Bűnbandák, robbantások: Biztonsági válság van Svédországban

A napjainkban már szinte mindennapossá vált robbantások és lövöldözések miatt egyre súlyosbodó biztonsági helyzet újabb mélypontja volt a február elején bekövetkezett tömeges lövöldözés egy vidéki város felnőttképzési intézményében.

Az alábbiakban rövid áttekintés következik, hogy milyen tényezők járulhattak hozzá az északi ország biztonsági helyzetének romlásához, aminek kapcsán Ulf Kristersson miniszterelnök januárban úgy nyilatkozott, hogy „nyilvánvaló, hogy nem uraljuk a helyzetet,” és hogy ennek milyen országhatárokat átívelő következményei lehetnek.

Munkavállalók után menedékkérők – a svéd bevándorláspolitika problémái

A még a múlt század közepén is egynyelvű és etnikailag homogénnek mondható svéd társadalom az ezredforduló végére már erőteljesen multikulturálissá vált; mára már az ország lakosságának mintegy 20 százaléka, azaz több mint 2 millió ember született külföldön. Európai kitekintésben ez az arány leginkább a volt gyarmati hatalmak, például Franciaország és Nagy-Britannia demográfiai összetételéhez hasonlít.

A Svédországba irányuló bevándorlás is lényegesen megváltozott az elmúlt több mint fél évszázad alatt; míg a második világháborút követő évtizedekben javarészt a munkaerő-szükséglet volt a meghatározó, és jellemzően Európából történt a munkaerő-behozatal (többek között Magyarországról is), úgy a század vége felé a globális konfliktusok fokozódása miatt már a menedékkérők dominálták a bevándorlást. A munkavállalási célú bevándorlás lassan megszűnt (az északi országok kivételével), miközben a menedékkérők száma nőtt. Az 1980-as években kezdődött az első jelentős menekültáradat a Chiléből, Irakból és Iránból menekülőkkel, ezt követően az 1990-es évek elején érkeztek rekordszámban menekültek a balkáni háború következtében. Napjainkban Szíria a legnagyobb kibocsátó ország. Szíria mellett a legjelentősebb Európán kívüli bevándorló csoportok az Afganisztánból, Irakból, Szomáliából és Törökországból érkezettek.Svédország integrációs politikája Olof Palme miniszterelnöksége alatt kezdett formálódni az 1970-es évek közepén, amikor is a cél az volt, hogy a bevándorlók megőrizzék kulturális örökségüket, miközben elfogadják a svéd társadalom alapvető értékeit (köztük az emberi együttélés és a tolerancia).

Az integráció gyors elősegítése érdekében különböző intézkedések születtek, például anyanyelvi programok és a bevándorlókkal foglalkozó szervezetek támogatása.

A kritikusok szerint azonban a multikulturalizmust és a bevándorlók kulturális örökségének megőrzését hangsúlyozó politikák nem kezelték megfelelően az integráció kihívásait, köztük a gazdasági önellátás, a társadalmi kohézió és a nyelvi akadályok leküzdésének kérdését. Emellett aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a politikák túlságosan előnyben részesítik a bevándorlókat, ami a többségi társadalom kárára válhat.

A kritika dacára ez a hozzáállás – mind politikai, mind civil szempontból – jellemezte éveken át nem csupán az integrációs intézkedéseket, hanem a bevándorlásról szóló közbeszédet is.

Az 1990-es években jelentek meg az első, egyértelműen a nagyszámú migrációhoz köthető kihívások: az egyes bevándorlók körében tapasztalt magas munkanélküliség, a rosszabb lakáskörülmények és az önkéntes szegregáció, ami további kihívásokat jelentett a társadalmi beilleszkedésben.

Ekkor alakult a Svéd Demokraták nevű jobboldali párt is, akiknek a bevándorlás szigorúbb keretek közé szorítása volt a legfontosabb (és szinte egyetlen) célkitűzése.

Közel 30 év telt el a párt alakulása és a legutóbbi svéd választások között, amikor a Svéd Demokraták immár legnagyobb jobboldali pártként (és a múlt század alatt évtizedeken át kormányzó Szociáldemokrata Párt után a második legnagyobb pártként) győzedelmeskedhettek – továbbra is a bevándorlás drasztikus csökkentésével, mint legfőbb politikai törekvés. A svédországi integráció kudarcát a korábbi szociáldemokrata miniszterelnök, Magdalena Andersson is elismerte egy 2022-ben tartott beszédében.

