Katasztrófa fenyegethet, ha nem lesz vége a libanoni harcoknak - Háttér
ElemzésekA Hezbollah megerősödése és Izrael ellen vívott háborúja megtörte a kényes libanoni vallási és politikai egyensúlyt, káoszt okozva az egész országban. Az északra menekülőkről és a rend fenntartásáról nem tud gondoskodni az amúgy is államcsőd szélén álló Libanon, amely nem bírna el még egy hosszú polgárháborút.
Válsággal fenyeget a Hezbollah és Izrael libanoni háborúja, amiből a libanoniak szeretnének kimaradni, de nem tudnak.
A többségében siííta menekültek elárasztották a szunnita és maronita keresztény területeket is, ahol eddig is törékeny volt az egyensúly. Az izraeli csapások elől menekülők okozta helyzet ismét kiélezte az ellentéteket Libanonban, ahol félő, hogy az 1990-ben zárult 15 éves polgárháború akár ki is újulhat a gyenge központi kormányzás miatt.
Több mint 1 millió ember menekül az Izrael és a libanoni síita fegyveres csoport, a Hezbollah háborúja elől, és Izrael bombázása veszélyezteti a három fő libanoni vallási csoport közötti kényes egyensúlyt.Libanont már korábban is majdnem elpusztította a vallási ellentét. Az 1990-ben véget ért 15 évig tartó polgárháború vallási szempontból kettéosztotta az országot és fővárosát. A következő évtizedekben a politikai vezetőkké vált hadurak egymás ellen fordították a közösségeket.
Izrael katonai fellépése síita családokat űz el otthonaikból, túlnyomórészt keresztény és szunnita területekre, fokozva a régi sérelmeket és a közösségek közötti erőszak veszélyét egy felfegyverzett kis országban.
Az egyre szélesedő izraeli légicsapások szándékos politikai célja az, hogy szembe állítsa a közösségeket egymással
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Hezbollah elleni felkelésre buzdította a libanoniakat, mert különben „egy hosszú háborúra kell számítani, amely pusztításhoz és szenvedéshez vezet úgy, mint Gázában”.
Az iráni támogatással működő Hezbollah és Izrael közötti egy éve tartó háború, az izraeli légi csapások és az ebben a hónapban indult szárazföldi invázió miatt több mint egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát. Emberek ezrei menekültek el Bejrút déli részéről, Dél-Libanonból és a Bekaa-völgy keleti részéből, amelyek többsége síita terület, ahol a Hezbollah meghatározó erőfölénnyel rendelkezik.A síita családok menekülés közben Nyugat-Bejrútba tömörültek, ahol a szunnita többség megveti a Hezbollahot, mivel ezt a szervezetet teszik felelőssé a 2005-ben meggyilkolt szunnita vezetőjük, Rafik Hariri volt miniszterelnök haláláért, és azt sem felejtették el, hogy a Hezbollah fegyveresei 2008-ban lerohanták Nyugat-Bejrútot - írja a Financial Times.
A legtöbb kormányzati menhely megtelt, így az emberek rongyos matracon alszanak Nyugat-Bejrút festői tengerpartján. Néhányan átalakított éjszakai klubokban élnek; mások lakásokba zsúfolódnak. Mivel nincs hely a beáramló járművek számára, a duplán parkoló autók végeláthatatlan torlódást okoznak.Hamrában, egy jelentős kereskedelmi csomópontban a lakosok azt mondják, hogy az újonnan érkezők elárasztják a várost.
Sokan attól tartanak, hogy a törvényes rend összeomlik, az államcsőd közelében lévő országnak nincs ereje a rend fenntartásához és a menekültek ellátásához. A kétségbeesett, lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek betörtek több üres épületbe, tábort vertek, ezért a tulajdonosok biztonsági őröket fogadtak. Más tulajdonosok szögesdrótot raktak ki, vagy akár még épületek lebontásához is folyamodtak.
Eközben az izraeli drónok állandó sivítása, a harci repülőgépek hangsebességet átlépő hangrobbanásai és a légicsapások robbanása okozta feszültség egyre nagyobb.
A kétpólusú Bejrúton kívül még bonyolultabb a kép. Az ország északi részén élő keresztény és szunnita közösségek visszafogott óvatossággal fogadták az újonnan érkező hajléktalanokat, házakat és lakásokat adnak bérbe – esetenként rendkívül magas áron – és segélyt nyújtanak.Ám a hangulat megváltozott, amikor a múlt héten izraeli légicsapást mért egy házra Aitou keresztény faluban, amelyben 23 ember halt meg, főként nők és gyerekek.
Egy helyi tisztviselő azt mondta, hogy Izrael célpontja a Hezbollah egy képviselőjének látogatása volt, aki havi segélyt juttatott el a lakóhelyüket elhagyni kényszerülteknek.
Atallah, a The Policy Initiative munkatársa a lapnak elmondta: „Annak a ténynek, hogy [az izraeli hadsereg] nem az autójában, hanem a házban ütött rajta a Hezbollah tisztjén, az üzenete: „Ezt az árat kell megfizetnetek, ha befogadjátok a kitelepítetteket”.
Az esetek többségében lehetetlen biztosan megállapítani, hogy egy menekült a Hezbollahoz tartozik, vagy sem. A szerteágazó szervezet tevékenysége gyógyszerkiadástól, mikrohitelek nyújtásán át, rakéták kilövéséig terjed.
A Hezbollah polgári tagjai korábban talán nem tűntek veszélyesnek, de Izrael egyre gyakrabban vette célba a nem katonai szervezeteket, például a Hezbollahhoz kapcsolódó egészségügyi intézményeket.