Elmaradt a Mikulás-rali, esnek az állampapírhozamok

Elemzések2018. dec. 10.Növekedés.hu

Az október elején kezdődött, főleg Amerikán végigsöprő tőzsdei zuhanás folytatódik, noha mostanra sokan Mikulás-ralit vártak. Az állampapírokat viszont most veszik, mint a cukrot, ezúttal a magyar 10 éves kötvényhozam is esik.

Esett, ami drága volt

A bő két hónapja indult folyamatot, amelyben amerikai részvények (főleg az emelkedésben élen járó nagy technológiai cégek részvényei), emellett a kriptodevizák és az olaj ára zuhanni kezdtek, úgy tűnt, hogy a jegybankok véget érő pénznyomtatási programjai váltották ki. Már nem érkezik több fedezetlen jegybanki pénz a piacokra, mint amennyit visszavonnak. Eleinte még az államkötvény árfolyamok is estek, vagyis a hozamok emelkedtek: azt mondhatjuk, hogy minden adtak, ami drága volt, a piac teljesen logikusan kezdett viselkedni.

Meghökkentő nyilatkozat

Az eladások volumene azonban nagyobb lehetett rövidtávon, mint amit a jegybanki pénzbeáramlás megszűnése indokolt. Úgy tűnt, hogy újra emelkedni kezdenek a tőzsdei árfolyamok, és ehhez okot is találtak a befektetők: először az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke nyilatkozta azt, hogy a nincs is olyan messze az egyensúlyitól az amerikai kamatszint. Ez szöges ellentéte volt az előző hónapok nyilatkozatainak, mindenesetre most a befektetők úgy gondolták, hogy sokkal hamarabb véget ér a kamatemelési ciklus, az amerikai alapkamat nem emelkedik 3 százalék fölé, esetleg el sem éri azt.

Kínai remények

Erre nagy felpattanással reagáltak a részvénypiacok, de a vételi erő 1-2 nap után kifulladt. A következő lökést az adta a vevőknek, hogy a G20 csúcson Amerika és Kína tűzszünetben egyezett meg a kereskedelmi háborút illetően, aminek lényege, hogy Amerika 90 napig nem emeli 10-ről 25 százalékra a kínai árukra kivetett vámot, bízva abban, hogy közben megegyezésre jut a két ország a kereskedelmi kérdésekben.

Mindig újra esik

Az amerikai tőzsdék szárnyalása megint csak rövid ideig tartott, aztán múlt kedden lett egy olyan nap, amilyet csak októberben láthattunk: igen nagy, 3-4 százalékos napon belüli esés a főbb amerikai indexekben. A szerdai szünnap után csütörtökön a nagy mélységből kisebb korrekció következett be, majd pénteken jött még egy igen masszív eladási nap. Az S&P 500 index alacsonyabban is zárt, mint októberben vagy novemberben a mélypontokon. S&P 500 index

Olajpiac

A két másik piac, ahol nagy esést láthattunk október óta, ugyancsak folytatta a lejtmenetet. Az olaj ára hét közben ismét elérte mélypontját, ahol október eleji értékéhez képest az ár a harmadát vesztette el. Végül az OPEC és Oroszország napi 1,2 millió hordós kitermelés-csökkentésben egyezett meg, de ettől elsőre csak mérsékelten emelkedett az olajár. A legfrissebb adatok szerint Amerika ugyanis a világ legnagyobb olajkitermelőjévé vált, sőt, múlt héten 75 éve először nettó olajexportőr lett. Ez most persze csak egy hetes adat, de a palaolaj-kitermelés olyan gyorsan növekszik Amerikában, hogy egyelőre csak az infrastruktúra szab határt az exportnak, viszont gőzerővel építik a Mexikói-öböl felé irányuló vezetékeket, valamint kikötőket az óriás tankerhajók számára, így rövidesen a kapacitások elégségesek lesznek, az előrejelzések szerint 1-2 év alatt még akár napi 3-4 millió hordóval is növekedhet az amerikai kitermelés. Ez már lényegesen meghaladja az OPEC mostani csökkentését, és akkor Amerika már valóban tartósan is nettó exportőrré válhat. Az olajár így tartósan, hosszabb távon is nyomás alatt maradhat.

