A semmittevés egyáltalán nem rossz dolog - Tudja meg miért!

Elemzések2019. nov 2.Növekedés.hu

Az idő furcsa dolog, nem mindig lineáris, és néha úgy tudjuk a legjobban hasznosítani, ha elvesztegetjük.

Lustának akkor érezzük magunkat, ha tudjuk, hogy valamit meg kellene tennünk, de hiányzik hozzá a motiváció. Ilyenkor többnyire lelkiismeret-furdalásunk van. A keresztény tradíció a lustaságot, a restséget a hét főbűn közé sorolja, mélyen elítéli. A lustaság aláássa a társadalmat, a közösséget, Isten tervét és más bűnöknek ágyaz meg.

Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak

- írja a Biblia. A henyélés kísértések forrása, az élet rövid és bizonytalan,

amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. 

Szintén a keresztény hagyományból származik az a mai vélekedés, hogy a szegénység és az életben elszenvedett kudarcok eredete a lustaság. Aki szegény arról hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy azért az, mert lusta, mert nem dolgozik.

Te lusta, menj el a hangyához, nézd meg, hogy mit csinál és akkor bölcs leszel. Nincsen főnöke, nincs, aki ösztökélné vagy parancsolna neki, nyáron mégis megszerzi élelmét, aratás idején összegyűjti eledelét. S te lusta, meddig akarsz még heverészni? Mikor akarsz végre fölkelni álmodból? Még egy kis alvás, még egy kis szendergés, keresztbefont karral még egy kis pihenés! Így rád tör a szegénység, mint az útonálló, s mint valami koldus, a nyomor.

(Példabeszédek könyve)

Nagyon úgy néz ki azonban, hogy a lustaság a génjeinkbe van kódolva.

Nomád őseinknek szüksége volt arra, hogy megőrizzék energiájukat az ellenségekkel, a ragadozókkal való küzdelemhez, a szűkös erőforrásokhoz való hozzájutáshoz. A rövid távon elérhető előnyökön túli bármiféle tevékenység kockáztatta a túlélésüket - épp ez volt a hosszú távú stratégiájuk.

Mára persze változott a helyzet. Az antibiotikumok, a bankok, az autópályák vagy éppen a hűtőszekrény által kínált kényelem értelmetlenné teszi a hosszú távú előnyök mérlegelését. A puszta napi túlélés kiesett a fejlett nyugat preferenciái közül. Ugyanakkor ösztöneink továbbra is arra sarkallnak minket, hogy őrizzük meg és halmozzuk fel energiánkat.

Persze sok ember, akit “lustának” nevezünk azért tűnik annak, mert nem találta még meg élete célját, vagy ilyen-olyan okból nem tudja azt megvalósítani.

(Külön elemzést érne meg, hogy miért is keresi oly kétségbeesetten és hiábavalóan az élet célját a nyugati világ.) A fejlett világban számtalan olyan tevékenység és munka van, amely absztrakt, nem jár azonnali, kézzelfogható eredménnyel, nem ad azonnali visszaigazolást annak hasznosságára. Egy orvos vagy egy építőmunkás ilyen szempontból könnyű helyzetben van, de mit mondjon egy multinál dolgozó account menedzser? Vagy egy pályakezdő pénzügyi kontroller?

Van olyan ember is, akinek egyszerűen nincs elég önbizalma ahhoz, hogy hajtson a sikerért, így a lustaságba menekül, így szabotálja önmagát. Mások pont ellenkezőleg: nem a sikertől félnek, hanem a kudarctól és a lustaságot még mindig megengedhetőbbnek gondolják maguk számára mint a hibázást.

Nem igaz, hogy hibáztam, hiszen nem is próbáltam meg soha

- mondják. Mindent összevetve a lustaság valami olyasmi, ami feltételezi a szabad akaratot, a lehetőséget arra, hogy valaki lusta legyen. 

