Az alkohol a heroinnál is ártalmasabb lehet

Elemzések2020. jan. 19.D.J.

Több volt államfő szerint is dekriminalizálni kellene a kábítószerek egy részét.

Nagy-Britanniában a hétvégén a kedvenc kocsma felkeresése épp olyan nemzeti szokás, mint a futballmeccsek alatti hangos szurkolás. Az alkoholos italokat persze annyi más európai nemzet mellett a magyarok se vetik meg, hisz csak égetett szeszre évente 80 milliárd forintnál is többet költ a hazai lakosság. Bár nagynak tűnhet, ez az összeg csak csepp a tengerben a globális alkoholpiac méretei mellett. Az ágazat ugyanis idén elérheti az 1587 milliárd dolláros nagyságot is.

Az alkohol-biznisz szekerét részben a történelmi hagyományok tolják. Elvégre a nyugati országokban nagy tradíciója van a szeszfogyasztásnak. Pedig ez a „legális drog” óriási károkat okoz. Az Egyesült Királyságban működő Független Tudományos Drogügyi Tanács egyik korábbi elemzése szerint a heroin és a kokain ugyan az életre veszélyesebb, de ha más tényezőket is figyelembe veszünk – például hogy az egyes szerek milyen kiadásokat rónak a rendvédelmi szervekre és az egészségügyre – akkor bizony az alkohol számít a legveszélyesebb kábítószernek.

A Global Commission on Drug Policy (GCDP) szerint a világ kormányainak teljesen újra kéne gondolniuk a drogpolitikájukat. A változásokat sürgető szervezet Svájcban működik és többségében volt államfők alkotják. A tagok közt ott találjuk például Brazília, Mexikó, Lengyelország, Portugália és Kolumbia egykori elnökeit is. A 2011-ben alakult GCDP többször is hangsúlyozta, hogy a drogkartellek elleni fegyveres harcok eredménytelenek voltak.Épp ezért dekriminalizálnák a kábítószerek fogyasztását.

Egy tavalyi elemzésük szerint komoly problémát jelent, hogy az egyes drogok szabályozásánál túlzottan is nagy szerepet játszanak a tradíciók. Emiatt például az alkoholnál kevésbé ártalmas kannabisz terjesztése sok helyen még mindig szigorú korlátozások alá esik. A GCDP szerint a törvényhozók ahelyett, hogy a szokásokra és a régi beidegződésekre támaszkodnak, a szabályozásoknál azt kéne figyelembe vegyék, hogy az egyes szerek valójában mennyire kártékonyak.