Mit takart a sokáig titkolt ginzeng-biznisz Észak-Koreával?

Milyen kapcsolatok fűzték egykor Magyarországot Koreához?

A kérdést mindenképpen ketté kell választani, mégpedig északi és déli kapcsolatokra, általánosítani nem lehet. Egykor, a szocialista időben hazánk Észak-Koreát (KNDK) tekintette törvényes államnak, míg a déli részt, fehér foltként kezelte, diplomáciai kapcsolat nélkül. Viszont a nyolcvanas évek elején, a korábbiaknál már kedvezőbb világpolitikai folyamatok közepette, az MSZMP legfelső vezetése 1982-ben, majd az 1983-ban felülvizsgálta az álláspontját és lehetségesnek tartotta az óvatos közeledést Dél-Koreához.

Az akkori állásfoglalás értelmében mód nyílt a politikai jellegű kapcsolatokon kívüli más – például gazdasági és sport – nemzetközi kapcsolatfelvételre is. Egyedi elbírálás alapján már több magyar állampolgár vehetett részt Dél-Koreában tartott rendezvényeken, illetve engedélyezték dél-koreai állampolgárok hasonló célú beutazását Magyarországra is. Egy ideig úgy tűnt, hogy minőségi változás következhet be a magyar–dél-koreai együttműködésben, míg 1983 őszén Szöulban került sor az Interparlamentáris Unió 70. közgyűlésére. Ez persze az északiaknak nem tetszett.

Mi volt a gond? Presztízskérdés?

Csupán részben. Ehhez idéznem kell Torzsa István tanulmányát, amely a Külügyi Szemlében jelent meg. Azt írja, hogy a phenjani vezetés mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a szocialista országok küldöttségeinek Dél-Koreába utazását, bojkottra bírva a „baráti” szocialista országokat. Nálunk azonban, ennek ellenére megszületett a döntés a részvételünkről. Ezt a KNDK vezetése kifejezetten barátságtalan gesztusnak értékelte, aminek nemcsak diplomáciai csatornákon adott hangot, hanem a sajtóban is, amely egyértelműen az akkori vezetés tudomására hozta, hogy a magyar részvételnek a két ország közötti kapcsolatokra nézve negatív következményei lesznek. Ám annak, hogy mégsem voltunk ott Szöulban, nem az északi zsarolás volt az oka.

Hanem?

Talán még sokan emlékeznek arra, hogy 1983. szeptember 1-jén egy dél-koreai utasszállító repülőgép a Szovjetunió légterébe tévedt, amelyet a szovjet légvédelem lelőtt. Az eset körülményei azóta sem nyertek egyértelmű tisztázást, viszont heves szovjetellenességet váltottak ki Dél-Koreában.

Minden fontos döntés Moszkvában született, lehetetlenné tették, azaz megtiltották a magyar részvételt az Interparlamentáris Unió közgyűlésén. A Moszkvából jött utasítást Budapesten tudomásul kellett venni.  

Jellemző az észak-koreai vezetés mentalitására, hogy a szöuli tanácskozás után hivatalosan köszönetet mondtak a velük baráti viszonyban lévő országok vezetésének, beleértve hazánkat is, amiért elfogadva a phenjani álláspontot, a szöuli konferencia bojkottálása mellett döntöttek. Hasonló volt a helyzet az olimpia körül is, de akkor már egy megváltozott légkör jellemezte a kelet–nyugati együttműködést és Phenjan erőfeszítései az alkalommal eredménytelenek maradtak.

Ez a megváltozott légkör miben nyilvánult meg?

Ez magyar részről egyrészt Kádár János 1988-as visszavonulásával, másrészt pedig a rendszerváltozással következett be a tanulmány szerint. Ehhez persze hozzájárult az olimpia sikere is.

Ugyanis a Koreai Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint a Magyar Gazdasági Kamara képviseletének kölcsönös létrejötte összhangban volt az 1988-as szöuli Nyári Olimpiai Játékokon való részvételünkre vonatkozó döntéssel, amelyet a volt szocialista országok közül elsőként hoztunk meg.

Sőt, a következő évben, 1989. február 1-jén Horn Gyula akkor még külügyminisztériumi államtitkárként és Choi Ho-joong dél-koreai külügyminiszter Szöulban aláírta a Magyar Népköztársaság és a Koreai Köztársaság közötti teljes körű diplomáciai kapcsolatok létesítéséről szóló jegyzőkönyvet. A közel 30 évvel ezelőtt történt esemény fontosságát jelezte, hogy a koreai televíziók adásukat megszakítva, élő adásban számoltak be arról.

Miért volt ez nekünk ennyire kedvező?

A történelmi jelentőségű lépés egyrészről utat nyitott Dél-Korea számára a viszonyának rendezésére a szocialista országokkal. Nekünk pedig megindulhattak a gazdasági kapcsolataink. Erre válaszul az észak-koreai kormány árulást emlegetett. A kapcsolatok ezt követően fagyossá váltak, bár később a KNDK ismét nagykövetet küldött Budapestre, de végül mégis úgy döntöttek, hogy 1999. október 1-vel bezárják magyarországi nagykövetségüket, mi pedig ezután, zártuk be a Phenjani követségünket.

Eközben a phenjani magyar nagykövetség is bezárásra került. Diplomáciai kapcsolatunk az északiakkal ugyanakkor folyamatos maradt, annak ellenére, hogy azóta sincs nagykövetség sem Phenjanban, sem Budapesten. Érdekesség, hogy Phenjanban az egykori követségi épületet nem adták el, az máig a magyar állam tulajdona és egy svájci, illetve német karitatív szervezet működik ott.