Az integrációs deficit következményei

A fentiekből világosan látszik, hogy Svédország régóta az egyik legbefogadóbb ország az Európába tartó menedékkérők és migránsok számára. Ez különösen a 2015-ös migrációs válság idején érte el a tetőfokát, amikor több mint 160 ezer ember érkezett az országba, ami a legmagasabb egy főre jutó szám Európában. Miközben ez a humanitárius megközelítés minden bizonnyal sok embernek segített, számos biztonsági és társadalmi kihíváshoz is vezetett. Sok menedékkérőnek, különösen az olyan konfliktusövezetekből, mint Szíria és Afganisztán, nehézséget okozott a svéd társadalomba való beilleszkedés.

Az olyan problémák, mint a nyelvi akadályok, a munkaerőpiachoz való korlátozott hozzáférés és a kulturális különbségek társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket okoztak, ami egyes csoportok körében (önkéntes vagy önkéntelen) elszigetelődéshez és frusztrációhoz vezetett.

Ez pedig termékeny talajt teremtett a szélsőséges ideológiáknak és a társadalmon belüli feszültségek tovább gyűrűzésének.

Bár korábban sem volt ismeretlen a jelenség, a nagy volumenű, harmadik országbeli migráció emelte a radikalizálódás kockázatát és – noha Svédországot az eddigiekben elkerülték a nagyszabású terrortámadások – a radikalizálódás megelőzése és visszaszorítása továbbra is kiemelt helyen van a bűnüldöző és bűnmegelőző szervek napirendjén. Az említettek mellett a megnövekedett migráció komoly nyomást helyezett a közszolgáltatásokra, beleértve a lakhatást, az egészségügyet és az oktatást.Az irreguláris migrációval kapcsolatos kihívásokkal párhuzamosan Svédországban jelentősen megnőtt a bandák által elkövetett erőszakos cselekmények száma, különösen a bevándorlók által sűrűn lakott külvárosokban. Bár alig telt el néhány hét az új évből, az idei esztendő sem látszik megszakítani az erőszak eszkalációjának trendjét: csak januárban rekordszámú, mintegy 30 robbantás (jellemzően kézigránáttal vagy pirotechnikai eszközökkel) és közel ugyanannyi lövöldözés történt. A robbantások tekintetében érdemes felidézni egy, a dél-svédországi Lundi Egyetemen kutató kriminológus megállapítását, aki szerint Svédország Mexikó után a második helyen áll a világon azon országok között, amelyek területén a legtöbb robbantásos támadás történik, noha nem állnak háborúban.

Az elmúlt héten 48 óra leforgása alatt három halálos lövöldözés történt.Az eszkalációhoz több tényező is hozzájárult.

- Egyrészt az említett társadalmi-gazdasági kihívások, amelyekkel a menedékkérők is szembesülnek (beleértve a munkanélküliséget és a társadalmi mobilitás hiányát), hozzájárultak a bűnbandák kialakulásához a hátrányos helyzetű városrészekben (svédül utsatta områden, vagyis veszélyeztetett városrészek).

Ezek a bandák gyakran olyan kiszolgáltatott fiatalokat vesznek célba, akik nem találják a helyüket a többségi társadalomban, és akiknek az illegális tevékenységek révén hovatartozást és anyagi jutalmat kínálnak. Az említett csoport tagjai abban különböznek a menedékkérők csoportjától, hogy 70 százalékuk Svédországban született, 60 százalékuk pedig első vagy második generációs bevándorló. A jelenséget aligha lehet dühös külvárosi fiatalemberek (hiszen túlnyomó többségük, mintegy 90 százalékuk férfi) redukálni, mert ez a szemlélet mellőzi a szervezett bandák jelentette rendszerszintű fenyegetést.

A svéd rendőrség becslése szerint mintegy 14 ezer ember tevékenykedik aktívan a bandákban, és további 48 ezer ember kapcsolódik hozzájuk.

- Másrészt nőtt a lőfegyverek hozzáférhetősége és a bandák részvétele a kábítószer-kereskedelemben, ez utóbbi megadta az alapot a rivális csoportok közti területi háborúkhoz.- Harmadrészt pedig a svéd rendőri erők nehezen tudnak lépést tartani a bandák erőszakos tevékenysége által jelentett fenyegetéssel, ami egyben jelentős terhet is ró a bűnüldöző szervek erőforrásaira.