De ha így van, akkor előfordulhat az is, hogy valaki szándékosan lusta. Ez viszont ellenkezik a hétköznapi tapasztalatunkkal, hiszen amikor lusták vagyunk, nem érezzük úgy, hogy szándékunkban áll lustának lenni - ezért is olyan gyakori, hogy lelkiismeret furdalásunk van közben.

A szándékos lustaságot máshogy is nevezzük: ez a semmittevés. A kettőt gyakran összekeverjük, holott nagy a különbség, hiszen a semmittevés tudatosan választott tevékenység. 

Lord Melbourne, Viktória királynő kedvenc miniszterelnöke híres volt arról, hogy a semmittevést magasztalta.

Jack Welch, a General Electric legendás korábbi elnök-vezérigazgatója (1981 és 2001 között) gondosan figyelt arra, hogy minden nap egy órát töltsön azzal, hogy csak bámul kifelé az ablakon.

Egy német vegyész, August Kekulé 1865-ben úgy fedezte fel a benzolgyűrű szerkezetét, hogy egy ősi szimbólumról, a saját farkába harapó kígyóról ábrándozott. 

Van tehát egyfajta “stratégiai” semmittevés, amit arra használhatunk, hogy elmerüljünk gondolatainkba, inspirációt gyűjtsünk, ábrándozzünk, átlépjük legalább valamelyest a hétköznapiság szürkeségét.

Az idő furcsa dolog, nem mindig lineáris, néha úgy tudjuk a legjobban hasznosítani, hogy elvesztegetjük

- jegyzi meg esszéjében Neel Burton, a University of Oxfordon tanító pszichiáter-filozófus. 

A semmittevés gyakran kerül romantikus kontextusba, ismert az olasz édes semmittevés (dolce for niente) kifejezés. Egy kutatásból azonban az derül ki, hogy ezt az édes semmittevést nem is olyan könnyű megvalósítani. Egy közlekedési dugó például tálcán kínálkozó alkalom lenne az ábrándozásra, mégis többnyire megpróbálunk kikeveredni belőle valami kerülőúton. Ellentmondásos helyzet ez, genetikailag bennünk van a lustaság és vágyunk a semmittevésre, ugyanakkor mégis hajt minket valami, hogy folyamatosan aktívak legyünk. A társadalom arra tanít (és kényszerít is) minket már gyerekkortól kezdve, hogy hasznos tagjai legyünk a közösségnek. A semmittevésre ugyanakkor többnyire negatív mintákat kapunk, azt a lustasággal azonosítják. 

Van még egy fogalom, ami szorosan kapcsolódik a lustasághoz - az unalom.

Arthur Schopenhauer a 19. században a mellett érvelt, hogy ha az élet valóban teljes és jelentőségteljes lenne, nem létezne unalom. Az unalom ebben az értelemben azt jelzi, hogy nem vagyunk a helyünkön, bizonyíték az élet céltalanságára, amit aztán valami kényszeredett, pótcselekvéssel próbálunk meg leplezni.

Albert Camus 1956-ban megjelent A bukás című könyvének hőse, Clamence mesél egy ismerőséről, aki 20 évet áldozott az életéből egy nőért, mindenét feladta érte, a barátait, a munkáját, az életét, majd aztán egy éjjel rájött, hogy még csak nem is szereti. “Unatkozott, ennyi, unatkozott, mint a legtöbb ember. Így kerekített maga köré egy teljes életet bonyodalmakból és drámából. Mert valaminek történnie kell - ez a magyarázata a legtöbb emberi elköteleződésnek. Valaminek történnie kell, legyen az szerelem nélküli rabszolgaság, háború vagy halál”.

Oscar Wilde, a Kritikus mint művész című, 1891-ben írt esszéjében írja:

a semmittevés a világon a legnehezebb tevékenység, a legnehezebb és a leginkább intellekutális.

Sokkal jobb lehetne az életünk, ha megtanulnánk és rendszeresen gyakorolnánk a semmittevés édes művészetét.