Egy új módszerrel lehetne emelni a nyugdíjakat Magyarországon

A magas infláció miatt a nyugdíjasok tavaly az árindexálás alapú nyugdíjemeléssel alapvetően jobban jártak, mint a bérindexálással történő emeléssel jártak volna. Az infláció szerkezete miatt azonban így is súlyos problémák bontakoztak ki a nyugdíjrendszerben – olvasható Simonovits András ’’Változó infláció és a nyugdíjak – Magyarország, 2010–2023’’ című tanulmányában. Változásra lenne szükség a kisnyugdíjak esetében és akár az éves emelés rendszerét, valamint a nyugdíjösztönzőket is újra kellene gondolni.

Leszakadó nyugdíjak

A nyugdíjak, különösen a korábbi években megállapított nyugdíjak vásárlóértékének a csökkenése, és a piaci bérektől való elszakadása az elmúlt években egyre súlyosabb problémát jelentett Magyarországon.

A nyugdíjak és a munkabérek között valójában nem tátongott mindig akkora szakadék, mint amilyen a 2010-es évek végén Magyarországon tapasztalható volt.

A fejlett gazdaságokban, köztük 2010 óta Magyarországon is a társadalombiztosítás (tb) nyugdíjakat úgynevezett évenkénti árindexálás útján emelik.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden év elején a tárgyévre előre jelzett infláció mértékével megegyezően emelték a nyugdíjakat, ha pedig évközben a vártnál magasabb volt az infláció, akkor évközi korrekcióval biztosították, hogy a nyugdíjak megtartsák a reálértéküket – olvasható Simonovits Andrásnak a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmányában. 

Ez a legtöbb esetben egy jól működő rendszer, hiszen a nyugdíjak hosszútávon is megtartják általa a vásárlóértéküket. Mindez egészen addig többnyire helytálló volt a hazai nyugdíjrendszerre nézve is, amíg nem következett be a 2010-es évek második felében egy reálbérrobbanás az országban. Emiatt ugyanis a béremelkedés jelentősen meghaladta az inflációt, így az átlagnyugdíj és az átlagbér között fokozatosan nyílt az olló, illetve mivel újonnan rendre az aktuális bérviszonyok alapján állapítják meg a nyugdíjakat, így a frissen és a korábban megállapított nyugdíjak között is egyre nagyobb szakadék tátongott.

Az infláció aránytalanságot hozott

Tavaly az infláció hatására azonban érdekes változás állt be ebben a folyamatban, világít rá Simonovits András tanulmánya.

Az infláció ugyanis rég nem látott magasságokba szökött szerte Európában, így Magyarországon is, ami miatt hazánkban (és más országokban is) évek óta nem tapasztalt reálbér csökkenés következett be.

Az árindexemelkedésnek ilyen magas szintjét viszont a bérek nem tudták lekövetni, így reálbér csökkenés indult el, ellenben a nyugdíjak korábban nem látott mértékben növekedtek, hiszen az inflációhoz van igazítva az emelésük (habár év elején szándékosan alul kalkulálták az emelés mértékét, így csak az évközi emelésekkel közelítette meg az éves átlagos infláció szintjét a nyugdíjemelés).

Így hosszú idő óta először a nyugdíjasok jobban jártak a nyugdíjak éves árindexálásával, mint azzal, ha bérindexáláshoz, azaz a reálbér növekedéshez kötnénk a nyugdíjakat.

Tavaly összességében 14 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak (Ami egyébként még mindig elmarad az átlagbér éves 18 százalék feletti emelkedésétől, inkább a 2023-as emelésekkel zárult kissé az olló a bérek és a nyugdíjak között – a szerző).

Rosszul járnak a kisnyugdíjasok

Ez az emelés azonban bármennyire is jelentősnek tűnik valójában nem tudta megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét az év végére elszálló infláció miatt, valamint eltüntette a késleltetett nyugdíjba vonulástól várt nyereséget. Másrészt 2013-ban a járulékplafon eltörlése miatt a tervekkel ellentétben nem szűnt meg a megállapított nyugdíjalapok egyre csökkenő beszámítása, a degresszió. Sőt a nominálisan rögzített degressziós küszöbök reálértékvesztése miatt az infláció felgyorsulása váratlanul csökkentette a magasabb nyugdíjakat – olvasható a tanulmányban.

Ezek a fejlemények Simonovits András szerint több nyugdíjmódosítási elképzelést is indokolttá tehet.

Egyrészt fontos lenne a kisebb nyugdíjak egyszeri nagyobb emelésére. Ennek szükségessége alapvetően a tavalyi év inflációjának a szerkezetéből következik. Míg korábban rendre az infláció a különböző cikkcsoportokban megközelítőleg azonos mértékű volt, addig tavaly és idén ez egészen másképp alakult. Most ugyanis elsősorban az élelmiszerek és a lakhatási költségek drágultak.

Ezek inflációja messze meghaladta az átlagos inflációt. A kisebb jövedelműek fogyasztásában azonban nagyobb arányban szerepelnek az élelmiszerkiadások és a lakhatási költségek, így őket ez a típusú infláció jobban sújtja, mint a magasabb jövedelmű csoportokat. Épp ezért a szerző úgy véli, a kisnyugdíjasok egyszeri segítségre szorulnak, hogy tompítani lehessen ennek a hatását.

Másrészt hasznos volna az adott évben gyakoribb emelésekkel csökkenteni a nyugdíjak reálérték-változását. Így célszerű lehet az évi emelés és az utólagos korrekciók helyett a havonkénti emelés bevezetése, amely bár adminisztrációs pluszköltségekkel járhatna, de általa hónapról hónapra jobban tarthatnák a reálértéküket a nyugdíjak, ami végső soron segítené a nyugdíjasokat.

Ezen túl az úgynevezett nyugdíjösztönzők változtatásával a halasztott nyugdíjba vonulási veszteségeket lenne lehetőség tompítani. A degresszív formulát pedig újra lehetne tervezni, amely egyúttal kiszűri az inflációs hatásokat. Ezeknek a látszólag jelentéktelen hatásoknak az összegződése ugyanis már jelentős lehet – írja a szerző.

Mindez természetesen részletes és bővebb kidolgozásra szorul, olvasható a tanulmányban, azonban fontos volna, hogy elinduljon egy évek óta hiányzó társadalmi vita erről a kérdésről, amelyben Simonovits András szerint esetlegesen az Európai Unió által előírt nyugdíjvizsgálatok hozhatnak esetleg változást.