Az euró megmentője, egy profi válságkezelő lesz az új olasz kormányfő

Mario Draghi (73) olasz közgazdász, az olasz jegybank korábbi vezetője, és az Európai Központi Bank előző elnöke lehet a következő kormányfő Olaszországban, miután a két százalék körüli támogatással rendelkező Élő Olaszország (Italia Viva) megbuktatta a Giuseppe Conte vezette balközép kabinetet.

Draghitól elsősorban a gazdasági válságból való kilábalást várják az olaszok, az euróövezeti adósságválság idején ugyanis nagy tekintélyt szerzett magának. 

A hírre jól reagáltak a piacok, csökkent az olasz állampapírok kamata, és jól reagált az olasz tőzsde is, elsősorban a banki papírok.

Az eddigi lapértesülések szerint szakértői kormánnyal vezetné az országot, mivel az eddigi kormányt támogató 5 Csillag Mozgalomnak és a balközép Demokrata Pártnak nincs többsége a felsőházban.

A SuperMario néven is emlegetett Draghi most olyan kabinetet próbál összerakni, amely külsős szakértők bevonásával több politikai erőt is megnyerjen a kormányzásához. 

"Bibliai méretű válság előtt állunk, és azonnal cselekedni kell, különben hatalmas árat fogunk fizetni" – figyelmeztett mindenkit egy évvel ezelőtt, a járvány első hullámának kezdetekor az Európai Központi Bank volt elnöke, akit többen már tavaly márciusban a következő olasz kormányfőként is emlegettek.

A katolikus bankár akkor alapjövedelmet és hitel-elengedést is javasolt, szerinte Európa elég erős ahhoz, hogy megküzdjön a koronavírus következtében fennálló válsággal, ám gyorsnak kell lennie, különben az 1920-as évek végén átélt visszaesés és szenvedés vár a lakosságra.

Korábban írtunk arról, hogy Draghi örökre megváltoztatta az Európai Központi Bankról alkotott képet és nem volt rest szembemenni a németekkel. Bár Draghi laza monetáris politikájának, az eurókamat nulla szinten tartásának a mai napig sok ellenlábasa van, válságkezelése vitathatatlan sikereket hozott, és számottevően növelte az eurózóna tekintélyét.

Amikor közel tíz évvel ezelőtt a korábbi olasz jegybankelnököt jelölték az Európai Központi Bank (EKB) élére, az egyik legnagyobb példányszámú német magazin elismerően írta róla, hogy az olasz közgazdász inkább német, sőt poroszos beállítottságú. Egy évvel később viszont már sokkal ellenségesebben állt hozzá, mondván, „nincs több német pénz a csődben lévő államoknak, Draghi úr”.

A fiskálisan konzervatív németek a mai napig nincsenek elragadtatva Draghi példátlan monetáris politikai lépéseitől, korábban például azzal vádolták, hogy az EKB a negatív kamatokon keresztül szipkázta el a megtakarítók pénzét. MIndez jól jellemezte a volt EKB-elnök és Németország mindvégig ellentmondásos, feszült kapcsolatát.

Ám a befektetők és a közgazdászok többsége már akkor is sikereiért ünnepelte az olasz szakembert, aki maga is történelminek tartja érdemeit. 

A beszéd, ami megváltoztatta Európa jövőjét

Nem volt ez mindig így, eleinte sokan aggódtak a Draghi által bevezetett ultralaza monetáris politika káros mellékhatásai miatt. De még a legnagyobb kritikusai is elismerik, hogy rendkívül nehéz időszakban kellett helytállnia: 2011 november elsején lépett hivatalba, amikor még a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság következményeit nyögte az Európai Unió. Draghi nem is habozott, rögtön kamatvágással debütált, november elején 25 bázisponttal 1,25 százalékra mérsékelte az EKB irányadó kamatát. 

Ezzel még nem sikerült elejét venni az eurózóna erősödő adósságválságának, amely 2012 nyarán érte el a csúcspontját.

Az euró mély, strukturális feszültségei egyre erősebben ütköztek ki, számos uniós perifériaállamban az egekbe emelkedtek a kötvényhozamok, és egyre többen tartottak attól, hogy felbomlik az eurózóna.

Ekkor, 2012 júliusában mondta el leghíresebb, „whatever it takes” beszédét Mario Draghi, amely arról szólt, hogy bármi áron meg kell menteni az eurót. Ezek voltak a megfelelő szavak, a megfelelő időben – idézi fel a Financial Times kérdésére Franck Dixmier, az Allianz Global Investors egyik vezetője. 

Szakértők szerint klasszikus Draghi-pillanatnak voltak szemtanúi mindazok, akik egy londoni konferencián először hallották az elhíresült mondatot, amely fordulópontot hozott Európa jövőjében.

Egészen pontosan Draghi azt ígérte, hogy az EKB a törvényi felhatalmazásán belül „mindent megtesz”, hogy megmentse az eurót, majd a “higgyenek nekem, ez elegendő lesz” mondattal nyomatékosította mondanivalóját.

Draghi ezzel végképp szakított elődje, a francia Jean-Claude Trichet óvatos megközelítésével.