A kialakult helyzet miatt már többször volt napirenden a svéd bűnüldözési stratégiák reformja, a rendőrök számának növelése, valamint a hangsúlyosabb és proaktívabb rendőri jelenlét az említett „veszélyeztetett” negyedekben.

Válaszul a bűnbandák jelentette kockázatokra, a szomszédos országok az elmúlt években különböző intézkedéseket foganatosítottak.

A problémáról talán legszókimondóbban a jelenlegi dán igazságügyi miniszter nyilatkozott, akinek elmondása szerint „[a] valóság jelenleg az, hogy nem csak Dánia, hanem az északi országok nagy része is érzi a hosszú ideje tartó sikertelen svédországi bevándorlási és jogpolitika következményeit”.

Dánia 2019 novemberében visszaállította az ideiglenes határellenőrzést a Svédországba vezető határátkelőhelyeken, az intézkedés célja a bandák által használt fegyverek és robbanóanyagok mozgásának megakadályozása volt.Ám a svédországi bűnbandák erőszakos tevékenysége által generált spillover-hatás nem áll meg a fentieknél; viszonylag új és aggodalomra okot adó jelenség a svédországi fiatalok névtelen, közösségi médián keresztül történő felbérelése különböző erőszakos cselekedetekre (köztük gyilkosságra is) a szomszédos országokban.

A svédországi biztonsági helyzet regionális vetületei

Az Európai Unió jelenleg példátlan számú konfliktusnak és nem hagyományos fenyegetésnek szemtanúja mind a szomszédságában, mind pedig azon túl. Ezért is fontos, hogy „házon belül” ne gyűrűzzön tovább az adott tagállamban immár rendszerszintű fenyegetést jelentő erőszakspirál.

Svédország földrajzi elhelyezkedése, gazdasági ereje és a regionális biztonságban betöltött szerepe miatt a nyugati szövetségi rendszerek – melyeknek tagja hazánk is –, érdekeltek abban, hogy az északi ország továbbra is biztonságos, stabil és megbízható partner maradjon a regionális és globális biztonság megőrzése érdekében.

Mint legifjabb NATO-tag, Svédország stratégiai elhelyezkedése és hadereje erősíti a szövetség védelmi képességeit a balti térségben.De a regionális biztonsági szempontok mellett a nyersanyagokért folytatott, egyre élesedő globális versenyben is felértékelődik az ásványkincsekben gazdag Svédország szerepe, hiszen több olyan kritikus ásványi anyagból rendelkezik lelőhelyekkel, amelyeket az EU stratégiailag fontosnak minősített.

Ezek közé tartozik az antimon, a kobalt és a ritkaföldfémek, vagyis olyan nyersanyagok, amelyek a félvezetőktől kezdve az elektromos autók akkumulátoraiig többféle termék gyártásához elengedhetetlenek.

Svédország ezért fontos szerepet játszhat az EU nyersanyagfüggetlenségre való törekvésében.

Ezért – Christian Gunther volt svéd külügyminiszter híres mondatának analógiájával élve (amely után az 1939-ben kitört úgynevezett téli háború idején Svédországban országos kampány indult Finnország megsegítésére): Svédország ügye a mi ügyünk. Egy destabilizált Svédország sebezhetőséget teremthet a régióban, ami gyengítheti mind az EU, mind a NATO védelmi pozícióját és a külső fenyegetésekre való hatékony reagálási képességét.

Az európai kormányok egy része már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy az illegális bevándorlás számos olyan veszélyt rejt magában, amely az európai jóléti rendszerek terhelésén túl belülről is gyengíti az EU versenyképességét, regionális súlyát és belső stabilitását.

Ahogy a magyar kormány is hangsúlyozza, a kérdést az EU határain kívül kell kezelni és csak azokat a kérelmezőket engedni be az EU területére, akik nem jelentenek semmilyen értelemben biztonsági kockázatot.

Ezt egyre több tagállam érti meg, a kérdés csak az, vajon időben eszmélnek-e azok az államok, amelyek a migrációval kapcsolatban jóval elnézőbbek, befogadóbbak voltak.

Egyre több uniós tagállamban a legfőbb kampánykérdés a migráció, amely nem csak nemzeti, de EP-szinten is azoknak a pártoknak a megerősödését hozza, amelyek szigorítanák a bevándorlást.  

A szerző a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.