Híres lett a ginzeng-biznisz. Ez mit takar?

Érdekes javaslatot terjesztettek elő az északiak hazánknak 2008-ban. Azt kérték tőlünk, hogy vegyük figyelembe Koreai Népi Demokratikus Köztársaság gazdasági nehézségeit és tekintsünk el a fennálló adósságuk 90 százalékától – legalábbis ezt közölte pár évvel ezelőtt a külgazdasági tárca a  Financial Times-szal. Egyébként hasonló okból kifolyólag Csehországot is megkeresték. Prágától azt kérték, hogy a fennálló adósságuk (megközelítőleg 10 millió dollár) 95 százalékát engedjék el, a maradék ötöt pedig ginzeng gyökérrel fizették volna vissza.

Csak ez, vagy minden más?

Információim szerint van néhány külkereskedelmi, gazdasági projekt. De ezek többnyire magánvállalatok kapcsolataiból erednek. Szintén a szakminisztérium sajtóbeli tájékoztatására hivatkozva, gyógyszeripari kivitel is volt az elmúlt években elenyésző összegben. Ez egyrészt élő emlősállatokat, másrészt terápiás vagy megelőzési célra szolgáló gyógyszereket jelent. Amit behoztunk, annak értéke 24,5 millió forint volt és teljes gyógyszeralapanyagról volt szó.

A jelek szerint az északiak mégsem annyira izoláltak, mint ahogy mutatják magukat?

Ez nézőpont kérdése. Időről-időre átutazik Phenjanba a szöuli nagykövet tárgyalni, de ezek inkább formális konzultációk, tehát még a fentiek tükrében sem mondható el, hogy kapcsolatainkat hatalmas vitalitás jellemezné. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a magyar Baptista Szeretetszolgálat rendszeresen küld nekik segélycsomagokat, tehát a szolgálat vezetője tartózkodhat magyarként a legtöbbet az északiaknál.

Most mi jellemzi Észak és Dél kapcsolatát?

Az elmúlt évek tapasztalataira alapozva azt mondom, amolyan „húzd meg, ereszd meg” viszonyról van szó. Gondolok itt arra, hogy voltak olyan időszakok, amikor úgy tűnt, hogy a két Korea őszintén közeledne egymáshoz, ám eddig az ilyen időszakokat mindig valamilyen feszültséggel terhelt periódus követte. A két Korea egyesülése magasztos politikai óhaj, ám erre egyik fél sincs felkészülve és jelenleg erről nincs is szó. Véleményem szerint azonban hosszú távú célként a két vezetés nem mondhat le arról, hogy összetartozzanak, ám erre még várni kell.

Ezek szerint a külvilág számára lennének újdonságok az idei csúcstalálkozók?

Abszolút nem új keletű dologról van szó. Ezúttal a médiaérdeklődés volt óriási, azért hallottunk többet ezekről a tárgyalásokról. Már 2000 nyarán is – amikor diplomataként kikerültem Szöulba – találkozott egymással Kim De-dzsung, a Koreai Köztársaság egykori elnöke és Kim Dzsong-il, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság akkori vezetője Phenjanban. A látogatás utolsó napján kiadták az első közös észak-koreai–dél-koreai nyilatkozatot, végül pedig a Korea-közi egyezményt. Később napvilágot látott, hogy a dél-koreai kormány 500 millió dollárt fizetett az észak-koreaiaknak, hogy a csúcstalálkozó megrendezésre kerüljön.

Ugorva az időben, a mostani találkozó fényében jöhet áttörés?

Az évek során létrehozott együttműködések megfeneklettek. Ilyen volt például a Gyémánt hegységben létrehozott idegenforgalmi projekt, avagy a keszoni közös ipari park. Számomra nem teljesen világos, hogy a déli vezető most mit szeretne elérni. Idén először áprilisban Kim Dzsong-un lépte át a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és kezdte meg a tárgyalásokat Mun Dzse-in dél-koreai elnökkel. Ez abban volt különleges, hogy még sosem fordult elő a koreai háború óta, hogy phenjani vezető Dél-Korea területére lépett. Most az ősszel pedig delegációt fogadott Szöulból Kim Dzsong-un észak-korai vezető Phenjanban a két Korea közti újabb csúcstalálkozó előkészületeinek keretében.

Változhat az északi kilátástalan helyzet?

Nem lehet megjósolni. Gyakorlatilag megmaradtak az önellátó, a nacionalizmus elemeit magában foglaló sztálinista modellnél, amelyet még tovább torzítottak. Eszméjük a csucshe, amely egy autarktikus ideológiát takar. A rajta alapuló állam rendszere a Kim-dinasztia hatalmának alappillére. Ezt az eszmét Észak-Korea első vezetője, Kim Ir-szen alkotta meg. A forradalmi világnézet alapja pedig a párt és a pártvezető iránti megkérdőjelezhetetlen hűség. Gyakorlatilag az antiglobalizmus filozófiájának sajátos integrálása a kommunista elméletbe.

Semmi nem változott, Északot az elszegényedés, az elszigeteltség, az elnyomás, a nukleáris program, és az emberi jogok drasztikus megsértése jellemzi évtizedek óta.

Ez ma sincs másként, csupán egy olyan fiatalabb, erőskezű vezető irányít, aki Svájcban tanult, tisztában van a nyugati értékrenddel, képzett, és ezt pontosan ki is használja.