Éles fordulat

Ezek után nézzük, mi az, ami időközben döntően megváltozott. Októberben és november elején a 10 éves amerikai államkötvény hozama több mint 7 éve nem látott csúcsra emelkedett, 3,2 százalék fölé. Úgy tűnt, hogy az amerikai államkötvényeket is úgy adják, mint a részvényeket, de aztán hirtelen fordulat történt. Feltehetően az előző évekéhez képest magas hozam sok befektetőnek megtetszett, és hevesen vásárolni kezdték a 10 éves amerikai papírt. A hozam gyorsan le is jött 3,05 százalékig, aztán amikor a Fed elnöke azt nyilatkozta, hogy az egyensúlyihoz közelebb vannak a kamatok, mint korábban gondolták, zuhanni kezdett a hozam, egész 2,85-ig. 10 éves amerikai államkötvény hozama

Recessziós jelzés?

Egyúttal azonban egy érdekes formáció is megjelent: az 5 éves amerikai államkötvény hozama kicsit alacsonyabb lett, mint a 2 és 3 évesé. Ez önmagában nem lenne olyan nagy ügy, de a korábbi megfigyelések azt mutatták, hogy amikor a hosszabb hozamok alacsonyabbá válnak, mint a rövidek, akkor recesszió következik. Egyrészt azonban az 1-2 század százalékpontos eltérések nem szignifikánsak, másrészt a korábbi megfigyelések idején a jelenleginél jóval magasabb kamatszintek mellett következett be a jelenség. Most még a többszöri amerikai kamatemelés utáni 2-2,25 százalékos kamat sem magas, sőt történelmi összevetésben inkább kifejezetten alacsony, ugyanakkor a piac arra számít a hozamok alapján, hogy nem is lesz a következő tíz évben sokkal magasabb kamatszint. Ez ilyen szinteknél nem feltétlenül recessziós jelzés: egyszerűen azt vélelmezik a befektetők, hogy a magasabb kamatok világa nem tér vissza középtávon sem. A 10 éves államkötvényhozam ráadásul csak arra a szintre tért vissza, amint a fenti grafikon is mutatja, ahol február és augusztus között tartózkodott.

Német kötvényanomália

Ami viszont meglepő, hogy egyúttal az eurózóna erős országainak eleve igen alacsony hozamú kötvényeit is hevesen venni kezdték a befektetők, hozamaikat még alacsonyabbra tolva. A legkülönösebb a német 10 éves kötvény esete, melynek hozama 0,25 százalék alá esett, ami egy rövid májusi leszúrástól eltekintve éves mélypont, ráadásul év elején 0,8 százalék is volt a hozam, vagyis úgy tűnt, mintha megindult volna a normalizálódás. Német 10 éves államkötvény hozama Nagyon nehéz elképzelni, hogy valaki önszántából tíz évre 0,25 százalék hozamért megvegyen egy olyan kötvényt, aminek hozama lejjebb, az árfolyama feljebb már csak igen korlátozottan tud menni, a másik irányba viszont bőven (ahogy ezt az év eleji mozgás is mutatta). Mindezt úgy, hogy közben ugyanilyen távra 2,85 százalékra lehet amerikai kötvényt venni. Ez mindenképpen valamilyen anomália, piaci torzulás, aminek okát nem tudjuk: előfordulhat, hogy egy nagyobb ország politikai okok miatt átrendezi devizatartalékát, de az is lehet, hogy az európai kötvénypiacon kialakult ismét egy mánia, mint 2016-ban, amikor a német kötvény átmenetileg még negatív hozam mellett is forgott. Hazai hozamcsökkenés Ami a folyamat örvendetes velejárója, hogy a magyar 10 éves kötvény hozama is csökkenni kezdett. Októberben majdnem 4 százalék volt a szint, majd heves esés indult, most 3,17 százalék a hozam. Ez mindenképpen kedvező, mert egyrészt az ország iránti bizalom növekedését jelzi, másrészt olcsóbb az adósság finanszírozása, hisz kisebb kamat illetve hozam mellett tud az állam hosszú lejáratú kötvényt eladni. Fellegi Tamás