Ez nemcsak a retorikában mutatkozott meg, hanem a monetáris politika irányváltásában, hiszen ezután sorra jöttek az újabb kamatcsökkentések, a kötvényvásárlási program – az EKB olasz és spanyol állampapírok vásárlásával igyekezett csökkenteni az érintett országok kötvényhozamait –, illetve a célzott banki hitelezéstámogatás. Mindegyik intézkedésnek az volt a célja, hogy támogassa az eurózóna gazdaságát, a piacok pedig hittek neki.

Az EKB tehát annyi pénzt nyomott, amennyi elég volt az eladósodott déli államok eladhatatlan, vagy csak finanszírozhatatlanul magas kamatfelárral eladható állampapírjaik felvásárlásához.

Nem tetszett a németeknek a recept

Az eurózónában azonban nem mindegyik tagállam fogta fel azonnal a váltás jelentőségét. A német Bundesbank vezetője, Jens Weidmann dogmatikus közgazdászként hevesen ellenezte Draghi „minden szükséges lépést” vállaló politikáját. Elemzők kiemelték Draghi nyugalmát, amellyel a kritikákat fogadta, így nem sokat foglalkozott az adósságtól és inflációtól irtózó németek ellenkezésével sem, hiszen elsődleges célja az volt, hogy biztosítsa az eurózóna túlélését.

Pedig még később is kapott tőlük támadásokat: ilyen volt például az is, amikor 2016-ban Wolfgang Schäuble, akkoriban német szövetségi pénzügyminiszterként, Draghit okolta a jobboldali populista AfD párt előretöréséért.

A kereszténydemokrata CDU ugyanis attól tartott, az AfD azzal fog kampányolni, hogy a rendkívül alacsony kamatok miatt került veszélybe a német lakosság nyugdíj-előtakarékossága. 

Mindez nem zavarta az EKB-elnököt, és megőrizte a hidegvérét akkor is, amikor egy 2015-ös sajtótájékoztatón egy fiatal tüntető ugrott az asztalára és konfettit szórt rá.

Elemzők egyetértenek abban, hogy Draghi a nagyon nehéz helyzetekben is képes volt arra, hogy a számokra és a tényekre összpontosítson, és ne pánikoljon. Az euró túlélése szempontjából nagyon fontosak voltak ezek a politikai képességek.

Hivatali ideje alatt az európai részvénypiacok kétharmaddal nőttek, 2013-tól pedig az eurózóna gazdasága is a kilábalás útjára lépett. Sikerült kezelni a periféria problémáit is, és a nyolc éve még nagy bajban lévő országok, mint Portugália, Olaszország, Görögország, Spanyolország és Írország, mára többé-kevésbé talpra álltak, csökkent az államkötvényeik felára, beindult a hitelezés.

Ráadásul a Draghi vezette EKB szigorúbb pénzpiaci felügyeletet gyakorolt, így a kereskedelmi bankok, a pénzügyi rendszer is válságállóbbá vált, mint korábban.

Megint nehéz idők jöttek

De persze voltak hibás lépések is a frankfurti székhelyű EKB életében. Ilyennek számított a ciprusi mentőprogram: az ottani bankok megmentése komoly veszteségeket okozott a nagy befektetőknek, mert a program többek között előírta, hogy a 100 ezer eurónál nagyobb összegű bankbetéteket be kell vonni az adósságok rendezésébe.

Kellemetlenül lepte meg a piacokat az is, amikor az EKB mínusz 0,3 százalékra vágta vissza az irányadó kamatot, vagy 2015-ben váratlanul hat hónappal meghosszabbította a kötvényvásárlási programot. 

2018 végén leállították az eszközvásárlási programot is, melynek keretében összesen 2600 milliárd eurót pumpáltak az eurózóna gazdaságába.

Az eurózóna gazdaságának növekedése azonban nem tudott igazán beindulni, 2011 és 2019 között éves szinten -0,9 és 2,5 százalék között ingadozott (csak 2015-ben és 2017-ben haladta meg a két százalékot) a növekedés üteme. 

Nehézfegyverzetet vetett be

Emiatt az EKB újraindította a kötvényvásárlási programot. Ennek keretében havi húszmilliárd euró értékben vásárolnak az eurózóna tagországainak államkötvényeiből. Ez nem mindenki tetszését nyerte el, mint kiszivárgott, a monetáris politikai bizottság hivatalos levélben kérte Mario Draghit, hogy tartózkodjon az újabb mennyiségi lazítástól.

Másik intézkedése, hogy a betéti rendelkezésre állás kamatlábát, amely már eddig is negatív volt, tovább csökkentette, –0,4-ről –0,5 százalékra, miközben az irányadó refinanszírozási műveletek kamata maradt 0 százalékon.

Sokan kétségbe vonták, hogy az immár leköszönő elnök helyesen cselekedett-e, amikor a gazdaság beindítása és a két százalék alatti infláció élénkítése érdekében újra a lazítás útjára lépett. Draghi azonban úgy vélekedett, az EKB megteremtette a lehetőséget arra, hogy az eurózóna gazdasága elkerülje a komoly lassulást, illetve a recessziót.