcionista gazdaságpolitikát folytatott. Korlátozta a kereskedelmet és a peso átválthatóságát, ezzel lényegében ugyanazt tette, amit a legtöbb Kelet-Európai ország a kommunizmus idején. Így ki is alakul a legálisan nem megvásárolható külföldi áruk, de még inkább a dollár feketepiaca. Amit korlátoznak, az a feketepiacra terelődik, így kettős valutarendszer jön létre. Van egy hivatalos valutaárfolyam, amin azonban csak korlátozottan lehet váltani, és egy feketepiaci, ami a tényleges kereslet-kínálatot tükrözi.

Mint egykor nálunk

Annak idején ez történt a forinttal is: a feketepiacon a turizmus által érkező deviza jelentette a kínálatot (a turistáktól valamivel a hivatalos árfolyam fölött vették meg a feketézők a valutát), a kereslet viszont kiegyensúlyozott volt, így előfordult, hogy télen 50 százalékkal magasabban lehetett dollárt vagy nyugatnémet márkát venni, mint a hivatalos jegybanki árfolyam, nyáron viszont a felér csak 10-15 százalék volt.

Újra jöhetnek

Visszatérve Argentínára: a Kristina Kirchner uralmának 8 éve alatt erősen leromlott állapotú gazdaságot a 2015-ben hatalomra került Mauricio Macri elnök próbálta meg stabilizálni, ami nem volt könnyű feladat, de tavaly nyáron végül sikerült megegyeznie az IMF-el egy mentőprogramban. Úgy nézett ki, hogy sikerül a stabilizáció, de az augusztus elején tartott előválasztások a baloldali ellenzéki elnökjelölt, Alberto Fernandez nagyarányú győzelmét vetítették elpőre, akinek alelnökjelöltje nem más, mint Kristina Kirchner. Ez az eredmény olyan tőkemenekítést indított, amit nem bírt az ország.

Amerikai dollár/argentin peso

Kihúzni a választásig

Most egy utolsó kétségbeesett próbálkozásként Macri tőkekorlátozásokat vezet be, egyúttal a fizetésképtelenséggel szembesülve egyoldalúan megnyújtotta az állam devizakötvényeinek lejáratát, hogy valahogy megpróbáljon valamilyen minimális stabilitást teremteni addig, amíg a tényleges választások le nem zajlanak, abban a reményben, hogy ha mégis ő folytathatja a kormányzást, akkor visszatér a bizalom és a korlátozások feloldhatók.

Ha viszont az ellenzék nyer, vélhetően ismét teljesen összeomlik a gazdaság, talán épp arra számít az elnök, hogy a lakosság ezt időben felismeri, és nem a populista választási ígéretekre hallgat. Sajnos azonban eddig túl gyakran nyertek a populista erők, és mindig ebből lett a baj: figyelmen kívül hagyva elődeik kudarcát, mindig újra fedezetlen költekezésbe kezdenek.