Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az évtized közepére jelentősen stabilabbá válik az európai chipgyártás

Elemzések2022. júl. 13.Kovács Dániel

A hagyományos autók gyártása mellett az elektromos járművekét is visszaveti a globális félvezetőhiány, sőt, iparági becslések szerint az el nem készülő autók jelentős része elektromos meghajtású lenne. A chipgyártás Európába telepítése megoldaná a problémát, vannak is ilyen törekvések, de ezek hatását csak évek múlva fogjuk érezni.

Lendületesen terjed hazánkban is az elektromos autózás. Tavaly október végéig 38 753 zöld rendszámos autót helyeztek forgalomba, ebből – 49 százalékos növekedéssel – mintegy 18 800 volt a tisztán elektromos hajtású jármű. Emellett 12 342 hibrid és 7609 plug-in hibrid, valamint  két hidrogénhajtású jármű került forgalomba az országban a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) adatai szerint.

Ám a dinamikus növekedést megakaszthatja az egész autóipart is sújtó globális chiphiány. Iparági becslések szerint ugyanis

az emiatt el nem készülő autók jelentős része elektromos meghajtású lenne, de az elektromos járművek forgalmazása mellett a kiszolgáló infrastruktúrát üzemeltetők üzleti modelljét is átírja.

– A félvezetőhiány nagyban befolyásolja az elektromos autók gyártását. Az autógyártók jelentős leállásokat jelentettek be, és a legtöbb gyártónál minimum egy évet kell várakozni egy szabadon konfigurált autóra. 

Habár a jövő az elektromos autózásé, ezek elterjedése a néhány évvel ezelőtti előrejelzéseknél lassabb ütemben valósul meg –  mondja a Növekedés.hu-nak Dr. Nyéki József, a fenntartható mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiákat fejlesztő Vitesco Technologies Elektrifikációs Technológia gyáregység vezetője.

A háború is rátett egy lapáttal

Míg a félvezetők átlagos raktárkészlete 2019-ben még 40 napra volt elegendő, addig ez az elmúlt évben kevesebb mint öt napra csökkent. A kulcsfontosságú iparágakban a készletek még ezt a szintet sem érik el.

Nyéki József szerint a globális chiphiányért elsősorban a 2020-ban kitört koronavírus-járvány a felelős, ugyanis a pandémia miatti lezárások sok esetben azt eredményezték, hogy több chipgyártó üzem leállította a tevékenységét, és beszállítói problémák is felütötték a fejüket.

Időközben ráadásul egyre nagyobb lett a chipek iránti kereslet. Az autóipar megnövekedett igénye mellet az informatikai eszközök iránti kereslet is élénkült, amihez  többek között a nagyarányú otthoni munkavégzés és az online tanulás is hozzájárult.a dinamikus növekedést megakaszthatja az egész autóipart is sújtó globális chiphiány.

A készlethiányt azért sem sikerült teljes egészében megoldani, mert a járvány még mindig érezteti hatását az autóiparban, a félvezető gyártás kapacitását bővíteni jelentős időbe kerül, és időközben a gyártáshoz szükséges nyersanyagárak is emelkedtek. A 2022-ben kitört orosz-ukrán háború pedig csak nehezíti a jövőbeli kilátásokat.

A Vitesco Technologies-nál jelen pillanatban úgy véljük, hogy a háborús helyzet következményei a beszállítóinkra és vevőinkre nézve teljes egészében még nem mérhetőek fel.

Éppen ezért folyamatosan követjük az eseményeket, és rendszeresen értékeljük, hogy milyen hatást gyakorolhatnak ezek az üzleti tevékenységünkre. Jelenlegi kilátásaink, hogy valamivel enyhébb mértékben ugyan, de

a félvezetőhiány ebben az évben még elkísér minket. Idén a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek gyártásának mérsékelt fellendülésére számítunk a fő piacainkon és világszerte is – teszi hozzá a gyáregység vezetője.

Haza kell hozni a termelést

A félvezetőhiány késedelmet okoz az új projektek bevezetésében és felfuttatásában. Helyettesítő komponensek bevezetése, valamint  a kritikus beszállítók és komponensek globálisan összehangolt kezelése révén igyekszünk ennek hatását csökkenteni –  mondja Nyéki József, aki azt sem rejti véka alá, hogy a válság felhívta a figyelmet az ellátási láncok sérülékenységére, különös tekintettel a távol-keleti beszállítókat illetően.

Az egyik talán leginkább figyelemre méltó változás, hogy az eddig túlnyomórészt Ázsiában telepített félvezetőgyárak mellett komoly beruházások indultak el Európában. Cél, hogy jelentős félvezető kapacitást építsenek fel kontinensünkön.

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben jelentette be, hogy megkezdte egy olyan tervezet előkészítését, amelynek célja egy, az Európai Unió határain belül működő chipgyártási rendszer létrehozása.

A Bizottság az után kezdett el a kérdéssel foglalkozni, hogy a chiphiány miatt számos európai konszernnél csökkentették, vagy akár fel is függesztették a termelést. Ugyanakkor Nyéki szerint ezen beruházások hatása 2024/25 előtt nem lesz érezhető.A Bizottság az után kezdett el a kérdéssel foglalkozni, hogy a chiphiány miatt számos európai konszernnél csökkentették, vagy akár fel is függesztették a termelést

A regensburgi központú fejlesztő ezért együttműködési megállapodást kötött az Infineon Technologies AG-val. Az Infineon a világ meghatározó autóelektronikai félvezetőgyártója és az innovatív szilícium-karbid (SiC) félvezetők megkerülhetetlen globális szállítója. A szilícium-karbid kulcsszerepet játszik az elektromos járművek hajtásrendszereinél a nagyfeszültségű megoldások hatékonyságának növelésében.  A Vitesco Technologies SiC-alkatrészeket használ például az elektromos motorokat vezérlő, nagyon kompakt nagyfeszültségű inverterekben.

Az Infineonnal való együttműködésünk további kapacitás kiépítését teszi lehetővé számunkra, amely elősegíti az elektromobilitás erőteljes növekedését.

Az Infineonnal már régóta együttműködünk a szilícium alapú alkatrészek terén, ezt most SiC félvezetőkkel bővítjük ki. Több évtizedes tapasztalatunkkal és gyártási kapacitásaink folyamatos bővítésével jól alkalmazkodunk a SiC-piac felgyorsult növekedéséhez –  mutat rá Nyéki József, hozzátéve, a második szilícium-karbid-generációjuk pedig lehetővé teszi számukra, hogy még kompaktabb és hatékonyabb rendszereket fejlesszenek ki.