Csempészáru és Kína nélkül már összedőlt volna Észak-Korea

Hivatalos adatok ugyan nem ismertek a szinte tökéletesen bezárkózott Észak-Korea gazdaságáról, hiszen rendes pénzügyi és gazdasági statisztikákat nem közölnek, de a szomszédos Dél-Korea gazdasági szakemberei valamelyest tájékozottak a félsziget északi felének gazdaságáról. Két nagy partnerükkel, Oroszországgal és Kínával folytatott kereskedelmükből is levonhatók következtetések az ország gazdaságának állapotáról. 

Tavaly júliusban a dél-koreai központi bank becslése szerint az észak-koreai atomprogram miatt elrendelt nemzetközi szankciók következtében Észak-Korea gazdasági növekedése 4,1 százalékkal esett vissza, ami azt jelenti, hogy

az 1990-es évek éhínsége óta nem volt ilyen nehéz helyzetben az ország.

Hogy valóban komoly gondok vannak a diktatúrában, azt jelzi Kim Dzsong Un tavaly decemberi beszéde, amelyben a Koreai Munkapárt központi bizottságának ülésén arra figyelmeztette a párt vezetőit, hogy az ország nagyon súlyos gazdasági helyzetben van, aminek elhárításához azonnali intézkedésekre van szükség. 

A hivatalos adatok szerint nagyon kicsi az ország kivitele, ezért annak mértékét jelentősen meghaladja az import, de az utóbbi mégsem éri el azt a szintet, amira a hazai iparnak szüksége lenne, illetve a lakosság ellátásához elegendő lenne. 

S bár valóban nincs könnyű helyzetben az ország, a nemzetközi elemzők többsége úgy véli, korántsem tragikus a helyzet, s az elkövetkező egy-két évben sem lesz az. Nem nagyon van infláció, igaz, nem tudni, mennyiben van ebben szerepe a központi árképzésnek. Az élelmezésben igen fontos szerepet betöltő rizstermelés, ha csak két százalékkal is, de nőtt 2018-hoz képest. Azt persze nem tudni, vannak-e olyan társadalmi csoportok, akiket érinthet a tavaly tavasszal emlegetett súlyos élelmezési probléma, egy esetleges éhínség, de egyes vélemények szerint túlzóak az ezzel kapcsolatos hírek, vélekedések.

Jelentősen könnyebbé teszi ugyanakkor az ország helyzetét, hogy Kína és Oroszország intenzíven kampányol a szankciók felfüggesztése ellen, ami egyben azt is jelenti, hogy nem igazán veszik komolyan az embargót.

Így a szankciók bevezetése előtti exporttermékek – szén, ásványi anyagok, tengeri halászati termékek, textil- és egyéb áruk – is utat találnak Kínába. 

A legfontosabb kereskedelmi partner, azaz a Kína felé irányuló export fekete éve 2018 volt, amikor 88 százalékos eséssel gyakorlatilag összeomlott a világ legnépesebb országába irányuló kivitel. A 2019-es év első felének adatai azt mutatják, hogy Észak-Korea Kínába irányuló kivitele és behozatala 14, illetve 15,5 százalékkal nőtt. Az ország Kínával szembeni külkereskedelmi hiánya 1,6 milliárd dollár volt, ami ugyan kellemetlen Észak-Koreának, de miután égetően szüksége van a nagy szomszédtól érkező árukra, kénytelen ezzel együtt élni. Ezek persze csak a hivatalos adatok, azonban a nem hivatalos csatornákon, úgymond állami csempészet útján jelentős mennyiségű áru érkezett az országba. Bár csekélyebb mértékben, mint a szankciók bevezetése előtt, de a „fekete” szénexport is folytatódott, Kínától pedig a szokásos kereskedelmi csatornákon kívül, illetve többszöri átfejtést követően tartályhajókról jelentős mennyiségű üzemanyaghoz is jutottak. 

A jelek szerint az idei év sem lesz jobb, mint a tavalyi volt, igaz rosszabb sem. Azt állítják, hogy náluk nincs egy koronavírusos eset sem, így elvileg őket nem érinti a járvány.

Kim Dzsong Unnak ráadásul – akinek nemrég halálhírét keltették – nagyravágyó tervei vannak, javítani akarja az észak-koreai gazdaság lehetőségeit. Talán kínai mintára, de meglepő gondolatokkal foglalkozik. Ezek szerint a gyengén teljesítő állami vállalatoknak versenyezniük kellene olyan vállalkozásokkal, amelyek ugyan állami zászló alatt maradnak, de valamilyen formában mégis magánvállalkozók irányítanák azokat. Ugyanakkor azzal is tisztában van az észak-koreai vezér, hogy amíg életben vannak a szankciók, ez az elképzelés csak korlátozottan működhet.