Hány ember hal meg a világon és miben?

Elemzések2020. márc 26.Fellegi Tamás

Miközben a koronavírus halálozási adatait láthatjuk mindenhol, most megnézzük, hogy hány ember hal meg évente a világon, mennyi a szám néhány országban és emellett, hogy korcsoportonként mik a halálokok, kiegészítve még néhány érdekes adattal.

Világadat

A legfontosabb szám, amiből kiindulunk: a világon évente jelenleg nagyjából 57 millió (naponta 150 ezer) ember hal meg.

Ehhez rögtön hozzá is kell tennünk, hogy ennél 80 millióval több, azaz 137 millió születik, vagyis még óriási a népességnövekedés, köszönhetően Afrika középső területeinek és néhány ázsiai országnak. Európában már teljesen más a helyzet: sok országban stagnál, és sokban csökken a népesség, így értelemszerűen sokkal nagyobb a halálozási arány a népesség egészéhez viszonyítva.

Halálozási kor

Egyelőre világszinten maradva: meglepő módon az 57 millió halálesetnek kicsit kevesebb mint fele, 48,65 százalék 70 év feletti,

pedig azt gondolnánk, hogy alapvetően mégiscsak leginkább idős korban halnak meg az emberek. Ráadásul már ez is egy nagy előrelépés 30 év alatt: 1990-ben még csak 33,46 százalék, azaz az elhunytak mindössze egyharmada volt 70 feletti!

Ráadásul akkor még 25 százalék öt év alatti gyermek volt, míg ez most már csak 9,64 százalék, vagyis nagyot javult az egészségügy abban a tekintetben, hogy jóval több kisgyermeket tud megmenteni.

Okok

Az összes haláleseten belül a legtöbben, 17,8 millióan szív, vagy keringési betegségben halnak meg, 9,5 millióan rákban, 6 és félmillióan pedig légzőszervi betegségekben, ebből 2,5 millió a tüdőgyulladás.

Három olyan okot érdemes még megemlíteni, ami nem betegséghez kötődik: közúti balesetek 1,25 millióval, az öngyilkosság 800 ezer esettel, és a gyilkosság különféle formái, 400 ezer esettel. Ehhez 2017-ben 140 ezer eset adódott fegyveres konfliktusok, polgárháborúk eredményeként, ez értelemszerűen évről évre erősen változik annak függvényében, hogy milyen konfliktusok robbannak ki a világban.

Gyerekek és fiatalok

De miben is hal meg még mindig olyan sok gyerek?

A legfőbb ok a születéskor fellépő komplikációk eredménye, ami 2 millió újszülött életét követeli, a második ok viszont ugyanaz, ami most a koronavírusnál: tüdőgyulladás, ami 800 ezer kisgyermek halálát okozza.

A kisgyermekekkel szemben az 5 és 14 közti gyerekeknél sokkal jobb a helyzet, csak minden századik haláleset kerül ki ebből a csoportból. A legfőbb ok: autóbalesetek, ez 62 ezer gyermek életét követeli, ennél kicsit kevesebb lesz a gyermekkori rákbetegségek áldozata.

Az autóbalesetek a 15-49 éves korosztálynál is meglepően sok áldozatot szednek: 670 ezret évente,

ugyanennyien vannak az AIDS áldozatai, egymillió életet követel a rák ebben a csoportban, a vezető ok viszont már a szív és keringési betegségek, akárcsak az idősebbeknél.

Kockázati tényezők

Ami a kockázati tényezőket illeti, ezek a halálozáshoz hozzájáruló krónikus betegségek vagy egészségkárosító tényezők, közülük legnagyobb számban jelentkezik a magas várnyomás (10 millió ember), a dohányzás (7 millió) és a cukorbetegség (6,5 millió). Érdemes megemlíteni, hogy ezek most a koronavírusnál is erősen kockázatnövelő tényezők.

Országok

Nézzük ezek után, mekkorák az halálozási adatok az egyes országokban.

A listavezető érthető módon a legnépesebb Kína és India nagyjából 10 milliós adattal (27 ezer naponta),

érdekességként hozzátesszük, hogy ehhez Kínában évente 15, Indiában 25 milliós születésszám adódik). Az USA évi 2,7 millió halálozással a harmadik helyen van, ez naponta 7400 eset), Oroszországban 1,8 millió, Japánban 1,36 millió az éves szám.

Ami Európát illeti, Németország a listavezető évi 955 ezerrel, őt követi a most kiemelt figyelmet kapó Olaszország 633 ezer esettel,

majd Franciaország és Nagy-Britannia egyaránt 615 ezer esettel. Spanyolország és Lengyelország esetében nagyjából 420 ezer az adat, Romániában 263 ezer. Hollandia a következő 150 ezerrel, utána viszont Magyarország jön 130 ezerrel, megelőzve a nálunk népesebb Belgiumot, Csehországot, Görögországot, Svédországok és Portugáliát.

Idősek aránya

Végül megnézzük, mekkora a 65 éven felüliek aránya, pontosabban mely országokban legmagasabb ez az arány. Japán áll az élen 28 százalékkal (35 millió ember), majd Olaszország következik 23 százalékkal (14 millió ember), de jó pár európai ország adata van még 20 százalék felett.

Végül egy igen beszédes adat a mostani helyzetben: ha megnézzük, hogy az emberek hány százaléka éri meg a 65 éves kort, Olaszország a listavezető, mivel a férfiak 90, a nők 94 százaléka éri meg a nyugdíjaskort.