Balaton szelet, Győri édes, Boci csoki – Mi lett a magyar édességekkel?

Amikor jó 300 éve először megjelent a magyar köztudatban a csokoládé, a kakaóbabból készült finomságot még elsősorban nemesi körökben fogyasztották, ott is főleg forró italként. A magyarok a barna nedűt egy ideig csak német sernek hívták. A XIX. században viszont megjelentek az első csokigyárak az országban.

A sort egy hamburgi cukrászmester Stühmer Frigyes kezdte, őt pedig nem sokkal később Gerbeaud Emil követte, aki olyan édességeket honosított meg Magyarországon, mint a macskanyelv vagy a konyakos meggy. Az ágazat a rendszerváltás előtt mondhatni aranykorát élte. Még úgy is, hogy a minőség terén a hazai áruk nem nagyon kelhettek birokra a legjobb nyugat-európai termékekkel.

Viszont se szeri se száma nem volt az itthon készült magyar csokoládéknak. Az olyan ismert márkák, mint a Sport, a Tibi, a Szerencsi, a Boci vagy a Balaton mellett a boltok polcain ott sorakoztak a híres hazai kekszek és cukorkák is. Elég csak a Pilótára vagy a Negrora gondolni. Miután a vasfüggöny lehullt a tulajdonosi szerkezetek persze gyökeresen átalakultak. Ami többnyire azt jelentette, hogy állami kézből valamelyik külföldi multinacionális céghez kerültek a jól ismert brandek.

Egyes társaságok tulajdonosváltások egész sorát élték meg. Jó példa erre a Győri Keksz. Bár a 80-as évek a legtöbb vállalatnak a lassú hanyatlást jelentette, a megyeszékhelyen üzemelő gyár a ritka kivételek közé tartozott. A berlini fal leomlása előtt pár évvel új kekszüzemet és ostyagyártó-részleget is avattak.

Végül a privatizáció után a brit United Biscuits-hez, majd a Danone-hoz kerültek. Hogy a magyaroknak mennyire fontosak a hazai édességgyárak azt a párizsi központtal működő cégcsoport láthatóan nem mérte fel helyesen. Amikor bejelentették, hogy becsukják a győri gyárat valóságos tiltakozáshullám indult be. Végül visszakozniuk kellet: megtartották az üzemet, még úgy is, hogy ennek a lépésnek komoly ára volt. Háromszáz embert ugyanis le kellett építeniük.

A nyomásgyakorlás akkor viszont már nem működött, amikor a Győrből Székesfehérvárra települt a kekszgyártás. A Danone aztán 2007-ben teljesen megvált a vállalattól: a céget eladták a Kraft Foods-nak. Bár az eladás idején sokan tartottak ettől az ügylettől, hamar kiderült, hogy az amerikaiak nem akarnak gyárakat bezárni, sőt inkább a fejlesztésben érdekeltek.

Viszont ha kézbe veszünk egy Háztartási kekszet vagy egy Vaníliás karikát, akkora a csomagolás apróbetűi közt a gyártónál ma már a Mondelez nevet fogjuk találni.

Ugyanis hét éve a Kraft Foods igazgatótanácsa a cég feldarabolása mellett döntött. A két utódcég közül a nagyobbik a Mondelez viszi tovább az édességmárkákat. Bár a szintén hozzájuk tartozó Sport szelet gyártása Pozsonyba került, sok ismert név, így például a Pilóta és a Győri Édes készítése itthon maradt.

A Negro viszont nem járt ilyen jól. Mivel erre a cukorkára nincs komoly nemzetközi kereslet, itthon már nem volt gazdaságos az előállítása, ezért a Mondelez a gyártást Törökországba viszi.

Itthon az amerikai csoport mellett akadnak más nagy nemzetközi szereplők is. Ilyen az ukrán Roshen, amelyik a Tibi csokikat és a Dunakavicsot is gyártó Bonbonetti többségi tulajdonosa, illetve a Nestlé is. Bár a svájci társaságnak három gyára is van Magyarországon, ebből csak az egyik a diósgyőri foglalkozik csokikkal.

Szerencsen italport, Bükön állateledelt készítenek. A Nestlének ugyanis az a hitvallása, hogy a gyárakat specializálni kell egy bizonyos termékkörre. Emiatt már a Balaton szeletet és a Boci csoki termékek túlnyomó részét se itthon állítják elő. Viszont az üreges csokoládéfigurák Diósgyőrön készülnek. Ünnepek idején például a nyúl vagy mikulás alakú finomságokkal innen látják el az európai piacokat. A legyártott termékek száma jócskán átlépi az évi 100 milliót is.

A Nestlé tavaly év végén egyébként meglepő döntést hozott: az édességeknél lemondtak a Szerencsi névjegy használatáról egy helyi cég javára. Az édesipari termékeknél ezt a nevet most már kizárólag Szerencsi Bonbon Kft. használhatja. Ezt a céget Takács István még 1996-ban pont azért hozta létre, hogy a városban a csokigyártás tradíciója ne haljon ki. Éveken át együtt működtek a svájci csoporttal, mielőtt ez a kedvező döntés született.

De lehet mondani, hogy a Piros Pöttyös sorsa is jól alakult. A Túró Rudi története még az 50-es években kezdődött, amikor három élelmiszeripari szakember kiment a Szovjetunióba, hogy közelebbről is megismerjék a helyi tejipart. Az édes túróból és csokiból készült nyalánkság magyar változatát az Erzsébetvárosi Tejüzem a 60-as években kezdte el gyártani.

Mint ismeretes néhány lapkiadó a Túró Rudi nevet kifejezetten pajzánnak tartotta, ezért nem voltak hajlandóak részt venni a reklámozásban. Akárhogyis: a Piros Pöttyös máig óriási kedvencnek számít. Annyira, hogy a magyarok évi 22 milliárd forint értékben vásárolnak belőle. Bár a márka a holland hátterű FrieslandCampina tulajdonában van, a gyártás a mai napig Mátészalkán zajlik.

Jelenleg a legnagyobb 100 százalékos magyar kézben lévő édesipari vállalatnak a Szamos Marcipán Kft. számít. Az e-beszamolo adatai szerint a forgalmuk tavaly meghaladta a 3,4 milliárd forintot. A cég épp idén hajtott végre egy 332 millió forintos kapacitásbővítő fejlesztést.